Kirúgta egy alkalmazottját a Lidl, mert túl korán ért be, és túl sokat dolgozott

Eddig azt hittük, a legrosszabb dolog, ami a stréberekkel történhet, nem más, mint hogy a jó eredményt megszokják a tanáraik / főnökeik, és onnantól kezdve velük már alapból magasabbak az elvárások. Ezeknek persze meg kell felelniük (ez senki számára nem is lehet kérdés), így az a bizonyos léc egyre feljebb kerül. Hát, van ennél rosszabb. Mint a címből is kiderül, az egyik spanyolországi Lidlben nemrég kirúgtak egy alkalmazottat, mert túl korán járt be, és túl sokat dolgozott. Totál abszurd, nem?

Hirdetés

Nem tudjuk, mi vitte rá az alkalmazottat arra, hogy már reggel 5-kor bent legyen a boltban, és elkezdje a munkát, de a szabályok szerint ezt nem tehette volna. Ugyanis egyrészt nem lehet bent egyedül, másrészt meg percre pontosan be kellett volna írnia a jelenléti ívben, mettől meddig melózott, de ezt nem tette meg.

lidl

Szerintünk elképzelhető, hogy munkatársai jelentették a vezetőségnek a strébert, vagy az egyik vezetőnek tűnt fel, hogy a többieknek szinte már semmi dolguk nem maradt, emberünk ugyanis rengeteg mindent megcsinált már kora reggel, bőven nyitás előtt. Hát, lényeg a lényeg: az alkalmazottat végül kirúgták, de ő ügyvédhez fordult, és még zajlik a munkaügyi pere. Azzal védekezett, hogy neki senki sem szólt arról, hogy nem kéne olyan korán bejárnia és annyit dolgozni, szóval ő végig azt hitte, tulajdonképpen jót cselekszik.

Lidl supermarket

Mi nagyon drukkolunk ennek az alkalmazottnak, hogy ha a munkáját nem is tarthatja meg, legalább kapjon egy nagyobb összegű kártérítést a Lidltől. Így legalább picit visszanyernénk mi is a hitünket abban, hogy a kemény munka végül mindig elnyeri méltó jutalmát.

Forrás: LadBible.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés