Minden napot Polaroid képeken örökített meg 18 éven át, halála napjáig

Életünk során annyi minden történik velünk – a sok-sok emlék megörökítésére pedig számos módot választhatunk, többek közt a naplóírástól a rajzoláson át a fotózásig. Ez utóbbi lett Jamie Livingstone hobbija, sőt, szenvedélye is. A fotózás számára egyetlen, 1979-ben elkészített Polaroid képpel kezdődött, amit még 6000 másik követett. Jamie ugyanis a következő 18 év minden napján használta kis gépét, hogy megörökítse a legemlékezetesebb pillanatokat, arcokat, eseményeket… például betegségét is. Életműve igazán egyedülálló, két barátja ezért nem is hagyja, hogy elfelejtsék: Jamie halála után ők igyekeznek tenni azért, hogy a képeket minél többen láthassák.

Hirdetés

Ez volt Livingstone első fotója, a dátum pedig 1979. március 31.

March 31, 1979: This is the photograph that started it all.

Akkoriban még a Bard College hallgatója volt.

May 27, 1979: In the early years of his photographs, Livingston was just a student at Bard College.

Az életre mindig is kicsit másképp tekintett, mint mások (1979. július 8).

July 08, 1979: He always saw life through a bit of a different lens.

1990. február 22: múltak az évek, de lelkesedése a fotózás és a filmezés iránt nem csökkent.

February 22,1990: As the years went on, he never lost his passion for film.

1983. július 14: amikor nem fotózott, és nem a következő alacsony költségvetésű filmjét készítette épp, akkor cirkuszi mutatványokkal szórakoztatta a közönséget.

July 14, 1983: When he wasn't taking photos or filming his latest low-budget movie, he could be found entertaining the masses as a circus performer.

Képein azt is láthatjuk, hogy éltek a nyolcvanas években a bohém New York-i fiatalok. (1980. március 31.)

March 31, 1980: Many of Livingston's Polaroids paint a picture of his New York bohemian lifestyle.

November 6,1979: Living in the city that never sleeps made it easy to find characters to photograph.

1980. április 14: utazásait is mindig dokumentálta.

April 14, 1980: He documented his worldly travels.

January 8, 1987: Livingston's family made up a good portion of his photographic journey.

1983. március 5: fotóiból az is látszik, hogy családja mellett barátai voltak a legfontosabbak számára.

March 5, 1983: But perhaps Livingston's largest inspiration was his close-knit friend group.

January 2, 1994: He loved to show off his friends' talents and accomplishments.

April 19, 1994: Livingston and his friends were truly living life without regrets.

Szerettek élni, és tudtak is. És amikor Livingstone már érezte, vagy talán tudta is, hogy baj van, akkor is támaszkodhatott a barátaira. (1996. november 8.)

November 8, 1996: And even when things got tough, he knew there was always someone there to pick him up when he was down.

Sok születésnapot ünnepeltek együtt (1987. október 21.)

October 21, 1987: And always took the time to celebrate every birthday.

1994. november 9. – a fényképész szerette visszanézni műveit, és mindig elcsodálkozott, mennyi képet készített az évek során.

November 9, 1994: He regularly looked back on the good ol' days and admired his collection every chance he got.

Számára nem léteztek “túl intim” helyzetek (1996. január 2.).

January 2, 1996: No moment was too intimate for Livingston to capture on film.

1997. május 2. – Akkor sem adta fel a fotózást, amikor kiderült, hogy rákbeteg.

May 2,1997: He didn't give up his photography even after being diagnosed with cancer.

May 4, 1997: The camera was there to capture every treatment.

1997. június 2. – Őszinte és megrendítő képein őt látjuk, ahogyan a teste próbálja legyőzni a gyilkos kórt.

June 2, 1997: He pointed the camera on himself as his body fought through the horrible disease.

1997. augusztus 21 – a férfi, aki addig élni akart (minél intenzívebben), az most már csak túlélni szeretett volna.

August 21, 1997: The focus of his photos made a quick change from living life to the fullest to simply surviving.

Mivel nem tudta, mennyi ideje lehet hátra, 1997. október 5-én gyorsan megkérte a barátnője kezét. Két nappal később volt az esküvőjük.

October 5, 1997: Unsure of how much time he had left, he proposed to his girlfriend.

October 7, 1997: Just two days later, the happy couple married.

Jamie Livingstone viszont nem élvezhette sokáig a férj szerepét: pár nappal az esküvő után, október 20-án kórházba került.

October 20, 1998: A few days shy of his birthday, Livingston was rushed to the hospital as his health took a turn for the worse.

October 21, 1997: While there, he was surrounded by the people he loved.

41. születésnapján adta fel a küzdelmet a rákkal szemben – ez a kép 1997. október 25-én készült.

October 25, 1997: Jamie Livingston lost his battle with cancer on his 41st birthday.

Forrás: Viralnova.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés