Sorozatgyilkosok, akikről még sosem hallottál

Ted Bundy, John Wayne Gacy és Jeffrey Dahmer halálával, illetve Charles Manson rács mögé juttatásával sem mondhattunk búcsút a sorozatgyilkosoknak: néhány elmebeteg és/vagy gonosztevő még mindig köztünk él – néhányan még mindig szabadlábon.

Hirdetés

Jöjjön most egy összeállítás azokról, akik az elmúlt években, évtizedben szedték áldozataikat, és akiknek a nevét eddig valószínűleg még nem hallottad.

Long Island Serial Killer

A Long Island-i sorozatgyilkos
2011-ben New York államban Shannan Gilbert halála ügyében nyomoztak, és a lány testét végül meg is találták a Long Island-i Gilgo Beach-en. De a terület átfésülése során a rendőrség talált egy olyan sírt is, ahová négy másik nő földi maradványait temették el. Ezt követően hat további holttestet találtak, köztük egy gyermek, illetve egy nőnek öltözött férfi maradványait. Az áldozatok (többségében prostitúcióhoz köthető emberek) közt volt egy 2009-ben eltűnt nő, Melissa Barthelemy is, akinek a családja jelentette ugyan, hogy eltűnt Bronxból, de a rendőrség nem sokat tett a bejelentés ügyében, csak akkor kezdtek ezzel komolyabban foglalkozni, amikor Melissa húga rejtélyes hívásokat kapott egy férfitől, aki azt motyogta a telefonba: “én öltem meg Melissát”. A sorozatgyilkost még mindig nem kapták el.

Darren Deon Vann
Darren Deon Vann
2014-ben tartóztatták le egy 19 éves prostituált meggyilkolásáért, de kihallgatása közben kiderült: még legalább hat másik nőt ölt meg! A férfit korábban 2009-ben nemi erőszak bűntettéért elítélték Texasban, öt évet ült, majd hazatért Indiana államba. Miután elkövette szörnyű tettét, és a 19 éves prostituált holttestét egy motelszobában hagyta, a rendőrök biztonsági kamerás felvételek alapján azonosították. Elkapták, kivallatták, és miután bevallotta a hat további nő meggyilkolását, a zsarukat el is vezette oda, ahová maradványaikat temette. Vann élete végéig börtönben marad tettéért.

William Devin Howell (charged)
William Devin Howell
2015-ben egy Connecticut-i sztriptízbár mögött négy ember holttestét találták meg – ugyanott, ahol 2007-ben három másik hullára is ráakadtak. A gyilkosságok gyanúsítottja egy William Devin Howell nevű fickó, aki most épp börtönben van, de két éven belül ezekért a gyilkosságokért újra bíróság elé állítják.

Salvatore Perrone

Salvatore Perrone
A fenti képen látható Perronét elhagyta a felesége a gyerekekkel. Többek közt ez is segíthetett odáig juttatni a férfit, hogy Brooklyn utcáig járja egy fekete katonazsákkal (ebben többek közt csavarhúzó, kés, drótvágó, három női blúz, latex kesztyűk, hipó és egy lefűrészelt puska is volt),  és boltosokra vadásszon. Három boltossal végzett. A bíróságnak 30 percbe sem tellett a lehető legmagasabb büntetést kiszabni a férfira: 75 év börtönt kapott, így nem valószínű, hogy valaha is kiszabadul a rácsok mögül.

Israel Keyes
Israel Keyes
Az egykori katona, Israel Keyes 2011-ben frissen leszerelve Vermontba utazott (minden költségét készpénzben fizette, hogy ne hagyjon nyomokat), ahol találomra kiválasztott egy párt, és megölte őket. A következő évben az alaszkai Anchorage-ben végzett a 18 éves Samantha Koeniggel. Amikor elkapták, bevallotta, hogy Washington államban négy további emberrel végzett, és New Yorkban is megölt még valakit. Öngyilkos lett cellájában, még mielőtt ítélet született volna az ügyében.

Michael Madison
Michael Madison
Shirellda Terry, Angela Deskins és Shetisha Sheeley holttestét szemeteszsákokban találták meg 2013 júliusában Glenville-ben. A tetemekre egy szexuális bűncselekmények miatt korábban már elítélt férfi, Michael Madison otthonától nem messze akadtak rá, így egyből ő lett az ügy fő gyanúsítottja. Madison ráadásul a tárgyalóteremben olyan bosszantóan vigyorgott az áldozatok családtagjaira, ami az egyik meggyilkolt lány apukájánál kiverte a biztosítékot, és ő meg is támadta a tárgyalóteremben Madisont. Nem kellett volna, ugyanis az igazságszolgáltatás is lesújtott rá: a férfit tettéért halálra ítélték.

Phoenix serial killer

A Phoenix-i sorozatgyilkos
A phoenixi rendőrség még mindig keresi azt a férfit, aki egy félautomata fegyverrel hét embert ölt meg, kettőt pedig megsebesített. Márciusban kezdte a gyilkolást, a város latin-amerikaiak lakta negyedében, akkor egy fiút sebesített meg, júniusi tette viszont még ennél is sokkal durvább volt: egy autóra lőtt rá legalább harmincszor, amiben három nő ült, mindhárom meghalt. Áldozatait szakértők szerint teljesen random módon választja ki, nőket és férfiakat, idősebbeket és fiatalokat is egyaránt becéloz. A rendőrség 30 ezer dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki segít a sorozatgyilkos nyomára bukkanni (egyelőre sötétben tapogatóznak, egy elnagyolt fantomkép alapján).

Lonnie David Franklin, Jr.
Lonnie David Franklin, Jr.
1985 és 2007 között legalább 25 nőt ölt meg Lonnie David Franklin Jr., de sokan azt gyanítják, hogy ez a szám elenyészően kevés ahhoz képest, akikkel ténylegesen végzett – akár több száz áldozata is lehet!  A “The Grim Sleeper” néven is emlegetett férfi 1988 és 2002 közt egy 14 éves szünetet iktatott be (vannak, akik szerint nem volt ilyen szünet), nem tudjuk, miért, de 2002 után újrakezdte az öldöklést. Olyan nőket nézett ki magának, akik droghasználat vagy prostitúció miatt úgysem számítottak megbecsült polgároknak, és sokukat senki sem kereste, miután eltűntek. A férfit végül “csak” 10 nő meggyilkolásáért ítélték halálra idén júniusban.

Chillicothe, Ohio Killer
Az ohiói Chillicothe sorozatgyilkosa
Chillicothe egy kisváros valahol Ohióban, ahol azt gondolná az ember, hogy a világon semmi említésre méltó nem történik. Nos, nagyon is történt. Először egy kétgyerekes anyuka, Charlotte Trego tűnt el, őt 2014 májusában látták utoljára Majd a 26 éves Tiffany Sayre-nak veszett nyoma – őt nem sokkal később holtan találták egy közeli megye egyik szennyvízelvezetőjében. Összesen hat nő tűnt el, mindannyian kisgyerekes anyukák, de csak négy holttestet találtak meg. A hozzátartozók szerint a hat eset összefügg, de a rendőrök ebben nem olyan biztosak. Mondjuk egyelőre semmi biztosat nem tudnak, csupán kósza találgatások folynak az ügyben – a helyiek pedig közben rettegnek, hogy lesz-e folytatása a gyilkosság-sorozatnak, és ha igen, vajon ki lehet a következő áldozat.

Vickie Dawn Jackson

Vickie Dawn Jackson
2000 decembere és 2001 februárja közt 20 embert ölt meg egy texasi kórház nővéreként dolgozó Vicky Jackson, és öt másikat is meg akart, de az már nem jött össze neki. A nő ténykedése eleinte senkinek sem tűnt fel, mert bár egymás után hunytak el légzési problémák miatt a betegek, mind idősek voltak, így az orvosok természetes halálra gyanakodtak. Egészen addig, míg több fiolányi mivacurium-klorid eltűnése fel nem tűnt valakinek. Ez a szer képes ideiglenesen lebénítani a légzést – nos, tippeljetek, kinek a szekrényében találták meg a fiolákat… ennek ellenére csak 2002-ben (egy évvel lebukása után) tartóztatták le, és bár az ítélet szerint életfogytiglant kapott, hamarosan újratárgyalhatják az ügyét.

Forrás: Rollingstone.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés