A legijesztőbb szuvenírek, amiket sorozatgyilkosok megőriztek

Néhány sorozatgyilkos nem elégszik meg azzal, hogy eltesz láb alól embereket, hanem még egy vagy több szuvenírt is magával visz a bűncselekmények után. A TheRichest.com listájáról kiderül, melyek voltak a legijesztőbb olyan holmik, amiket ezek a gonosztevők kisajátítottak bűntetteik után.

Hirdetés

Az ausztráliai születésű Ivan Milat legalább hét kirándulót és kempingezőt gyilkolt meg a kilencvenes években, szuvenírként pedig mi mást is vihetett volna magával, mint néhány kempingezéshez használatos cuccot és kemping-felszerelést?

sorozatgy1.jpg

Jerome Brudos ötévesen talált egy pár női cipőt, amit meg akart tartani, de az anyja rájött, és tönkretette a cipellőket. A férfi később a női lábbelik megszállottja lett, és annak a négy nőnek a cipőjét is megtartotta, akiket 1969-ben ölt meg. Egyiküknek a lábfejét is levágta, hogy gyűjteményébe helyezze.

sorozatgy2.jpg

A hat ember haláláért felelős John George Haigh egy kutyát tartott meg, miután gazdáikat, Dr. Archibald Hendersont és feleségét, Rosie-t megölte.

sorozatgy3.jpg

A sakktáblás gyilkosként is emlegetett Alexander Pichushkin legalább 49 emberrel végzett 1992 és 2006 közt. Egy sakktábla mezőire kezdte el beírogatni a dátumokat, amikor megölt valakit. Persze nem telt be a tábla, de az volt a célja, hogy 64 embert segítsen át a túlvilágra. Hogy ezt honnan vehette…

sorozatgy4.jpg

Az ukrán Anatolij Onoprienko nem kicsit volt aberrált: az 52 gyilkosságot jegyző férfi minden áldozatának elvette a fehérneműjét, közvetlenül a haláluk után, és néhányat odaadott a barátnőjének, hogy viselje.

sorozatgy5.jpg

1986 és 1997 közt több mint 40 nővel végzett az indonéziai Ahmad Suradji. A nyálukat pedig megitta, mert azt gondolta, abból nyer természetfeletti erőt. 2008-ban kivégezték.

sorozatgy6.jpg

Báthory Erzsébet kínzásai és kegyetlenkedései világszerte ismertek, de azt kevesebben tudják róla, hogy nemcsak megitta áldozatai vérét, hanem egyesekét meg is őrizte (valószínűleg későbbi fogyasztásra) – ő is hitt abban, hogy emberi vérrel őrizheti meg fiatalságát.

sorozatgy7.jpg

A legalább 36 gyilkosságot jegyző Ted Bundy embereket fejeket tett el szuvenír gyanánt.

sorozatgy8.jpg

Jeffrey Dahmer 17 férfit ölt meg 1978 és 1991 közt, legtöbbjük nemi szerveit viszont megtartotta.

sorozatgy9.jpg

Ed Gein “csak” két embert ölt meg, de beteg természete miatt őt is megemlítenünk ezen a listán. A férfi ugyanis temetőkben ásott ki holtakat a sírokból, és csontjaikból több dolgot is készített, illetve letartóztatásakor emberi bőrből készült kesztyűt, illetve emberi arcbőrből készült maszkokat is találtak nála. Ez azért tényleg az egyik legijesztőbb dolog, amiről valaha hallottunk!

sorozatgy10.jpg

Forrás: TheRichest.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés