Szinte teljesen átszúrta a lábát a fadarab – nem igazán hatotta meg

Az ausztrálok az oroszokhoz hasonlóan elég őrültek és igen kemények, mely természetesen a mindennapi élet mellett a különböző sportokra is igaz.

Hirdetés

Egy csapat motoros osztotta meg a nagyvilággal nem mindennapi esetét, mely során egyik társukat egy igen komoly baleset érte. Az erdei krúzolás közben egyszer csak egy felcsapódó fa dárdaként nyársalta fel egyikőjük lábát, melyet a védőfelszerelés sem tudott megvédeni. Az eltávolítás után látszott, hogy valóban elég szépen belement, csodálkozunk is, hogy a másik oldalon nem jött ki. A sérüléssel és ömlő vérrel még egy kis motorozás várta a sebesültet, mely ugyan a képekből látva elég súlyos volt, mégsem hatotta meg különösen. Reméljük, hogy gyorsan felépül!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés