Hajléktalan lett a nő, aki szerint róla szól Michael Jackson Smooth Criminal-je

Egy Annie nevű amerikai ex-modell évek óta próbálja bebizonyítani, hogy ő Michael Jackson “Smooth Criminal” című számában az a bizonyos Annie, és a dal róla szól. Természetesen a jogdíjakból is szeretne részesedni, ám eddig csak kiadásokat jelentett számára a dolog, és mivel felemésztette a tartalékait, az asszony és 14 éves lánya hajléktalanok lettek. Annie nemrég Dr. Phil műsorában is szerepelt, ahol elmondta, hogy amikor a Smooth Criminal című dal született, ő épp egy olyan kapcsolatban élt, ahol partnere rendszeresen bántalmazta. Az egyik ilyen estén kinézett az ablakon, és egy limuzint látott a házuk előtt. A háromgyerekes anyuka azt állítja, mivel tudta, hogy Michael Jacksonnak élnek rokonai a környéken, ő biztos abban, hogy a világsztár ült abban az autóban. Ha látta vagy hallotta, mi történik odabent, onnan már csak egy lépés lehetett, hogy kinyomozza a nő nevét. Persze, Annie szerint.

Hirdetés

Lánya szerint viszont az anya teljesen téveszméi rabja lett. Annie dolgozni sem akar, ezért mentek tönkre. A nőnek csak egy célja van: be akarja bizonyítani az igazát.

Matt Forger szerint – aki anno a Bad című albumon is dolgozott hangmérnökként – viszont Annie-t nem élő személyről, hanem egy életmentési ismeretek elsajátításához használt babáról nevezték el. Ennyit az anyuka szép meséjéről, a limuzinról és Michael Jacksonról.

Forrás: TheLadBible.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés