Hulk Hogant ismét átverték

Szegény Hulk Hogan nem nagyon jártas a közösségi média használatában, vagy legalábbis lövése sincs arról, hogy bizony léteznek a Földön trollok. Pedig ő aztán már megtanulhatta volna, hogy figyelni kell, miket oszt meg az ember az oldalán, hisz idén is több alkalommal átverték már az egykori pankrátort. Legutóbb egy meglehetősen ízléstelen eset áldozata volt, akkor a 2007-ben eltűnt Madeleine McCann szüleinek gázolt bele a lelkébe, miután valaki a kislány képét elküldve Hogannek arra kérte, hogy ossza meg a fotót a kicsi unokahúgának, hogy most nyerte meg a bújócskaversenyt, merthogy imádja a pankrátort nézni. Sajnos megtette, megosztotta a képet.

Hirdetés

Nos, úgy tűnik, nem tanult az esetből és az arcok felismerése még mindig nem tartozik az erősségei közé, ezúttal ugyanis, szintén a Twitteren, valaki Cheryl Cole, azaz Cheryl Fernandez-Versini képe alatt kérte, hogy segítsen a HIV-fertőzött húgán egy megosztással. És a jólelkű sztáron ez nem múlt, újfent rányomott a megosztásra, jókora biztatással és a jókívánságaival egyetemben. A Twitter-követői közül persze néhányan ezúttal is rájöttek a nem túl vicces átverésre, és jelezték az expankrátornak, hogy bizony újra beleszaladt abba a bizonyos csapdába.
Hogan úgy tűnik, most már tényleg kiakadt, hogy megint így rászedték, és a szomorú pankrátor azt írta, ő bizony otthagyja a Twittert ezek után.

hogan.jpghogan4.png

Forrás: mirror.co.uk és metro.co.uk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés