Streetart

Portfolio Points 2010 április 15/16/17

Fiatal grafikusok, fotósok, festőművészek kiállítása 40 helyszínen a belvárosban!

Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a PortfolioPoints kiállítássorozat melynek fő célja, hogy teret és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a fiatal, tehetséges festőknek, grafikusoknak és fotósoknak.

A rendezvény érdekessége, hogy a galériák mellett rendhagyó helyszíneket is (kávézókat, ruházati boltokat és mozikat) használ kiállítási felületként, ahol számos művész mutatja be alkotásait különböző programok (előadások, koncertek, partik, vetítések) keretein belül. Az első két rendezvény 20 helyszínen, 2008 februárjában és októberében került megrendezésre két nagyszabású kiállítás társrendezvényeként.

Először Trendhecc néven tűnt fel a lakástrend & design kiállításon, majd októberben Portfolio elnevezéssel vált ismertté a design hét keretein belül. 2009-ben már 30 helyszínen, Portfolio Points néven önálló sorozatként szerepelt a budapesti programok között. 2010 április közepétől több mint 40 kiállító 40 helyszínen mutatja be alkotásait, amik május elejéig tekinthetők meg. a helyszínek 3 nap alatt nyitják meg tárlataikat, a kiállítás témájához illeszkedő programok kíséretében.

A PP2010 fő megnyitójának kiemelt vendége Flying Fortress német street art művész, akinek Teddy katonáival bárhol összefuthatunk a világ nagyvárosaiban. Lehúzott sisakos, szigorú ábrázatú, festett vagy ragasztott macik figyelhetnek le ránk az utcák falairól, de design shop-ok kirakataiban is feltűnhetnek. FF '92 óta a street art számos területén alkot, így ruházati cikkeket, festett babákat (Teddy Troops), vászonképeket, utcai dekorációkat egyaránt találhatunk a referenciái közt. Fortress azon úttörők egyike, akik a jellegzetes falmatricáikat 3D-s formában jelentették meg, így mára az egyik legkeresettebb utcaművészként tűnik fel a design shop-ok polcain úgy, hogy közben nem vesztette el undergorund mivoltát.

A Grand Opening-en Budapestet reprezentálva a hazai urbánus művészet jeles képviselői (Blik, Rask, NikonOne, E357, Drez) közös tárlaton mutatják be legújabb alkotásaikat. Különböző technikáik által - print, vászonkép, fotó, festett faldekoráció - egy igazán sokrétű, változatos stílusú kiállítással készülnek elsőként egy olyan helyszínen, ahol eddig ez a művészeti irányzat még nem kapott bemutatkozási lehetőséget.

Az idő előrehaladtával folyamatosan tájékoztatunk még titeket az aktuális megnyitókról, addig is a programok teljes listáját megtaláljátok itt: http://www.portfoliopoint...

Hozzászólások

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.