A hullaházban ébredt a halottnak hitt részeg, aki rögtön visszament inni

Van úgy, hogy ha az ember másnaposan felébred, néha azt sem tudja, hol van és bizony hullának érzi magát. Hasonló történt Kamillal, a 25 éves lengyel férfival is, csak éppen nem ő érezte magát hullának, hanem őt tartották annak, ennek megfelelően pedig reggel egy boncasztalon próbálta kitalálni, hol is van valójában. Mint kiderült, este igen sok vodkát legurított a barátaival Kamienna Gora egyik kocsmájában, ahol összeesett, majd kórházba került, ott pedig valamiért halottnak hitték.

Hirdetés

A hullaháznál posztoló őr az esetről elmondta, hogy reggel hangokat hallott az egyébként nyilván nem túl zajos helyről, kinyitotta az ajtót, és ott talált egy meztelen férfit, aki takarót kért. Miután szerencsére nem kapott menten szívinfarktust a horrorisztikus helyzeteben, hívta a rendőrséget, hogy megállapítsák a mégsem hulla személyazonosságát. Ezután elvégeztek néhány orvosi vizsgálatot, és miután mindent rendben találtak, hazaengedték. Ám a történet itt még nem ért véget, Kamil ugyanis nyilván szórakozik a halállal, merthogy visszament a kocsmába, hogy elfogyasszon még néhány kupicával.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés