Blogbejegyzés

LiMiT TV a XAFT-on!

Az extrém sportok hazai filmfesztiválján idén két videónkkal is jelen leszünk, mindegyikkel egyaránt a Pro Rövidfilm kategóriában. A vetítések november 26-án szombaton lesznek a Vörösmarty moziban, 27-én vasárnap pedig az eredményhirdetésre kerül sor. Gyertek el, nézzétek meg a filmeket, filmjeinket!

Mindkét nevezett videónk valamiért különleges, vagy az exklúzív helyszín/esemény okán vagy a kiemelkedő eredmény miatt, vagy éppenséggel azért mert mindkettő igaz!

Az egyik levetítésre kerülő versenybeszámolónk az idei Szlovák Kupasorozat második állomása (Jasná, Szlovákia), ahol Liszi Attila mondhatni történelmi győzelmet aratott külföldön, továbbá Lukács Rajmund negyedik lett.

A másik videó az idei Világbajnokság (Champéry, Svájc) első két napjáról adott mozgóképanyag, ahol rengeteg akció mellett a korábbi világbajnok és többszörös világkupa összetett győztes Greg Minnaar interjúja is hallható, látható. A videó kint volt a Dirtmag főoldalán, ami ezidáig több mint negyvenezres nézettséget generált. Nem mellékesen Attila a versenyen 40. lett, ami messze a legjobb magyar eredmény a downhill sportban!

És hogy ki az ember a LiMiT TV mögött? Ő nem más, mint Bedécs Péter, aki alkalmanként vendég operatőrökkel kiegészülve folyamatosan gyártja a versenybeszámolóinkat és egyéb videóinkat. LiMiT TV-ből idén idáig 20 adás került ki, teltek úgy el napok a helyszíneken, hogy csak forgatás, vágás és közzététel fért bele az adott napba, valamennyi evéssel és alvással kiegészítve :). Mindez 8 országból. Ezúton is köszönjük az Offline Webshop és Magazin főtámogatását, hogy láttak fantáziát a témában, továbbá Bedécs kolléga egész éves kemény munkáját, jövőre folytatjuk, és addig is néhány offseason videóra lehet készülni!

A XAFT-ra visszatérve, a két LiMiT TV epizód 16:00-tól lesz levetítve, az alábbiakban pedig olvashatjátok a szervezők által közölt programot:
Szombat:
reggel 9 órától kezdjük vetíteni a filmeket. Kategóriánként ABC sorrendben. Először a Zöldfül kategória, majd az Irregular, a Pro hosszú, HardCore és a Pro rövid kategóriák filmjet vetítjük le. Szombaton délután 2 kor bemutatjuk a Szörf filmet (ami egy hosszú projekt gyönyörű alkotása, amit régi XAFT alkotók készítettek) ezután tovább folynak az idei filmek. Mindeközben 3 órakor megnyítjuk a Gördeszka kiállítást.
A szombati film vetítés körbelül 6kor ér véget.

Vasárnap:
Kapunyítás fél4 kor (a Szikra bisztró már 2 órától nyitva áll.) Levetítjük a zsűri által a legjobbaknak ítélt filmeket.
Hogy melyik filmek lesznek azok.... - azok csak ott fognak kiderülni
Érdemes időben érkezni, mert a székek száma és az érdeklődés nem korrelál.
A műsor alatt 1 szünetet tartunk, majd a filmek után az eredményhirdetés következik, illetve a XAFT after ....azaz a helyszínen kis zene és italozgatás mellet dolgozzuk fel a hihetetlen eseményeket!

A belépőről...hiszen idén lesz:
A szombati napon 300ft lesz a belépő, vasárnap 800ft. Szombaton az első 200 ember vásárolhat 1000ft ért 2napos jegyet.

Ezek a jegyek támogató jellegűek.

De hogy a XAFT továbbra is inkább ADJON, ezért a vendégek között kisorsolunk 1 db Drifter kamerát, 4db XAFT 2010 döntős filmek DVD, illetve jó néhány ajándékot(DIP polók, Oakley - Nike ajándékok, stb.)

Helyszín: Szikra Cool Tour House , Vörösmarty Mozi.
VI. ker. Budapest, Teréz krt. 62.

Filmlista:
http://www.xaft.hu/

Facebook event:
http://www.facebook.com/e...

Galéria (A képgaléria megtekintéséhez kattints az egyik képre): 
http://offline.hu/

TOP10

Lifestyle
Abban biztosak vagyunk, hogy minden elektronikus zenében jártas olvasónk hallott már a hatalmas egérfejet viselő és így...
Lifestyle
Állandóan mennek a kellemetlenkedő kommentek a különböző Ice Bucket Challenge videók alatt arról, hogy az se jó, ha...
Lifestyle
Sokan éreztük már egyetemi tanulmányaink alatt, hogy egyes híres és a társadalom által megbecsült professzorok a...
Lifestyle
Manapság egyre népszerűbbek a virtuális lövöldözős játékok mellett a valódi hadászati játékok: a paintball és az...
Lifestyle
Az élet régen sokkal menőbb volt. Nem hiszed? Mi utánajártunk! Nézd meg ezeket a fotókat: ilyen volt régen egy...
Lifestyle
Jennifer Lawrence, Kate Upton, Ariana Grande, Kirsten Dunst, Victoria Justice, Brie Larson (21 Jump Street, Don Jon,...
Lifestyle
Sokadik olyan összeállításunk következik, melyből fény derül arra a tényre, hogy az ember a legnagyobb állat. Sötét,...
Lifestyle
„Irány a suli!” Szeptember elején világszerte több millió családban hangzik el ez a mondat a szülők szájából. És amíg a...
Zene
Wu-Tang Clan Ain't Nuthin' Ta Fuck Wit! A világ legnagyobb hiphop csapatának óriási slágerét most egy egészen érdekes,...
Lifestyle
A válaszunk eddig határozott nem volt. Az alábbi videó után viszont elbizonytalanodtunk. Egy őrültnek tűnő srác ugyanis...
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Népszerű tartalmak