Streetart

Éjszaka egészen mást ábrázolnak ezek a sötétben világító utcafreskók

A nemzetközi street art színtér egyszerűen nem tud csalódást okozni, megállás nélkül érkeznek a világ különböző pontjairól a jobbnál jobb alkotások, ötletek. Nemrég például egy spanyol páros, María Lopez és Javier de Riba, vagyis a Reskate Studio műveibe futottunk bele, és a fluoreszkáló festék segítségével éjszaka teljesen mást mutató utcai falifestményektől leesett az állunk. Még sok ilyet:
Hirdetés

49 különböző színű festék és egy vagon: Fork Imre projektje

Örömünkre szolgál, hogy egy hazai művész projektjéről számolhatunk be nektek. A Budapesten élő Fork Imre art directorként és graffiti művészként hihetetlenül gyönyörű alkotásokra képes – ezért is esett rá a Molotow csapatának a választása egy igen komoly feladat kapcsán. Októberben Németországban járt a Molotow, avagy a festékszponzorának a főhadiszállásán. A cég rendelkezik egy forgalomból kivont vonatszerelvénnyel, amit videóik kapcsán évente csupán 3 ember festhet meg, akiket a legtehetségesebb graffitisekből választanak ki az egész világról – ez valóban egy komoly megtiszteltetést jelent. Idén Imre volt a 3. meghívott művész (az első magyar és összesítve a 17. világon aki megfesthette), így ő…

A világ egy vászon: unalmas falak a street art alkotások előtt és után

Szerencsére úgy tűnik, hogy egyre nagyobb teret nyer (szó szerint) az a nemzetközi kezdeményezés, hogy az üres, unalmas (tűz)falakat tehetséges művészekre bízzák, hogy ők a munkájukkal szépíthessék, színesíthessék a városokat. Érdemes megnézni ezeket az előtte vs. utána képeket a Bored Panda jóvoltából, remekül bemutatják, hogy Athéntől Budapestig, Poznantól Mexikóig mennyit javítottak az összképen az utcaművészek alkotásai – az utolsóval te is összefuthatsz, ha fővárosunkban jársz:

Ezek a legjobb angol nyelvű WC-firkák

Számos nagyon vicces magyar nyelvű WC-falfirka gyűjteményt láthattunk már az interneten és persze a különböző nyilvános mosdók falain, de természetesen nem csak itthon szoktak az emberek pisilés/kakilás közben a falakra firkálni. Külföldön sincsenek kamerák a mosdóban, így bátran mehet az elmélkedés, üzengetés, valaki pedig kiválogatta a legjobban sikerült megjegyzéseket: Vigyázz a limbó táncosokkal! Légyszi ne kereszteljetek itt meg senkit se. Nyomd meg a gombot és jön a bacon. A részeg polip bunyózni akar. Idealizálod a múltat? Vagy elhibázottnak látod? Miért? – Haver én csak szarni próbálok. Húzd meg és megkapod a művészeti diplomádat! Tükör nincs, vedd úgy, hogy szarul nézel ki….

Fantasztikus trolibuszos illúzió a litván művészektől

Ugyan ma már kevesebb trolibuszt használnak a litvániai Vilniusban, mint pár évtizeddel ezelőtt, de ettől még hozzátartoznak a balti állam fővárosának hangulatához – pont emiatt esett a  helyi Street Art Festival alkalmából a Studio Vieta és Liudas Parulskis művész választása egy ilyen buszra, mint alkalmi vászonra. A buszt úgy dekorálták ki, hogy amikor szokásos útvonalán elhalad egy kereszteződésben, akkor egy pillanatra beleolvadjon a háttérbe:

Mégis a Massive Attack sztárja áll Banksy mögött?

Korábban már felmerült egy elmélet, hogy a Massive Attack sztárja, Robert “3D” Del Naja lenne a titokzatos graffiti-fenomén, Banksy, azonban a korábban amúgy graffitiző 3D tagadta ezt, de azt elismerte, hogy jóban van a street art királyával. Egy újságíró, Craig Williams azonban most ismét azt állítja, hogy vagy 3D az, akit Banksyként ismer a világ, vagy 3D vezet egy csoportnyi művészt, és igazából Banksy nem egy ember, hanem egy kollektíva. Williams szerint ugyanis gyanús összefüggés van a Banksy alkotások megjelenése és a Massive Attack fellépései között: szerinte több alkalommal is előfordult, hogy egy adott városban a trip hop zenekar koncertje…

Ha a street art olimpiai versenyszám lenne, a riói versenyt ő nyerné

Eduardo Kobra elképesztő utcafestményt fejezett be nemrég Brazília kikötői negyedében: műve nem csak gyönyörű, de hihetetlen paraméterekkel bír, hiszen 2787 négyzetméter a nagysága. A Las Etnias (az etnikumok) című mű 15 méter magas, két hónapon át készült, több száz gallon festéket igényelt és a Guinness rekordok hivatala szerint is ez a világ legnagyobb utcai festménye, amit egy ember készített. Tényleg nincs jobb szó rá, elképesztő: Így készült:
Hirdetés

Óriási sportolókkal díszítette fel Rio de Janeirót a francia művész

JR az egyik legismertebb street artist napjainkban: a francia férfinak Instagramon majdnem 900 ezer követője van, ők pedig első kézből értesülhettek kedvenc művészük legújabb, igencsak grandiózus projektjéről. JR ugyanis a holnap kezdődő brazíliai olimpiai játékokat nézte ki magának, és egy kicsit kidekorálta Rio De Janeirót a sportversenyek szellemében – két hatalmas sportolót épített meg tucatnyi ember segítségével. Az egyik a 27 éves Mohamed Younes Idresst, egy szudáni-német magasugrót ábrázol, aki nem kvalifikálta magát a játékokra, de így mégis ott lehet, a másikon pedig egy úszó látható. (forrás: Bored Panda) Nem ez JR első brazíliai alkotása, korábban is nyomott hagyott már…

Elképesztő kaleidoszkópikus mintákat fest a falakra ez a graffitis

Douglas Hoekzema (Hoxxoh), a Miamiban élő graffitis egészen fantasztikus módon díszíti fel városát: Hoxxoh csodás színekkel dolgozik, és nem épp megszokott a stílusa, ő ugyanis a kaleidoszkópok által előállított alakzatokhoz hasonlóakat fest a falakra. Instagramján szokta megosztani a munkáit, de lentebb is megnézhettek pár remekművet tőle, tökéletesen illenek Miami színes arculatába az alkotásai, vesszenek az unalmas falak:

Átfestette a graffitiket, hogy olvashatóak legyenek a tagek

A francia Mathieu Tremblin zseniális ötlettel trollkodta szét a mindenhol tageket hagyó graffitiseket: átfestette azokat a helyeket, ahol egy rakás taget talált, majd azokat újra odaírta, de immár olvasható betűkkel (a létező legirodaibb betűtípusokkal), mert hát nem akarja ő senki kézjegyét eltüntetni, csak gondol azokra, akik nem tudják kiolvasni a graffitis aláírásokat. Nem is kevés falra és oszlopra csapott le:

Hirdetés
Hirdetés