Ez volt a két kaszkadőr utolsó szelfije

Indiában, forgatás közben lelte halálát két kaszkadőr, a 28 éves Uday Raghava és 31 éves társa, Anil Verma. A tragikus baleset előtt nem sokkal még vidáman szelfiztek a helyszínen, majd felszálltak a helikopterre, amelyből vízbe kellett ugraniuk a forgatókönyv szerint. A két színész az indiai Karnátakában lévő Tippagondanahalli vízterületen készítette volna a veszélyes jeleneteket a Maastigudi című filmhez, és ehhez kb. 18 méteres magasból ugrottak.

Hirdetés

A kaszkadőrök után ugrott a víztározóba a főszereplő, Duniya Vijay, neki egy halász segítségével sikerült kiúsznia a partra. Mint a tragikus eset utáni nyomozás közben kiderült, a kaszkadőrök nem tudtak úszni. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak a producerek ellen, mivel nem tettek meg minden szükséges óvintézkedést és biztonsági előkészületet, továbbá nem voltak búvárok és szakértők sem a helyszínen. A papírok sem voltak teljesen rendben, mert azt ugyan megengedték, hogy forgassanak a helyszínen, de ahhoz nem járultak hozzá, hogy helikopter szálljon ott és a vízbe ugorjanak. Az elhunyt kaszkadőrök rendkívül ismertek voltak a dél-indiai filmesek között.

uday-raghavatwo-actors-dead-after-helicopter-stunt-goes-horribly-wrong-on-film-set-in-indiatwo-actors-dead-after-helicopter-stunt-goes-horribly-wrong-on-film-set-in-india-1two-actors-dead-after-helicopter-stunt-goes-horribly-wrong-on-film-set-in-india-2

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés