Megrendítő fotósorozat: ilyen terápiával gyógyulnak iraki és afganisztáni veteránok

Nem először hallunk, olvasunk már arról, hogy a háború borzalmait szinte lehetetlen feldolgozni. Amerikai veteránok is szembesültek azzal, hogy Irakból vagy Afganisztánból hazatérve olyan testi és lelki sérüléseket “cipelnek magukkal”, melyeknek hatására nem lesznek többé ugyanolyan emberek, mint a szolgálat előtt. Sokaknál az is probléma, hogy nem tudják kifejezni az érzéseiket, gondolataikat, és arról is képtelenek beszélni, milyen borzalmakat éltek át, ami további gátakat emel köztük és a többi ember közt, beleértve a családjukat is. Ezért is tartjuk nagyszerű ötletnek azt a művészeti terápiát, aminek során az egyik marilandy kórházban a katonák maszkokat készíthetnek, ezzel próbálva megmutatni, mi mindenen mentek keresztül, és mit éreznek most. Nézzünk most néhányat a legbeszédesebb alkotások közül, melyek a National Geographic magazin amerikai kiadásának februári számában is láthatóak lesznek.

Hirdetés

Chris McNair 2011 és 2012 közt szolgált Afganisztánban. Szülei virginai otthonában mutatta meg azt a maszkot, amit a művészeti terápiás foglalkozáson készített. “Hannibal Lecter maszkját választottam, mert amikor rá néztem, azt gondoltam: igen, ez vagyok én. Veszélyes ember, és úgy éreztem, én is az voltam. Senkinek sem tudtam beszélni a háborúban szerzett sebeimről… képtelen voltam kifejezni az érzéseimet” – mondta a magazinnak.

veteran1.jpg

Számos olyan maszkot készítettek a veteránok, amik ugyanezt a problémát mutatják: a legtöbben nem képesek elmondani, mi minden történt velük, és hogy érzik magukat.

veteran2.jpg

Perry Hopman 2006 és 2008 közt szolgált Irakban. Maszkjának fél oldala a hazáját, másik fele pedig a halált ábrázolja. A 39 éves férfi súlyos fejsérülést szenvedett egy robbanás során, és leginkább attól szenved, hogy minden apróság miatt emlékeztetőket kell beállítania magának, még arra is jegyzetek és telefon emlékeztetik, hogy zuhanyozzon le, vagy vegye be a gyógyszereit.

veteran3.jpg

veteran4.jpg

Robert “Bo” Wester 2007-ben, illetve 2008-ban és 2009-ben Irakban szolgált, majd a következő évben Afganisztánban. Maszkja minket Amerika kapitányra emlékeztet.

veteran5.jpg

veteran6.jpg

Tiffany H. 2007-ben és 2008-ban Irakban szolgált, 2010-ben és 2011-ben pedig Afganisztánban. Egy afgán faluban történt robbanás során szenvedett fejsérülést, tünetei közt azóta memóriazavarok, egyensúlyzavar és szorongás is szerepelnek, de nála is probléma, hogy nehezen beszélt az átélt borzalmakról.

veteran7.jpg

veteran8.jpg

Aaron Tam őrmester több robbanást is átélt közvetlen közelről iraki szolgálatai során: 2004-től 2005-ig, majd 2007-08-ban küldték ki. “Nem hagyom, hogy a sérüléseim megakadályozzanak a gyerekeimmel való teljes életben és a közös játékban. Azt szeretném, ha boldogan és elégedetten nőnének fel” – nyilatkozta.

veteran9.jpg

veteran10.jpg

Forrás: Huffingtonpost.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés