Napi tudományos: a vörösbor tényleg úgy hat a testünkre, mint az edzés

Ha eddig hozzánk hasonlóan te is úgy gondoltad, hogy csak kemény edzőtermi munkával (na és persze megfelelő étrenddel) lehet tartósan elérni azt az alakot, amire vágyunk, nos, akkor mindannyian tévedtünk. Legalábbis egy kutatás vezetője szerint, aki azt állítja: nem kell órákig a konditeremben gürcölni. Arra jöttek rá ugyanis, hogy a vörösbor, pontosabban az abban található rezveratrol nevű anyag is olyan hatással van a szervezetre, mint egy kiadós edzés: javítja a fizikai teljesítőképességet, növeli az izomerőt és hozzájárul a szív egészségének megőrzéséhez is. A kutatás vezetője, a kanadai Calgary egyetemén dolgozó Jason Dyck azt mondta: ez a felfedezés azoknak is segíthet, akik nem edzhetnek, vagy csak keveset mozoghatnak, hiszen a rezveratrol a kevés izommunkával elért eredményeket is fokozhatja és látványosabbá teheti.

Hirdetés

Ha ez így van, akkor az edzés utáni pohárka vörösbortól is látványosabb lehet a sportolás eredménye? A tudósok azt ígérik, hamarosan tesztelik a laboratóriumukban, mi pedig lehet, hogy egyszer-kétszer edzés után próbáljuk majd ki a rezervatrol csodatévő hatását (de az edzőnknek erről egy szót se).

red-wine

Forrás: Sickchirpse.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés