Murau, meg a 20 év, meg a verseny, meg a barátok, meg a bulik, a hangulatok és érzések- nekem!
Hol volt, hol nem volt… egyszer volt egy energia – ami olyan emberekből érkezett, akiket a snowboard úgy ihletett meg, hogy rendeztek eseményeket, versenyeket, mert úgy érezték, nagyszerű érzés együtt csúszni, hihetetlen dolog közösségben lenni és mégis egyben kreatívnak, és egyedinek lenni. Úgy lázadni, hogy nem rombolsz, hanem újat építesz. Na a snowboard képes erre! Akkor is, és most is! Az viszont törvény, hogy az idő múlik, az energiák átalakulnak, a lázadás konszolidálódik, és néha divattá válik:). Valaki tovább lép, valaki abban marad. Murau sokáig lángolt, aztán kissé megragadt, de így 20.ra talán végre önmagára talált. Azért ritka darab az olyan fahasáb, ami 20 évig lángol (de azért akad). Olyan gondolat jutott eszembe erről a magára találásról, mint amikor a Balatonnál sok volt a papucsos turista és undok lett a víz, és sok lett a parton a szemét… aztán elmaradtak a turisták, és kevesebb lett a pénz a ZimmerFeriknél, viszont tisztább lett a víz és a fű is zöldebben hajladozott. Most Murauban, nem voltak olyan sokan, sokan hiányoztak, sokaknak, de azoknak nem hiányoztak azok.. vagy ki tudja, de jó ez így. Szóval kicsit újra magára talált úgy, hogy kerültek bele végre energiák és őszinte érzések, és lettek értékes és történelmi pillanatok, és ez akkor régen is így született meg. Jól sikerült az ünnepi tisztelgés. Sokan voltak, nagyon kicsik, és kissé nem olyan kicsik. Láttam versenyezni 10-12 éves példakép barátaimat, láttam lélekből csúszni lányokat, láttam remekül csúszni régi embereimet, láttam gyönyörűen csillogó friss és tapasztalt szemeket. Láttam a bulit, és a táncot és az önfeledt egymás felé áradó jókedvet, Nagyon jó az… persze nekem könnyű dolgom volt a párommal az oldalamon:). Természetesen láttam tompa, lelkesedésmentes és homályos szemeket is. Ilyen ez a szivárvány világ – sokszínű az ember. Örültem, hogy 2012 ben Murauban láthattam ezeket, mert ez annak a törzsi történelemnek a része, amibe én is írok. Azt gondolom, hogy ilyen dolgokat mostanában létrehozni 2 módon lehet, vagy nagyon professzionálisan: sok pénzzel és fegyelmezett rendszerrel… vagy a másik út a tiszta érdekmentes lelkesedés ( talán, mint idén a Make Some Noise). Azt gondolom, hogy a magyar snowbiban eljött egy újabb váltás ideje. Hogy ezek a vonalak tisztázódjanak. Az lenne számomra a legszimpatikusabb, ha a tradíció és a friss energia egyben ötvöződne, és abból születne valami remek dolog… de ki vagyok én, hogy ilyeneket kívánjak… majd olyan lesz, amilyenné tesszük, és akkor az lesz jó. Szóval ki- ki tegye bele, amit gondol, aztán majd kiderül, mi sül ki belőle. Az igazság (nekem biztos), hogy snowbizni bárhol zseniális dolog, az tuti, hogy a kék ég és a fehér hó vizuális orgazmus, az is biztos, hogy sokan együtt lenni jó hangulatban, felemelő érzés. Tehát én továbbra is keresem az ilyen őszinte és ritka pillanatokat, hátha nagy ritkán kiadja, és akkor újra írok a törikönyvembe.
Szöveg: Sticó
Video: Soós Csabi, HalBandi
Hozzászólások
Új hozzászólás