Ez történne, ha a világ minden atomfegyverét egyszerre vetnék be

Elméletben mindannyian sejtjük, hogy egy atomháború katasztrófát okozna a Földön, amit mindenki megszívna, ezért senkinek sem érdeke, hogy atomfegyvert vessen be bárki más ellen. De mivel – ne személyeskedjünk, de mondjuk, például… – Donald Trumpnak most már jogában áll, hogy 4 percen belül nukleáris háborút robbantson ki, a Sickchirpse eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha a világ országai minden atomfegyvert egyszerre izzítanának be a Földön. Az Independentre hivatkozva azt írják, az USA-nak 6800, az oroszoknak 7000, a briteknek 215, Kínának 260, Észak-Koreának pedig 10 nukleáris robbanófeje van (rajtuk kívül van még pár néhány másik országnak).

Hirdetés

Ha tehát, tegyük fel, hogy “csak” az USA és az oroszok feszülnek egymásnak, és mindketten “csak” B82-esekkel rendelkeznének, amiket egymásra lőnének ki, akkor ez történne.

tsar bom explosion

Kicsit bővebben kifejtve: ha minden bomba a földfelszínen csapódna be, akkor 94 ezer négyzetkilométernyi föld válna azonnal semmivé, 232 000 négyzetkilométernyi infrastruktúra semmisülne meg. Majd egy tűzgömb képződne, ami 79 000 kilométeres körben mindent elégetne, és 5.8 millió négyzetkilométeren belül minden egyes ember harmadfokú égési sérüléseket szenvedne. Akik ezt megúsznák, azok valószínűleg az ezt követő sugárzásba halnának bele. Akik még ebbe sem, azok a gazdaság összeomlása miatt éheznének, vagy járványok végeznének velük. Mivel a robbanás utáni fekete füst nem engedné át a napsugarakat, a növények nem tudnának fotoszintetizálni, így valószínűleg azok, illetve az állatok is elpusztulnának. “Szép” kilátások, ugye? Reméljük, soha de soha nem jut eszébe senkinek atomháborút indítani politikai ellenfelei ellen…

Forrás: Sickchirpse.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés