A szuperfutó több mint 560 kilométert futott megállás nélkül

A most 53 éves Dean Karnazes egy ritka genetikai állapot miatt 2005-ben képes volt több mint 560 kilométert futni megállás nélkül, mindezt 80 óra és 44 perc alatt. A sportolónak még sem volt görcs a lábában a hihetetlen távolság ellenére, aminek az az egyszerű oka van, hogy a teste gyorsan öblíti a tejsavat a saját rendszeréből, mielőtt felépítené az izmaiban. A szervezet a glükózt átalakítja energiává, amely melléktermékként tejsavat termel. Ahogy épül az izmokban, görcsöket és fáradtságot okoz, mintegy jelként, hogy ideje abbahagyni. Nos, Karnazes sosem kapja meg ezeket a jeleket, ezért tud a világ legkeményebb állóversenyein is indulni, az említett hatalmas távolságon kívül így futott például maratont a Déli-sarkra is, ahol mínusz 25 fok volt, sőt 2006-ban teljesített 50 maratont 50 nap alatt 50 amerikai államban is.A különleges képességű férfi középiskolásként kezdett futni, és már akkor megmutatkoztak elképesztő teljesítményei. Ennek ellenére az iskola elvégzése után felhagyott a sporttal, és csak 30 éves korában tért vissza ebbe a közegbe.

Hirdetés

Generated by IJG JPEG Library

MESSINI, GREECE - OCTOBER 19: A detail view of the leg of the ultramarathon athlete Dean Karnazes of the U.S.A. is seen during Navarino Challenge Run on October 18, 2013 in Messini, Greece. (Photo by Vladimir Rys Photography/Getty Images)

SAN FRANCISCO, CA - NOVEMBER 22: Ultra-marathoner Dean Karnazes participates in the 10th Annual URBANATHLON featuring Seiko, Six Star and Propel Electrolyte Water at AT&T Park on November 22, 2015 in San Francisco, California. (Photo by Steve Jennings/Getty Images for Men's Health)

Forrás: theladbible.com és dailymail.co.uk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés