Itt a Trónok harca 6. évadának teaser posztere – figyelem, spoilerveszély!

“Nincs több kardforgatás, nincs több ló… tudod, az ember nem akar beleragadni bizonyos dolgokba, szerepekbe. És talán végre levághatom már ezt a kib*szott hosszú sörényt” – mondta korábban a Jon Snowt alakító Kit Harington az ügynökének. De úgy tűnik, a “kib*szott sörényt” talán még egy ideig nem vágathatja le, ugyanis tegnap este láttuk először az áprilisban érkező Trónok harca 6. évadának első teaser poszterét, amin éppen ő van – egy véres Jon Snow, akiről az ötödik évad utolsó részének zárójelenete után azt hihetjük, meghalt. Vagy mégsem?

Hirdetés

Kit Haringtonról egyébként eddig is szivárogtak ki olyan infók, hogy ott van a hatodik évad forgatásán, és ő maga is elmondta, a sikersorozat készítőinek legnagyobb “örömére”, hogy egyelőre marad a produkcióban. “Kétélű penge ez számomra” – mondta, arra célozva, hogy sokat köszönhet a sorozatnak, de bizonyos szerepekre máris nemet kellett mondania, mert ide köti a szerződése. Majd egy újságírói kérdésre, mely szerint igazán elárulhatná, hány évadot marad még, annyit árult el a 28 éves színész, hogy valószínűleg a harmincas éveiben fog majd járni, mire a Trónok harcából távozhat. És ha ez megtörténik, különböző filmszerepeket szeretne vállalni, ebben látja a távolabbi jövőjét. De egyelőre a következő hónapok is számos izgalmat és rejtélyt tartogatnak… szerinted élni fog Jon Snow, vagy holtan tér vissza a Trónok harcában?

jonsnow_poster.jpg

Forrás: Uproxx.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés