A DIY a do it yourself rövidítése és azoknak az egyéni és csoportos kezdeményezéseknek a jelölője, ahol nagy szerepe van a saját kezűleg végzett építő munkának.
Az ünnepek előtti napokban szokták feltenni heves vérmérséklettel a körkérdést, szokott-e Ön saját készítésű ajándékot adni szeretteinek? Egyik válasz az volt, hogy minek, elvégre ma már mindent meg lehet venni, nincs ebben semmi tutkerpacsker.
Nem szállok vitába, nyilván fogasánusz-szívecskés gördeszkalapot is lehet kapni. De az idealista agyam akkor is azt kattogja; ha készítünk valakinek valami személyeset, datariban nem mérhető értékkel ruházzuk fel az ojjektumot. Persze ehhez mindig két fél kell; aki készíti és örömét leli abban, hogy a másikra időt szán, illetve a címzetes konzumáló, aki majd megkapja és örvendez a vérrel verejtékezett (erről még lesz szó) manifesztátum láttán.
Egyik práktikus tupirozós ötlet egy olyan produktumra épül, melyre sok szivesbocs esküszik: a dobozos sör. Algoritmusban. Fogunk egy dobozos itókát. Lemérjük mérőszalaggal a kerületét és a magasságát. Ebben a méretben kerítünk valamilyen képet, rajzot, fotót. Esetemben ez egy tusrajz volt. Digitális piktúránkat kinyomtatjuk egy matricára, ügyelve a pontos méretre, hogy körberagasztás esetén jól illeszkedjen a dobázra. A nyomtatást saját nyomtatón, boltban vásárolt matricával megoldhatjuk, de működik úgy is, ha kiadjuk a parancsot kérés formájában a fénymásolószalonban. Ha megvan a matrica, írjunk rá még pár sor eszményit, aztán ragasszunk, de óvatosan, nehogy elcsússzon. Ha sikerest felkerült, akkor nézzünk végig művünkön és csodáljuk. Ily módon díszített tárgyunk lehet később hamu- vagy spagetti tartó. Értetlenség esetén egész egyszerűen kidobásra is kerülhet, mert egy használhatatlan sz_r. Sajnos ez is benne van a pakliban, de míg élünk, remélünk.

Igazán izgalmas olyan gördeszkalapot ajándékozni, amire mi magunk készítjük el a grafikát. Egy festékfilc jó választásnak bizonyulhat erre a célra. Viszonylag nehezebben kopik le, de a csúszkálás sajnos nem kegyelmez neki. Először is rendeljünk egy olyan lapot, amin nincs grafika. Tanulmányozzunk más deszkákat ötletelés céljából, illetve gondoljuk végig minek örülne az ajándékozott, ha viszontlátná lapján. Én négy egységre bontottam fel a lapot. Az első rész egy fogas-szíves ánusz, amit zsigerek hálóznak be. Tudom, ez most nagyon furcsa, lépjünk is tovább. A második etap egy stilizált arckép az ünnepeltről, a harmadik maga az alkotó, ahogy a titokzatos nevet tartja. Ezt jelen dokumentációban kénytelen voltam cenzúrázni. Az utolsó rész egy olyan kis karakter, ami a cenzúrázott szívének kedves, hiszen ő találta ki. Ha kész, a többi kinccsel, hello kittyvel és riserrel karöltve csomagoljuk be. A csomagolást is eltolhatjuk komikus irányba, például ha régi occsóajánlatos reklámpapperokat használunk. A rajzos bűntettünkhöz használt filcet tartsuk magunknál a buliban az átadás idején, mert a jelenlévők még egyenként kiegészíthetik saját jókívánságaikkal a rétegelt kanvast. Ezt a lapot rögtönzéses szabadverssel ajándékozta meg az offline.hu flatland bmx rovatának szerkesztője, a BATMÁNY!

És miért volt vérrel verejtékezett az ajándékozási procedúra közvetetten? A szervezés lebonyolítása érdekében vettem az útirányt kedvenc halállejtőm felé, ahol a talaj mogyorós, akár a darás milka és foltozott, mint a kiscsoportos óvodás nadrágja. Valami nem működött és bodyplant, zúzódás és vérfrissítés dogtown módra. De legalább akit kerestem, nem találtam meg. Megérte!

DIY hát ti is! Boldog szülinapot Ánnááhááhhvánnáá!
Hozzászólások
Új hozzászólás