Ez a fiatal nő lenne a következő Einstein?! A Harvard és Stephen Hawking is rajong érte

Mi úgy gondoljuk, az életben rengeteg minden tanulható, de zseninek tényleg születni kell. Sabrina Gonzalez Pasterski biztosan így született, ugyanis már 14 évesen megépítette a saját egymotoros repülőgépét, amivel átrepült a Michigan-tó felett. Ezzel ő lett a legfiatalabb ember a világon, aki saját maga által épített repülőgéppel repült. Mivel ilyen fiatalon ekkora dolgot vitt véghez, nála is felmerült a “hogyan tovább” kérdése. Leérettségizett, majd a MIT-re jelentkezett, ahol először várnia kellett volna tanulmányai folytatására, de végül – valószínűleg repülőgépes sztorijának köszönhetően – mégsem kellett időt veszítenie.

Hirdetés

Most a Harvardon PhD-hallgató és sokkal inkább érdekli a fizika, pontosabban a kvantumfizika és a kvantumgravitáció, mint a repülőgépek építése. És azt mondtuk már, hogy még csak 23 éves?

A Harvard illetékesei szerint ő lehet a következő Einstein. Emellett maga Stephen Hawking is odavan érte, mármint tudományos szempontból, persze: követi a lány kutatási eredményeit, és nemrég idézte is őt egy tudományos munkájában, amit híres tudósokkal együtt írt.

Sabrina Gonzalez Pasterski

Sabrina nincs fenn a közösségi oldalakon – talán ez magyarázza, hogy sokkal több ideje, ereje és energiája marad valódi céljai megvalósítására, és teljesen másképp gondolkodik, mint mi, akiknek a közösségi oldalakon látottak hatnak a mindennapjainkra.

Forrás: LadBible.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés