Menetrend szerinte érkezett a szokásos szeptember eleji százhalombattai verseny. Ezúttal a Store 13 támogatásával. Az időjárás kissé megtréfálta a versenyre készülőket, ugyanis péntek szombaton szakadt az eső, de úgy tűnik az égiek mellénk álltak, és megtámogatták ezt a jó hangulatú versenyt egy kis napsütéssel.
A vasárnapi verseny ellenére, szokás szerint szép számmal érkeztek versenyzők szinte az ország minden tájáról. Három kategória került meghírdetésre 16 alatt 16 felett és profi jam. A fiataloknál 17 nevező a 16 felettieknél 18 míg a profiknál 8an szálltak harcba a nyereményekért. A riderek száma így ismét erősen közelített az 50 fő felé ami kiemelkedő a többi versenyhez képest.
A selejtezőkből másfél perces egyéni menetekkel lehetett továbbjutni. A két amatőr kategóriában 6-6 fő jutott tovább a döntőbe, ahol újra volt egy-egy perces menet, majd pedig egy három perces jam a bizonyításra. Mindenki odatette magát rendesen, a pro jamnél teljesen megvadultak a srácok, így eszméletlen trükköket láthattunk.
A verseny mindenféle probléma és sérülés nélkül zajlott, sőt a hangulatra sem lehetett panasz, egy városi rendezvény keretén belül volt megrendezve a verseny, így egész sok nézőt vonzott a megmérettetés.
Eredmények:
16 alatt
1. Virágosi Simon
2. Nagy Bertold
3. Kovács Domonkos
4. Virág Viktor
5. Szépvölgyi Dávid
16 felett
1. Mihályfi Dávid
2. Pál Attila
3. Matusz Richárd
Pro
1. Bachman Márk
Szöveg: Pál Attila Márk
Hozzászólások
Új hozzászólás