Fiatalok figyelem: pénteken Országos Snowboard Diákbajnokság!

A héten szépen el vagyunk eresztve hazai rendezvényekkel, ugyanis a már több alkalommal emlegetett hétvégi Árkád Downhill verseny mellett a havas sportok ifjú tehetségeinek is rendeznek megmérettetést.

Hirdetés

Kit érdekel az ónos eső, a fagy és a hó? A Magas-Mátrában csak jót jelent a havazás, ugyanis az eddigi hóréteg csak tovább gyarapszik és a hétvégi versenyen még jobb pálya várja az érkezőket, ugyanis február 3-án pénteken, a Mátraszentistváni Síparkban rendezik az Országos Snowboard Diákbajnokságot.

Diak_OB_Agi_03

Az Országos Snowboard Diákbajnokságon hat különböző korcsoportban lehet nevezni, 20 éves korig. Amellett, hogy a dobogósok értékes díjakat vihetnek haza, ez a legjobb lehetőség a tehetségek felfedezésére. A Magyar Snowboard Szövetség ugyanis az előző két évhez hasonlóan ezúttal is egy ausztriai edzőtáborral és a felnőtt Országos Bajnokságon való részvételi lehetőséggel díjazza a hat legtehetségesebb versenyzőt. Utánpótlás válogatottunk és junior csapatunk szinte minden tagja itt hívta fel magára korábban a figyelmet. Ők már nemzetközi FIS junior versenyeken indulnak, amely az első lépcsőfok az Európa-kupa és a FIS Világkupa felé.

Diak_OB_Stico_01

A versenyen az utánpótlás válogatott és junior versenyzőink közül rajzhoz áll majd Fehér Zsófia (az elmúlt hetekben két harmadik helyet is szerzett nemzetközi FIS junior versenyen), valamint Hollósy Laura, Czunyi Fanni, Vincze Zsófia, Osváth Norbert és Hrustinszky Tamás is.

Diak_OB_Agi_08

A diákbajnokságot banked slalom versenyszámban rendezik. A banked slalom egy döntött kanyarokkal tűzdelt szlalom verseny. Könnyű, mégis élvezetes versenyzési forma, amely esélyegyenlőséget biztosít az alpin és freestyle szakág között. A verseny kétfutamos, az összesített idő számít. További részleteket az alábbi linken találtok!

(forrás: Magyar Snowboard Szövetség)

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés