Captain Amerikához hasonlítják a hormoninjekciókkal izmossá vált 25 éves srácot

A 25 éves Danny May láttán ma már eláll az emberek (főleg a lányok) szava, hiszen a srác szuperhősökéhez hasonlóan izmos testtel büszkélkedhet. Néhány éve viszont még korántsem így nézett ki: több mint 30 kilóval kevesebbet mutatott alatta a mérleg, és egyáltalán nem volt izmos. “Mindenki nőtt és erősödött körülöttem a haverjaim közül, csak én voltam pici és vékony. Nem értettem a dolgot, ezért felkerestem az orvosomat, hogy kikérjem a véleményét” – mesélte Danny nemrég egy interjúban. A doki pedig rövidesen a dolgok végére is járt: Kallmann szindrómát állapított meg a srácnál, aminek röviden a lényege, hogy szervezete nem termel tesztoszteront.

Hirdetés

Az akkor 20 éves liverpooli fiúnak azt javasolta a doktor, hogy injekciók formájában vigye be a szervezetébe a férfihormont, amit kéthetente kapott meg (250mg-ot adtak minden második héten). A kezelés elég lassan hatott, az első években nem is érzett különösebb változást, de 5 év elteltével már szép és látványos az izomzata.

danny1.jpg

Danny mára több mint 30 kilót hízott. Beiratkozott a helyi konditerembe, ennek köszönhetően a felszedett kilók nagy részét izomzat formájában sikerült magára építenie.

danny3.jpg

Az edzés mellett a táplálkozására is odafigyel: naponta hétszer eszik, kis adagokban egészséges ételeket fogyaszt. Összesen napi 6000 kalóriát visz be a szervezetébe.

danny10.jpg

A suliban mindig csúfolták, és barátnője sem volt, hiszen 20 évesen még olyan volt a teste, mint egy 11 éves kisfiúnak.

danny4.jpg

danny2.jpg

danny5.jpg

Élete egyik legnagyobb égésének azt tartja, amikor a családjával egy étteremben ünnepelték a 18. születésnapját, és a pincérnő a gyerekmenüt ajánlotta neki az étlapról. “Az állt ott: 10 év alatti gyerekeknek: Majdnem elsüllyedtem szégyenemben” – emlékezett vissza.

danny7.jpg

danny8.jpg

Manapság már így néz ki, de még mindig nem mer csajozni, mert belül még ma is egy félénk kisfiú maradt.

danny6.jpg

“Büszke vagyok a testemre. Sok évnyi kemény munka után olyan izmos vagyok, mint egy szuperhős” – mondta Danny, akit sokan Captain Americához hasonlítanak. A képregények és filmek szuperhőse a Super Soldier Serum segítségével alakult vézna katonából izmos, erős, gyors szuperkatonává.

“Amikor a régi ismerőseim meglátnak, nem hisznek a szemüknek. Tudják, hogy ugyanaz az ember vagyok, de a testem változása láttán ledöbbennek. Akik pedig a suli óta nem láttak, biztos, hogy nem ismernek meg” – nyilatkozta.

danny9.jpg

Forrás: DailyMail.co.uk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés