BMX

Zene és sport találkozása: BMX jam élő jazz zenére!

Manapság a modern művészetek térhódításával a klasszikus értelemben vett definíciók kezdenek elhomályosulni és az új műalkotásokat nehezen tudjuk értékelni. Azonban vannak olyan elemek, melyek örökké értékesnek maradnak szemünkben. A zene mellett a sport is lehet művészi, főleg, ha a kettőt kombináljuk! Az évek során jó pár példát láthattunk arra, hogy különböző extrém stílust is kevertek valamilyen zenei műfajjal, melynek eredménye varázslatos volt. A Red Bull ebben a témában egy újdonsággal állt elő, ugyanis utcai BMX jamükre egy jazz bandát is szerződtettek, akik a bringás trükköket hangulatos zenével tették még élvezetesebbé! New Orleans mindig is a jazz városa volt, mely úgy…
Hirdetés

Rengetegen vágynak Kansasbe a GT BMX videója óta!

A szezon végeztével egyre több ridernek van ideje filmezésre, így nem ritka, hogy solo és csapatos editek is egyre nagyobb számban jelennek meg. A friss editeket kiadó teamek sorába a GT is beállt a napokban, ugyanis egy vadi új videóval jelentkezett. Olyan riderek kerültek be az összeállításba, mint Rob Wise, Brian Kachinsky, Jeremiah Smith vagy Jason Phelan, akik egy nem kifejezetten népszerű BMX-es városban forgattak. A csapat elmondása szerint Kansas City sosem volt az a kimondott BMX-es hely, azonban ők is meglepődtek, hogy mennyi remek spotra leltek. A videó Youtube-on, Facebookon és több másik platformon is hatalmas sikert ért el,…

A csoda születése: így készült a varázslatos dirt jump roller

Mindig is imádtuk a házi parkokat, legyen szó profi riderek milliós beruházásairól vagy home-made, amatőr verziókról, mi egytől egyig mindet szeretjük. A komplett parkoktól a dirt sessionökön át egészen a rollereken át mind csodálatos a maga módján, ez persze nem azt jelenti, hogy ne lennének témánként kimagasló darabok. Greg Barling úgy tűnik, hogy nem ma kezdte a dirt jumpos építkezést, ugyanis olyan rollert képes építeni, mely egyszerűen maga a művészet. Pár nap alatt több mint 6 ezer ember volt kíváncsi a műalkotására, melyet szerintünk hiba lenne kipróbálni, olyan gyönyörű lett!

Scotty Cranmer legfrissebb bringázása majdnem rossz véget ért

A közel egy éve brutális balesetet elszenvedő Scotty Cranmer már jó pár hete egyre biztosabban érzi magát a nyeregben, ez idő alatt több bringás videót is láthattunk róla. Barátaival gyakran kilátogat a parkba, ahol sajnos nem tud ellenállni a csábításnak. Big Boy és a többiek segítenek természetesen neki, a gurulás már egész jól megy az akadályokon, azonban a legutóbbi bevállalósabb és rázósabb pillanata majdnem eséshez vezetett. Persze, érthető, hogy már szinte beleőrül a lábadozásba, de nem lenne jó, ha ismét lesérülne!

A 6 éves Caiden Cernius semmitől sem riad vissza

Fiatal tehetségekből sosem elég, ugyanis rajtuk múlnak kedvenc sportjaink jövője. Egy kis bringás fenegyereket mutatunk most be, aki csöpp kis bringájával hatalmas ugrásokra képes. A 6 éves Caiden Cernius nem ma kezdte a bringázást, csöppnyi kétkerekűjévél rengeteg időt tölt a skateparkokban, sőt, még a nagyobb dropoktól és ugrásoktól sem riad meg. Szüleinek köszönhetően a támogatása mellett még egy rövidke videót is készítettek neki, mely az Extreme csapatának köszönhetően rengeteg emberhez eljutott. Reméljük, hogy hosszabb videókat is kapunk majd az ifjú tehetségről! Caiden Cernius – 6 years old and killing it already! @CaidenBMX Posted by Extreme on Thursday, 5 October 2017

Profi bike check: Poleczki Richárd bemutatja új bringáját!

Manapság, a vloggerek és websorozatok erdejében alig tudjuk kapkodni a fejünket a videósok és különböző témák között, azonban van, amire muszáj lecsapni. Mint azt már tudjátok, Poleczki Richárd vlogolásba kezdett és igen gyakran dob ki új webisode-okat. A magyar vlogger szcénában öröm látni egy BMX-est, akit nem csak BMX-eseknek ajánlunk követésre! A legfrissebb részben új bringáját mutatja be, mely valószínűleg egy BMX rajongónak olyan, mint egy csajszinak egy ruhás haul videó!

Új CULT edit: Dan Foley végre megint kiadott egy videót!

Dan Foley neve egy ideje rendesen beégett a BMX rajongók agyába, ugyanis az ifjú tehetség a WeThePeople szárnyai alatt profi riderré vált. Mint több másik híres BMX-es, Danny is tovább erősíti a CULT csapatát, akik természetesen elég jól jártak a fiatal tehetséggel. Egy ideje hosszabb edit nem jelent meg a ridertől, azonban most az emlegetett team elkészített neki egy új összefoglalót, melyben bizonyítja, hogy nem kell félnünk, nem tűnt el, aktívan forgat! Mindig öröm tőle új videót látni!
Hirdetés

A Red Bull legjobb bringás varázslói: neked ki a kedvenced?

A Red Bull az energiaital gyártása és események, valamint projektek és videók szervezése mellett igen ért a tehetséggondozáshoz és a legjobb sportolók kiszemeléséhez, akiket azonnal szponzoráltjaik listáján akar tudni. Bringás témában rengeteg világszinten ismert és kedvelt tehetséget támogatnak. Fenegyerekeik listája végtelen, s bár nehéz különbséget tenni köztük, mégis összeválogatták az 5 legőrültebb ridert, akik saját műfajukban az elit közé tartoznak. BMX, monti, triál – minden van a listán. Neked van abszolút favoritod? Two Wheeled WizardsBike Wizards? Posted by Red Bull Bike on Wednesday, 4 October 2017

Kettő helyett négy kerék: Scotty Cranmer autós kalandjai

Scotty Cranmer, a BMX-es fenegyerek az utóbbi évben rengeteg dolgon ment keresztül. Egy las vegasi forgatás során súlyos balesetet szenvedett, azonban a hónapok alatt hihetetlen gyógyulási folyamatnak hála igen jól felépült. A Monster kedveskedni akart egyik kedvenc szponzoráltjának, ezért meglepték Scottyt egy nagyszerű élménnyel. A NASCAR események történetéből ismert Dover International Speedway nem rég adott helyet egy rendezvénynek, ahol a ridert VIP vendégként várták. Remek helyről csodálhatta meg a versenyt, sőt, még be is ültették egy autóba, ahol egy profi pilóta mellett kettő helyett négykeréken csapathatta full gázzal. Jó volt látni, hogy felépülése egyre jobb úton van, reméljük, hogy lassan…

Egy év munkája: jelenetek Dakota Roche idei legjobb pillanataiból

A szezon végével és a tél közeledtével egyre több “best of” és 2017-es elnevezésű edit lát napvilágot mindenféle témában és téren – természetesen a BMX csillagok sem lehetnek kivételek alóla. Dakota Roche elég kemény szezonon van túl, rengeteg eséssel jártak bevállalós trükkje. A Cinema BMX csapatával karöltve most végre elkészült az editje, melyet többe között Los Angeles, San Diego, San Francisco, Las Vegas, Barcelona, Koppenhága, Athén és Perth városában is forgattak, sőt, még Budapesten is megfordult a team! Az 5 és fél perces anyag tényleg nagyon komolyra sikerült, bár Dakotaval egyszerűen nem lehet félre lőni!

Hirdetés
Hirdetés