Skateboard

Piknik részletes

Elfogult, szubjektív beszámoló a Piknikről – avagy hogy láttam én belülről.
A Deszkás Piknik egyik szervezőjeként nehéz volna teljesen objektív cikket írnom, azért megpróbálom. Sok sikert nekem.

Előzmények

Legyen Piknik. Mikor? A tavalyi időpont – június 27. – az időjárás miatt necces. Egy hétre rá: Prága. 10-én foci vb. Bronzmeccs és döntő. Legyen tehát július 17-én.
Offline lapzárta alatt megterveztük és pizzás dobozból lemodelleztük a Burn „koporsót”, hogy Marci tudjon dolgozni vele. Majd ebben az újságban elírtuk a dátumot, július 17. helyett 19-e szerepelt az Offline-hirdetésben.
Balekság.
Aztán kitaláltuk az útvonalat, erre feltúrják a Károly körutat (eredetileg a Fővám térről indultunk volna a Kálvin tér - Astoria - Erzsébet tér felé). Módosítás. Rendőrséggel egyeztetés. Új találkapont, új útvonal. Majd jött a hőségriadó, emiatt harmadszor változtattunk a vonulás kezdésén.

Gyülekező, indulás, vonulás

Én a Fővám téren kezdtem, hogy aki még azt az helyet és időpontot tudja, nehogy lemaradjon. Egy ember is számít, és megérte 2-kor ott lenni, mert Hattinger Bence nélkül vonultunk volna, ha nem megyek oda. Így ketten hajtottunk át az Erzsire. Már fél háromtól szállingóztak az emberek és a médiumok. Andrással interjút adtunk a Magyar Televíziónak, az Echo TV-nek, a Duna TV-nek, útbaigazítottuk a TV2 stábját és rengeteg fotóst.
A tömeg egyre csak duzzadt, miközben előhoztuk a vonulók számára behűtött vizeket. Sok olyan arcot láttam, aki már többször velünk tartott és sok olyat, akit egészen biztos a vonulás hangulatának híre csalt ki az Erzsire. Például Surányi Levente és Sticó, akik longboarddal érkeztek. És sokan jöttek vidékről: a Budapest agglomerációs körzetéből, Szegedről, Vasvárról, ott voltak a jászberényiek és rengeteg más helyről is érkeztek deszkások.

longboard.jpg
Longboardosok a házban! /fotó: Novák Marci/

Tőmondatokban vázoltam a vonulás szabályait, csattogtunk egyet Tobias Albert felgyógyulásáért és egy halottnak hitt társunk emlékére.

deszkafel.JPG
Deszkákat a magasba /fotó: e357/

Azt uzsgyi, indulás!Bajcsy: egész jó út. Alkotmány utca: az ország egyik legjobb minőségű útest-aszfaltja.

mti.jpg
A kép ami bejárta a hazai sajtót /fotó: Beliczay László - MTI/

Majd a fekete leves: Szemere utca, az egyik legrosszabb. A társaság nagy része ezért a járdára száműzte magát, ami persze nem igazán tetszett a zsaruknak.

szemere.jpg
Szopás a Szemerén /fotó: Novák Marci/

Sebaj, ez egy rövidke szakasz volt csak. Szent István krt., Váci út. Viszonylag jó talaj. Itt már sikerült annyira fegyelmezetten mennünk, hogy a mellettünk lévő sávra ráengedték az autókat. És a Dózsán is meglepően jó volt a flaszter. Hősök tere, Közlekedési Múzeum. Pántlika.
A végére úgy néztünk ki, mintha vizes póló versenyről jöttünk volna.

meglrkez marci.jpg
Végállomás. /fotó: Novák Marci/

Versenyek
Vonulás kipipálva, következzenek a versenyek. A Pántlikánál már szólt a zene Matek Márk gondozásában. Nevezés 500 froncsi mindkét számba (DC street, Burn bestr trick). A pálya körül még annál is többen, mint ahányan vonultunk.

over.JPG
Több százan a Pántlikánál is. /fotó: e357/

Elemek: Burn „koporosó”, polejam, tavalyi „gap attack-os” doboz és kidobó, flatbar és a 7 Réteg döntöttfala. Személy szerint én paráztam attól, hogy a koporsót nem szeretik majd, de félelmem teljesen alaptalannak bizonyult. A koporsó megkapta a magáét. Volt olyan, aki azt mondta: „Végre nem azok a sima, egyszerű elemek!” – valahogy így.

koporsó.JPG
A Burn koporsót csússza valaki. /fotó: e357/

Cirka harmincan be is neveztek és a gyakorlás alatt is penge trükköknek tapsoltunk. Előbb a street verseny, jam session formájában. Volt egy-két olyan heat, aminél csak kapkodtuk a fejünket. A nézők, a zsűri és még a versenytársak is. És mi lett volna még, ha a verseny előtt lehet egy-két napot gyakorolni is?! Ebből is látszik, mennyire kiéhezett a gördeszkás-társadalom egy kis extrára, nem mindennapira.

sima dani mti.jpg
Sima Dani bitrokba veszi a koporsót. /fotó: Beliczay László - MTI/

Hogy ki mit csinált pontosan, arra csak nagyvonalakban emlékszem. Dave blunt fakie-t csinált a 7 Réteg döntöttfalon, Vilics Viktor lefelé lipslideolta elsőre. Alex backsmithszelte a nagy dobozt, Mihályfi Dávid meg végigtrükközött minden elemet. Aztán ott volt még Sima és Milány Dani, Csandy, Atek, Tóth Dani, akik mindannyian végigpörögték a versenyt. Nem beszélve a mezőny legifjabb és legidősebb tagjáról, azaz a tizenkét éves Finta Dávidról és a harmincnegydikben lévő Henkóról. Mindezt fergeteges hangulatban, mintegy kétszáz néző előtt.

hősök krú mti.jpg
Hősök tere krú emelkedett hangulatban. /fotó: Beliczay László - MTI/

A tisztelt zsűri nyolc főben állapította meg és két újabb csoportba osztotta a döntősöket.
Milány, Katz, Karkossiák, Nagy Alex, Mihályfi, Vilics, Pósfai, Gajda.
A döntőre azonban már lemerültek a srácok. A selejtezők némelyike izgalmasabb volt mint a döntő. És míg Dave például egy polejam to 50-50vel próbálkozott a nagy dobozon és Pósfai fölnosegrindolta a koporsót, addig Nagy Alex szépen szétosztott mindent, rengeteg trükköt csinált minden elemen. Nem hiába ő nyerte meg a DC street versenyt. Második helyen Mihályfi Dávid, a harmadikon Karkossiák Zsolt végzett.
A Burn bestr trick-re aztán valahogy sokan visszatöltötték az aksikat. Bravúros fél óra következett a Burn-reflektorok fényében. (Te jó Isten! Utoljára a kilenvenes évek közepén volt lámpafényes verseny a szép emlékű VSZM-ben!) A zászlóvivők: Karkossiák Zsolt: noseblunt lefelé, Pósfai: nosegrind fölfelé, tailslide fakie lefelé, Katz Dave: backtail shove-it lefelé, Sima Dani: wallie 5-0 shove-it lefelé, Bumbi: alley-oop fakie nosegrind revert. De beszállt még a versenybe Vilics Viktor és Mihályfi Dávid is. Már meg is beszéltük a zsűrivel, hogy Dave backtail-je a legerősebb és már be is mondtam, hogy az utolsó trükköket mindenkitől, amikor jött Zsolti és uccsó próbából beadta a sokáig próbálgatott flip crookedet lefelé a koporsón. Ez volt a mindent vivő!

Koncertek, premier
Az eredményhirdetés előtt – micsoda összefogás – vagy tízen, tizenöten vittük ki az elemeket a pályáról. Az eredményeket leírtam, és olvashatók alább, a tényeket még annyival toldottuk meg, hogy az „Olvadozó Aszfalt” különdíjat a vonulás és a mezőny legidősebb tagjának, Henkónak ítéltük oda, a vonulás vezetéséért, a lelkes versenyzésért, részvételért, aki láthatóan büszkén viselte a díjat, ami egy Piknik póló volt.

henkó origo szabo balázs.jpg
Henkó az eredményhirdetés után is büszke volt! /fotó: Szabó Balázs - origo/

A programok között Kool Kasko és DJ Nice pakoltak a lemezjátszókra.
Eztán Bobakrome és Bankos szórakoztatta a nagyérdeműt majd jött Hősök akik olyat alkottak, hogy sokak szerint ez volt eddigi legjobb koncertjük. Mentha ex-deszkás múltjára illetve a Deszkás Piknikre való tekintettel még egy kickflippel is megpróbálkozott a színpadon. A koncert előtt nem ment neki, utána viszont annál inkább.
És ahogy vége lett a Hősök fellépésének, máris következett a záró program, Pontus Alv filmjének – és nem gördeszkás videójának – magyarországi premierje. Méltó befejezése volt egy sűrű napnak.

Köszönetek és tanulságok

Köszönet minden vonulónak, versenyzőnek és nézőnek. A támogatóknak: Burn, DC, Offline, Offlineshop.hu, Pántlika, gordeszkamag.hu. A felvezetőknek, minden „vadakat terelő juhásznak”, akik biztosították a vonulást, a zsaruknak, a zsűriknek, a fellépőknek.
Nagyon sajnálom, hogy csórók vagyunk, mert több díjat szerettem volna kiosztani. Szerettem volna a best tricknél minden egyes jó trükköt mondjuk egy-egy öt- vagy tízezrest adni. Sokan érdemeltek volna legalább egy szett csapágyat vagy kereket. Ez is tanulság, a következőnél másképp csináljuk!
Abba viszont jó belegondolni, hogy egyre többen vagyunk, egyre többen vonulunk. A rettentő meleg és a nyár kellős közepének ellenére. Meg annak ellenére, hogy olyan deszkás-gócpontok hiányoztak, mint Győr-Sopron-Moson megye, a tatabányaiak, a pécsiek, Simiczék, debreceniek. Hányan lehetünk vajon az országban?

Ezren, kétezren?

És ami talán leginkább büszkévé tesz, hogy a rendezvényekkel szemben igen kritikus Surányi Levente éjszakába nyúlóan velünk tartott. A rendezvény elejétől, szinte a legvégéig. Ez szerintem azt bizonyítja, hogy ez egy kiba*ott jó rendezvény volt!

Galéria (A képgaléria megtekintéséhez kattints az egyik képre): 
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu
http://offline.hu