Sosem látott vintage fotók a NASA-tól

Több száz, eddig sosem látott vintage fotó is nyilvánosságra került nemrég, melyeket hamarosan bárki megvásárolhat, egy árverés keretein belül. Az aukció középpontjában az első olyan fotó áll, amit az űrben fényképezett a V-2 nevű űrrakéta, 65 mérfölddel a Föld felszíne felett, 1946. október 24.én – vagyis majdnem 70 éve. A vintage Kodak képek közt vannak, amiket már láthattunk korábban, és olyan képek is, amiket fotóművész űrhajósok készítettek, de olyan felvételek is kalapács alá kerülnek, amik egy-egy szerencsés pillanatban készültek el, a fényképezés iránt rajongó űrhajósoknak köszönhetően, mint például Buzz Aldrin első szelfije. A képeket természetesen nem adják majd olcsón: áruk becslések szerint 462 dollár és 15 390 dollár közt mozog majd.

Hirdetés

Íme, az első fotó, ami az űrben készült 1946. október 24-én.

nasa1.jpg

Harrison Schmitt képe Eugene Cernan űrhajósról, 1972. decemberéből.

nasa2.jpg

Buzz Aldrin 1966 novemberében készítette el az első űr-szelfit.

nasa3.jpg

1972. december: Eugene Cernan, Harrison Schmitt – a Föld az USA zászlaja fölött.

nasa4.jpg

Az Apollo 16 felszállása, 1972. április 16-án.

nasa5.jpg

Az első amerikai űrséta, valahol Új-Mexikó felett, 1965. június 3.

nasa6.jpg

1971 februárja: űrhajós, árnyak és az amerikai zászló.

nasa7.jpg

William Anders: az első Földfelkelte, amit emberi szem látott. 1968 decembere.

nasa8.jpg

Az első high quality fotó a Hold távolabbi oldaláról.

nasa9.jpg

A Föld 1969. július 11-én.

nasa10.jpg

Walter Cunningham, Floridai félsziget, 1968 október.

nasa11.jpg

Buzz Aldrin: az egyetlen “tiszta” fotó Neil Armstrongról a Holdon, 1969. július 11.

nasa12.jpg

Eugene Cernan fotója 1966-ból.

nasa13.jpg

Alan Bean sisakján Pete Conrad fotós képe tükröződik. A kép 1969 novemberében készült.

nasa14.jpg

Walter Schirra: Walter Cunningham űrhajós portréja 1968-ból.

nasa15.jpg

Panorámafotó a Holdról, 1971-ből.

nasa16.jpg

Forrás: Huffingtonpost.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés