Ezért “tűnt el” Johnny Knoxville

A Jackass egyik sztárjaként jó ideig folyton szem előtt volt, és jó pár sérülést is sikerült begyűjtenie (2007-ben például a péniszét is eltörte), de az utóbbi években nem igazán hallhattunk Johnny Knoxville-ről. Ennek a LadBible egyik friss irománya szerint számos oka van, vegyük is sorra ezeket.

Hirdetés

Az első valószínűleg az, hogy Ryan Dunn 2011-ben bekövetkezett váratlan halála után a Jackass csapat számos tervét elvetette vagy elhalasztotta (határozatlan időre). Persze az sem mellékes, hogy – mint azt már fent is említettük – Knoxville többször is megsérült a forgatások során, így valószínűleg a testének is jót tesz egy kis pihenés. Vagy legalább az, hogy más jellegű munkát is végez: 2013-ban szerepelt utoljára a Jackass-hez köthető történetben, ez volt A Jackass bemutatja: Rossz Nagyapó, aztán 2014-ben már a Tini nindzsa teknőcökben volt Leonardo hangja. Emellett íróként és producerként is dolgozik. De azt is megtehetné, hogy csak hátradől és élvezi az életet, ugyanis a LadBible cikke szerint 75 millió dolláros vagyonnal rendelkezik.

Knoxville-nek még egy fő oka lehet arra, hogy már nem sodorja veszélybe magát rendszeresen. Ki is találhatod: naná, az, hogy családot alapított. Előző feleségétől született egy kislánya, Madison, második feleségével pedig egy kislány és egy fiú, Arlo és Rocko szülei.

Forrás: LadBible.com

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés