A 90-es évek skater világválsága: Tony Hawk elmondja, miként élte túl!

“Emlékszem, mikor 1993-ban Tony Hondájának lábtörlői alatt kerestünk aprót. A Taco Bell gyorsétteremben volt egy igen olcsó menü és ehhez próbáltunk pénzt előtúrni.” Sean Mortimer gondolataival lehetne leginkább összefoglalni a 90-es évek elején végigsöprő gördeszkás világválságot.

Hirdetés

A gazdasági világválságokhoz hasonlóan a sporttársadalmak is megélnek jó pár nehéz pillanatot, mely globálisan kihat az összes képviselőre, szinte kivétel nélkül. Persze mindig is akadtak olyanok, akik okos praktikákkal valahogy mégis átvészelték a nehéz pillanatokat. Tony Hawknak sikerült. A sztár a Jenkemmagnak elmondta, hogy miként élte meg az időszakot.

– Az 1990-es évek elején a profi deszkások szinte értéktelenek voltak. 1987-hez képest igen gyorsan bezárult az ajtó és a 20,000 Dolláros havi fizetési csekkek szépen leapadtak. Mikor vetted észre, hogy a dolgok leszállóágon vannak?
– 1991-ben a gördeszkás világ hanyatlani látszott, a vertben ez még inkább gyorsabban zajlott. Havonta szinte a felére csökkentek a részesedések, a támogatások és jogdíjak, a 20,000-ből igen hamar 4000 lett, majd 2000, aztán 1000. Powell Peralta számított még valamelyest stabil forrásnak, ahol 1.50 Dollárt kaptam eladott deszkánként. Ugyan a dolog nem halt meg, de éreztem, hogy nagy a gond, így megalapítottam a Birdhouse-t. Rizikós volt, tudtam, hogy sok pénzt nem fog hozni, de muszáj volt találnom valamit, mely iránt elkötelezhetem magamat és szívből küzdhetek.

– 1982-ben, 14 évesen váltál pro-vá, mikor már sok példaképed abbahagyta a deszkázást.
– Előttünk nem lehetett megélni a sportból. A mi generációnk volt az, ahol egy sportoló felnőtté érését a pro státusz jelentette és huszonévesen már igen nagy összegeket lehetett szakítani. 1990 környékén teljesen átalakult a világ, egyre többen deszkáztak és bejött a street is.

A vert volt az alap, a sport gyökere, mégis a streetesek, az új fiúk kinevettek bennünket, mert nekünk rámpák kellettek és védőfelszerelést hordtunk. Én mégsem hagytam fel a verttel, bár akkoriban egyre nehezebb volt parkokat találni.
Mindemellett a házi pályám egyik napról a másikra szétesett, újra nem volt pénz, a javítás meg örökkévalóságig tartott volna. Kapcsolatok révén szerencsére a Plan B és Human cégektől tudtam szerezni használt darabokat, melyek még deszkázható állapotban voltak.

– Igen sok negatív bírálattal illették a verteseket akkoriban. ” A vert halott” – mondták többen is, sőt, még a magazinokban is olvashattuk. A kazettás magnókon az előretekerés gombot “vert gombnak” nevezték el, mely kifejezte az emberek álláspontját.
– Bizony, mi is keményen megéltük ezt. A Birdhouse videójának elején bedobtuk a következő szöveget: “A most következő összeállítás vert-et tartalmaz, mely felbosszanthatja a legtöbb deszkást.” Egyszerűen nem érdekeltek a támadások, nem riasztottak el bennünket. Viccet csináltunk az elitistákból, akik csakis a street tehetségeket ismerték fel. Persze az, hogy kigúnyoltuk őket, sajnos nem hozott vissza bennünket a közéletbe és nem váltunk tőle ismét sikeressé.
A valódi irónia abban rejlett, hogy mindezek ellenére mi mégis haladtunk előre. Ugyan a vert egyesek szerint halott volt, a kickflip megjelenése új szint vitt a deszkás életbe. Megtanultam a 360 flip mute grabet 1993-94 környékén. Annak ellenére, hogy a felszerelésünk igen szegények volt, a vert ág mégsem halt meg teljesen.

– A streetesek a 60 milis kerekek helyett 30-assal nyomták. Mit gondolsz erről?
– Mindig a legnagyobb kerekeket választottam. Valóban igen sokat kellett küzdenünk ahhoz, hogy megfelelő gyorsaságot érjünk el, ez látszik is az akkori videókon.

– Tehát a sebességben is nehézségekkel küzdöttetek, miközben felszerelés és park is alig volt, valamint a megélhetés sem volt könnyű. Hogy sikerült mégis átvészelni az időszakot?
– El kellett adni a házunkat, mellyel sikerült a kölcsönöket visszafizetni. A régi lakásomba költöztünk vissza, melyet fiatalon vettem. Videóvágásokat és szerkesztéseket vállaltam, a szüleimtől kértem pénzt egy Commodore Amiga-ra, melynek akkoriban olyan grafikai képességei voltak, melyre más gép nem volt képes. A megélhetésért küzdöttünk, Cindy (Tony első felesége, szerk.) manikűrös fizetésével kiegészítve éppenhogy fel tudtuk adni a számlákat.

– 1992-ben alapítottad a Birdhouse-t. Mennyit kellett beleinvesztálnod?
– 40,000 Dollárra volt szükség. Akkor vettem fel a házamra a 2. jelzálogot. Szerencsére a társamnak, Per Wlindernek hála összejött a pénz és a Blitz és a Birdhouse egy időben született meg.

– Végül egy igen komoly társaságot sikerült összeszedni. Ott volt Jeremy Klein, Heath Kirchart, Steve Berra, Andrew Reynolds, Willy Santos, Bucky Lasek és Rick McCrank. Abban az időben Jeremy az egyik leghíresebb deszkásnak számított, hogy sikerült őt is megszerezni?
– Olyan deszkásokat keresetem, akikkel jóban voltam. Willy és Jeremy voltak az igazi nagyágyúk, azt gondoltam, hogy nem fognak csatlakozni, mégis ők voltak az elsők, akik rábólintottak a dologra.

– Az 1992-es nem hivatalosan bejelentett deszka volt az, mely betette a Tony Hawk névnek a kiskaput.
– Úgy gondoltam, hogy a cég igazgatása mellett esetleg grafikusként is érvényesülhetek. A dolog valóban nem jött be. Jeremy szerint inkább gördeszkás képviselőként a cég élére állva többet kihozhatnék a dologból, így az ő hatására felhagytam a dizájnok tervezésével. Igazából megmondta, hogy inkább deszkáznom kéne, mint rajzolni vagy éppen reklámokat tervezgetni.

– Minden összeadva így sem volt túl sok bevételetek.
– Emlékszem, amikor 1994-ben Per azt javasolta, hogy egyszerűen szüntessük meg a Birdhouse-t. Én mondtam neki, hogy nem adom fel, hiszek benne és azért, hogy életben maradjon a cég, lecsökkentettem a részesedésemet. Folyamatosan csökkentettük, egy időben szinte semmi pénzt nem termelt. 30,000 Dollár körüli összeg jött össze… ÉVENTE. 1995-ben szerencsére az Airwalknál kijött egy signature cipőmodellem, melynek hála ki tudtam fizetni a felgyülemlett számlákat.

– Mit gondolsz, miért lendült fel a kereslet a deszkázás iránt 1995-ben?
– Szerintem szimplán bezárult a kör. A gazdaságban vannak ciklusok, kilengések és változások. A street már nem számított újnak, az érdeklődés a vert iránt újra megnőtt. Reméltük, hogy előbb-utóbb minden helyreáll, a kérdés csak az volt, hogy addig életben tudjuk-e tartani a dolgokat.

– Mikor sikerült visszatérni az 1980-as évek beli állapotokhoz?
– Úgy 1995-6 környékén. Egyre több lehetőség adódott, megjelent az X-Games is. Mivel igen sok vert arc kiszállt, a versengés nem volt olyan hatalmas, így szépen megnőttek az esélyek, mivel én szinte egyáltalán nem estem ki a ritmusból és a rutinom is a régi volt. 1997-8 környékén úgy fellendültek a dolgok, hogy a gördeszkás világtól teljesen távol álló cégek is megkerestek azzal, hogy támogatni akarnak.

– Mi volt a túlélés kulcsa, mellyel sikerült átvészelni az éveket?
– Ez lehet, hogy csak az én véleményem, de szerintem az, hogy hű maradsz önmagadhoz és az általad szeretett sporthoz segít túllendülni a nehéz időkön. Az biztos, hogy azt megtanultam abban az időszakban, hogy sosem szabad feladni, mindig tovább kell küzdeni!

(forrás:jenkemmag)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés