Hirdetés

Elképesztő kísérlet: LSD hatására így alkotott egy művész

Megdöbbentő kísérleteket végeztek emberek más embereken a tudomány nevében – többek közt drogokkal is. Ezalól az LSD sem volt kivétel, amivel kapcsolatban azt is vizsgálták, milyen hatással van az elmére, így például egy művész kreatív elméjére. Hogy ezt valamivel jobban megértsék, még az ötvenes években egy kísérlet során egy művésznek kétszer 50 mikrogramm LSD-t adtak, és megkérték, rajzolja le benyomásait. Kapott egy dobozt, tele ceruzákkal, zsírkrétával, faszénnel, tollakkal és vízfestékkel. Majd megkapta az első adag drogot, és egy őt megfigyelő orvossal együtt várta a hatást.

Hirdetés

Ezt rajzolta az első adag beadása után 20 perccel. Faszenet használt, és az orvos szerint itt még nem szembetűnő a drog hatása.

"First drawing is done 20 minutes after the first dose (50ug)."

Jöhetett a második adag, szintén 50 mikrogramm, aztán vártak. 85 perccel az első adag és 20 perccel a második adag beadása után ez a ceruzarajz született. Az orvos elmondása szerint a páciens euforikus állapotban volt, és fantasztikus végeredményt akart a papíron látni.

"85 minutes after the first dose and 20 minutes after a second dose has been administered (50ug +50ug)."

Két és fél órával az első adag beadása után egy, teljesen a rajzolásra koncentráló művész a következőt alkotta:

"2 hours and 30 minutes after the first dose."

Két perccel később, még mindig a tökéletességre törekedve, de azt annál kevésbé találva ezt rajzolta:

"2 hours and 32 minutes after first dose."

Két órával és 35 perccel az első adag beadása után (vagyis mindössze 3 perccel az előző rajzot követően) született még egy műalkotás. Más, mint az előzőek – annál is inkább, mert egy nevető rajzoló “követte el”, aki egy vonallal akarta felskiccelni a “remekművet”.

"2 hours and 35 minutes after first dose."

Tíz perccel később még egy, az előzőektől teljesen különböző más rajz született. A művésznek itt már nehezére esett a beszéd, inkább csak szavakkal, szófoszlányokkal kommunikált. És nem mellesleg bele akart mászni a kis dobozba, amiben a ceruzák és zsírkréták voltak.

"2 hours and 45 minutes after first dose."

Ezután két órán át feküdt, kezeivel a levegőbe integetve. Majd, négy órával és 25 perccel az első LSD-adag beadása után ezt alkotta. Hirtelen fogott hozzá, munkájához pedig tollat és vízfestéket használt.

"4 hours and 25 minutes after first dose."

Öt órával és 45 perccel az első LSD-adag után a művész ismét nagyon izgága lett. Azt hangoztatta, hogy újra érzi a térdeit, és ez egy remek rajz lesz, és hogy nehezen tartja a ceruzát. Egyébként zsírkrétával dolgozott.

"5 hours and 45 minutes after the first dose."

És végül, nyolc órával az első adagnyi cucc után a művész úgy érezte, hogy szervezetéből kiürült az LSD. Elkészítette az utolsó rajzot, ami elmondása szerint rossz és nem érdekes, majd azt kérte, hadd menjen haza.

"8 hours after first dose."

Olvasd el ide kattintva, mi történt azokkal a katonákkal, akik LSD-t kaptak egy hadgyakorlaton.

Forrás: Viralnova.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés