A Get Scared volt énekesét gyerekpornó miatt tartóztatták le

A Get Scared korábbi énekese, Joel Faviere gyerekpornó miatt került bajba – írja a Rock Feedre hivatkozva az Altpress. A zenészt egy háromhetes, összehangolt floridai rendőrségi akció során buktatták le – a rendőrök az elmúlt hetekben összesen 42 embert vettek őrizetbe gyerekpornóval kapcsolatos bűncselekmények miatt, és összesen 892 vádpontot fogalmaztak meg a gyanúsítottak ellen, ebből egyedül Faviere ellen több mint százat – azt olvastuk, nemcsak nézte és birtokolta, hanem terjesztette is a felvételeket. A nyomozók 4500 ilyen fájlt találtak a gépén, és ezek közt olyan képek is voltak, melyeken kisbabák és csecsemők szexuális zaklatását mutatják be.

Hirdetés

Faviere azt mondta a nyomozóknak, hogy úgy nagyjából egy éve kezdett gyerekpornót nézni, és ez gyorsan függőséggé vált nála. A 27 éves énekest január végén tartóztatták le, de valószínűleg még sokáig börtönben marad.

A rajongók egy része megdöbbent, mások pedig azt írják a neten, hogy csalódtak az énekesben és undorodnak tőle – szerintünk teljesen érthető módon.

Forrás: Altpress.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés