Az anyukának volt durvább meglepetés, amit a Kinder tojásban találtak

Sokan lepik meg gyerkőceiket Kinder tojásokkal: csoki is, játék is, és nem is kerül olyan sokba. Egy fiatal anyuka, Sophie Brown is szeretett volna meglepetést okozni a kisfiának, ezért vett neki egy ilyen kis ajándékot, de arra nem számított, hogy számára sokkal durvább meglepetés lesz majd a Kinder tojás tartalma. Sophie elmondása szerint nem szokott ott állni a gyereke mellett, amikor kibontja az ajándékát, majd játszani kezd a tojásban talált apró játékkal, és ez most sem volt másképp – a kisfiú viszont pár perc múlva odaszaladt hozzá, hogy segítsen neki kibontani a Kinder tojását, mert neki nem sikerült.

Hirdetés

Sophie néhány pillanat múlva kinyitotta a tartócskát, és nagyon megdöbbent azon, ami benne volt: Minionok helyett vényköteles, erős nyugtatókat találtak ott. A nő azonnal hívta a rendőrséget, de eddig – közel két hónap alatt – még nem tudták kideríteni, hogyan kerültek a gyógyszerek a tojásba.

Az anyuka annak örül, hogy a gyereke jól van, hisz meg is halhatott volna. Sophie azt javasolja mindenkinek: ezután ne hagyjátok, hogy a kicsik egyedül bontsák ki a meglepetés tojásokat (mert nem minden meglepetés jó).

Forrás: Viralnova.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés