Fénycsapdász szócsaták – Péntek András

Név: Péntek András
Életkor: 32 év
Lakhely: Budapest

Hirdetés

Miért és hogyan kezdtél el fotózni?
-A BMX-ezésem kezdetekor, 1992-ben mindjárt megadatott, hogy az 1992-es csillebérci világbajnokságra elutazzunk egy barátommal, aki szintén abban az évben kezdett el velem streetelni. Hihetetlen volt látni Matt Hoffmant, akit a Head First videóból már ismertünk, illetve sokkoló volt mind a félcsövezés, mind a street és a flatland színvonala. Hogy a haveroknak tudjak pár fotót mutatni a történésekről, kölcsönkaptam édesapám Szmena gépét, egy tekercs negatívot elkattogtattam vele, néhány kép nem is lett olyan rossz. Egy wallride-osra ránéznem máig nagy élmény, visszahozza a verseny hangulatát.

Milyen volt életed első fényképezője, és mikor váltottál profira?
-Az első saját gépemet szintén otthonról „örököltem”, egy tükörreflexes filmes Chinon CG-5-ös volt, full manuális, 35-100-as tolózoomos objektívvel. Ezzel lőttem el az első tekercs diáimat, úgy az Offline 17-es számában meg is jelent belőle kapásból néhány Gyenes Paliról. Akkoriban nemigen fotózott senki, az pedig, hogy a legtöbb eseményen ott voltam, mindenképpen jól jött az újságnak. Pár évre rá, miután volt szerencsém kipróbálni Szilágyi Marci lévén egy kölcsön Nikon F-801-est (a Trick Stars 3 borítófotója is ezzel készült Ádámról), vettem nagy nehezen egy Nikon F80-at, és elkezdődött a felszerelés felépítésének soha véget nem érő folyamata. Igazán profi kategóriába tartozó gépem úgy két éve van, akkor vettem meg a Hasselblad 503CX-emet.

Van kedvenc témád a fotózást illetően?
-A kedvenc témám egyértelműen a BMX-fotózás. Mivel az életem egyértelműen a BMX-ezés körül forog (a cégünk, az OG Bike Kft. és az Offline magazin szerkesztői és fotós teendői miatt), másra nem is igazán lenne időm. A BMX-en belül minden ágazatot nagyon szeretek fotózni, a flatlandet és a streetet különösképpen, ha a fotózás apropója megengedi a kötetlen és kreatív munkát. A fedett skateparkokat nem annyira kedvelem, a real street jöhet minden mennyiségben! Igazából a fotóalanyok határozzák meg egy fotózás végkimenetelét, sok olyan rider van, akivel bárhol lehet jó fotókat csinálni. Ha kiszakadok a megszokott otthoni környezetemből, nagyon szívesen fotózok tájképeket is, mint legutóbb Párizsban.

Mit jelent számodra a fotózás általánosságban és a mindennapi életedben? Munka vagy hobbi, vagy talán mindkettő?
-Kikapcsolódást, agytekervények felpörgetését, elvont és összetett gondolkodást, kreatívabb, átlagostól eltérő utak keresését, folyamatosan új technikák megismerését, állandó spot-vadászatot. Hobbinak már túl komolyan csinálom, de csak ebből élni sosem szeretnék.
Ha nem lenne az Offline és a cégünk, biztosan nem fotóznék ennyi BMX-ezést, így hálás vagyok a körülményeknek, hogy kihajtják belőlem a folyamatos teljesítményt.

Milyen a kapcsolatod az extrémsport fotózással?
-Elvagyunk egymással.. ő békén hagy, én meg csinálom, amit kitalálok, és a körülmények sem gyakran hiúsítanak meg fotózásokat és terveket.
Az Offline negyedévente kb. 35 oldalnyi BMX-es tartalom kiötlését és ezen mennyiségű anyag jó részének legyártását jelenti. Az, hogy ennek csak kicsi része flatland, nem rajtam múlik, az újságban az kap nagyobb hangsúlyt, amire legtöbben kíváncsiak a szerepeltetett sportok, zene és egyebek közül. A street egyértelműen dübörög a flatlandhez képest, ennek nyilvánvaló okai vannak. Én nagyon szeretem és szívesen fotózom mindkettőt, igyekszem a tehetségeknek egy kis megjelenést biztosítani. Hogy mindenki beleférjen, aki rászolgálna, természetesen lehetetlen, emiatt sokszor van olyan érzésem, hogy ha több időm lenne, egy online magazint érdemes lenne csinálni.
A fotózásom másik része az OG Bike Shop szponzoráltjairól való anyaggyártás, hogy minél több olyan, ütős fotó jelenhessen meg róluk mindenhol, amely megmutatja a BMX-ezésük színvonalát, és a feltörekvő BMX-eseket pedig komoly, de jó hangulatban történő gyakorlásra ösztönözze. Magyarul: nem árt, ha tetszik az embereknek, amit csinálok, de nem populáris fotókra törekszem, igyekszem távolabb maradni a kliséktől.

Milyen felszerelést használsz a BMX fotók elkészítéséhez?
-Elsősorban a már fent említett Hasselblad 503CX-et használom Leaf Aptus 54S digitális hátfallal, hihetetlen minőségben fotóz, bár maga a gép nélkülöz minden autofókuszos és high-tech megoldást, full manuális. A BMX-fotózáshoz elengedhetetlenek a komoly, nagyteljesítményű vakuszettek és rádiós vakukioldók. Előbbiekből 400Ws-os Lumedyne Action Pack-et és CononMK DL 4.0-t használok, kicsi Nikon SB-25 vakukkak kiegészítve, utóbbiakból pedig Bowens Pulsar transceivereket. Plusz a vakuállványok és a gépállvány. Nemrég szereztem egy Hasselblad Flexbody vázat is, a tilt-shift dolgok mindig is nagyon pörgettek, ez pedig pont erre való. Sorozatokra és gyors akciókra van egy Olympus E-30-as gépem is, valamikor ez volt a fő masina. A teljes szett súlya úgy 30kg.

Analógot is használsz? Melyiket szereted jobban, analóg vagy digitális?
-Igen, most már fele-fele arányban csinálok középformátumú digitális és analóg, azaz filmes képeket is. A filmre fotózás mindig is tetszett, akkor is, amikor még digitális sem volt. Én „végigszívtam” az analóg fotózást, a nehezebb módon tanultam meg sok mindent, ezt a maiak már nem járják végig, és sokan tartanak a filmre való fotózástól. Egy jól sikerült filmes fotó átvilágító szekrényen való lupés nézegetése semmihez sem foghatóan felemelő érzés. Pláne középformátumú, 6x6cm-es dia esetében.. Szóval analóg. Megvan az az előnyöm, hogy a gépemhez van egy 22 megapixeles digitális hátfalam, ezzel „elő lehet lőni” az analóg fotókat, már csak fel kell tenni a filmkazettát a hátfal helyére, és ugyanolyan beállítással fotózni, ami bevált a digi hátfalnál is.

Használsz képszerkesztő programokat a képek módosítására?
-Csak egy kicsit, amennyire muszáj: kis szaturáció, élesítés, kontaszt. Semmi drasztikus alakítás és összeollózás, törekszem arra, hogy ne utólag kelljen gatyába rázni a fotóimat.

Mit gondolsz napjaink extrémsport fotózásáról?
-Ha jó fotókat akarsz összehozni, nem árt komolyan fejleszteni a tudásodat, és mélyen a zsebedbe kell nyúlnod. Csak pár embernek jön össze világszerte, hogy ebből éljen, ugyanez Magyarországon jelen körülmények között pedig képtelenség. Ilyen szempontból hasonlít a BMX-ezésre: hiába van benne rengeteg munkád és szorgalmad, illetve pénzed, ha az is nagyban motivál, mennyit fogsz vele majd megkeresni, régen rossz. Itthon sokat hallani, ki mennyit dolgozott azon, hogy kimagaslóan jó BMX-es legyen, és mégsincs meg a respekt, illetve az anyagi elismerés, ami megkönnyítené a dolgát. Az extrémsport-fotózás is megkönnyíti, hogy eljuss klassz helyekre, jól érezd magad, de dolgozni is kell keményen, és áldozni a sikerélményért – minden tekintetben. Élvezd, míg tudod.
Technikailag: nekem kicsit sok az olyan fotós, aki nem tud elszakadni a kényelmes cuccoktól, és fogalma sincs az analóg szépségéről. Sokan nyomulnak viszonylag gyenge tudás mellett is, némi önvizsgálat ráfér sok emberre, mert csak előre vinné a fotózását. Persze alapjában véve nekem mindegy, ki mit csinál, úgyis kevés az időm, hogy mások fotózását szedjem ízekre.. 🙂
Rengeteg ugyanakkor a tehetséges és szerény fotós is, akiket volt szerencsém megismerni. Jeff Allen, Walter Pieringer, Georg Oberlechner és Chris Pollack a kedvenceim, nagyon jó arcok, kegyetlen tudással és éles szemmel, hozzám közelebb álló világnézettel. Van mit tanulnia tőlük minden feltörekvő fotósnak.

Mennyire vagy érdekelt a kereskedelmi fotózásban?
-Ha azt vesszük, mennyi pénzt keresek meg vele a fotós szettem fejlesztésének költségein felül, akkor semennyire. Mindig több megy el a cuccokra, mint ami itthon valaha is visszajön. A fotóárak is töredékei a külföldiekének, ez a helyzet talán javulhat a jövőben, de remélhetőleg nem romlik.
Az Offline-t csinálom, de nem a pénz hajt, az nem is hajthat. Inkább csak hozzájárul a kiadásaim fedezéséhez bizonyos mértékben. Nem keresek fizetős melókat, de ha szembetalálom magam eggyel, nem hessegetem el.

Volt valaha kiállításod a munkáidból?
-Nem, még sosem. Talán majd egyszer, de nem mostanában. A majdani legjobb analóg cuccokból szívesen összehoznék majd valamit, de nem biztos, hogy az éppen egy kiállítás lesz.

Mi az a fotós eredmény, amit elértél, és a legbüszkébb vagy rá?
-Nincsenek díjaim, nem ezek motiválnak. Öncélú is a dolog, és persze jólesik, ha valakinek tetszik, amit csinálok. A legjobban az általam nagyra tartott BMX-fotósok elismerő szavai és a fotóalanyaim lelkesedése hajtanak, és töltenek fel.
Jól volt idén áprilisban két hetet eltölteni Woodwardban, ahol a világ legjobb BMX-esei közül jópárral (Jamie Bestwick, Seth Klinger, Harry Main, Tobias Wicke, stb.) volt alkalmam fotózni. Nagyon feltöltött motivációval, remélem, még sok ismert és kedvelt profi biciklist sikerül privátban fotóznom. A 106. Offline-számban nagy beszámoló lesz a túráról, olyan képekkel, melyeket addig még nem teszek közzé.
A flatlandes világ sok profijával is fotóztunk, gondolok ezalatt elsősorban Ádámra, Dénesre, Petire, Dávidra, Matthiasra, Shane Badmanre, Szilágyi Marcira, Cory Festerre, Yanmarra, Takára, Keisukéra, Hanawára, Markusra, és sok más hazai és külföldi biciklisre.
Több fotóm került a Trick Stars DVD-k és videokazetták, illetve a Lovebmx.cz webújság borítójára, illetve a hazai és külföldi magazin-megjelenések is jól tudnak esni, főleg, ha a nyomdai minőségre is odafigyelnek a lapok. Mindegyik jó emlék, de az igazi az eredeti, teljes méretű fotók nézegetése otthon, diavetítővel, barátokkal.
Hálás vagyok egyúttal az összes alanyomnak –tudásszinttől függetlenül-, aki időt szánt arra, hogy fotózzunk, és odatette magát ennek érdekében!

Milyen irányt követ a fotózásod?
-Kísérletezem mostanában. ISO 25-ös fekete-fehér Rollei negatív, 3D fotózás, több tilt-shift, analóg infravörös BMX-akciófotózás a most kitűzött projektek, meglátjuk, mi sül ki belőlük. Érdekes mindegyik, és persze amilyen stílusból keveset vagy semennyit sem látok, és tetszik, érdekel. Nyárra rengeteg a terv, lesznek turnék, versenyek, külföld, sok fotózás, sok munka, de állok elébe…

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés