A Supra cég szerette volna összefoglalni 2012 számukra legfontosabb gördeszkás eseményeit és ezt nem csak hogy megtették, hanem nagyon hangulatosra is sikerült a kis összefoglalójuk.
A vidám számra összevágott videó tartalmaz jeleneteket a tavalyi Go Skateboarding Day-ből, a Battle At Hastings harmadik fordulójából, illetve az újonc Zender Mitchell Vancouverben forgatott videójából is. Hozzá kell még tennünk, hogy ugyan a Supra srácoktól már láthattunk egy visszatekintő videót a tavalyi évről, a mostani nekünk mégis sokkal jobban fekszik.
Mint minden évben, az Index-féle Lángoló Gitárok idén is elkészítette az év kedvenc zenéiről (így klipjeiről, albumjairól és koncertjeiről) összeírt listáját, amit nem érdemes kihagynotok!
"Ahogy az már lenni szokott, a Lángoló Gitárok szerkesztősége idén sem csinál közös listát, egyenként viszont megmutatjuk, hogy miket hallgattunk 2012-ben a legtöbbet, milyen dalok, milyen koncertek tetszettek nekünk a legjobban, miben csalódtunk, és mit várunk a következő évtől. A teljes képet nézve annyi egyébként biztos, hogy Frank Oceant nagyon szerettük, ahogy a Soundgarden visszatérésében sem csalódunk, de az Anathemát is megint stabilan szerette a szerkesztőség, és a Deftones valamint a Rush új lemeze is jól sikerült. Összességében a legjobban a Balaton Sound-os Gossip-koncerten éreztük magunkat, de meglepő módon eléggé élveztük a Nova Rock-os Metallicát is, illetve a Morbid Angel idei pecsás rock and roll show-ját, és a szigetes Stone Rosest is. A Gangnam Style-t ugyan szeretjük, de láthatóan nem annyira tarolta le a listákat, viszont M.I.A. egyik friss dala bejött nekünk. Csalódtunk az új Tankcsapdában, és nem várunk nagyon semmit a jövő évtől. Itt vannak a 2012-es kedvenceink. (Gossip-fotó: Szécsi László)
KATTINTSATOK AZ ALÁBBI LINKRE A FOLYTATÁSÉRT!
Az USD nagyon nem olyan, mint régen. Nem szeretnék egy olyan ember lenni, aki képtelen elviselni a változásokat, de ha ezek negatív irányba történnek, akkor teljesen jogosnak érzem a kritikákkal illetést.
Hiszen tény, hogy az USD idei évzáró videója tele van jó trükkökkel, de azért tömérdek hibát is zsúfoltak vele. Például a legutolsó két videójukban ugyanazok a trükkök szerepelnek, mint a mostaniban, ami eleve növeli az unalomfaktort.
Na meg a Richie Eisler által filmezett és vágott egyedi kisfilmek után kész csalódás az olyan sablonos és végtelenül felszínes Matthew Watkinson videók végignézése, mint a mostani.
Ettől függetlenül feltehetőleg nem fogjátok megbánni, ha rászántok három és fél percet. Jó szórakozást hozzá!
Az év egyik legfontosabb nemzetközi gördeszkás kitüntetését érdemelte most ki egy, az Egyesült Államok-béli gördeszkás.
Hogy ki ez? Talán Nyjah Huston? Annyit elárulhatunk, hogy nem, nem ő. Ha megszeretnéd tudni a választ, nézd meg az alábbi tréfás videót.
Összegyűjtöttük Nektek az év első felének legjobb utcai művészettel kapcsolatos alkotásait.
Itt megtalálhattok mindent a gördeszkás útjelző tábláktól kezdve a Titanicon és a természet szeretetén át egészen a három dimenziós vízvezetékekig.
Nektek melyik a kedvencetek? Nekünk egyértelműen a Looney Tunes meséket idéző fal, melyre fel van festve a folytatása.
Lassan hozzánk is beköszönt a rossz idő. Így a gardrob felfrissítés is megkezdődhet.
A galériában most a Stüssy lookbook képeit láthatjátok amiket Kenneth Cappello lőtt. A stylingért Tom Guiness és Matthew Williams felelős.
És az eredmény, visszafogott laza stílus, újra előtérben a military és a jó öreg MA1 Jacket.
A videóba is érdemes belekukkantani.
Stussy Fall 2012 Campaign from Stussy on Vimeo.
A Transworld összeszedte a legszebb mozdulatokat az idei Street Lague versenysorozat első három állomásából -Kansas City, Ontario és Glendale. A pontverseny győzteseként Nyjah Huston jött ki aki kiegyensúlyozott meneteivel általában győzött, de ha nem is, a legjobb 5-10 között mindig benne volt a különböző állomásokon.
A 2012-es őszi/téli kollekcióhoz lelassítottunk, a természetre és az evolúcióra fókuszáltunk..
Természetes megközelítést választottunk; többek között a periódusos tábla, a természettudomány, a DNS és fossziliák nyújtottak ihletet a kollekcióhoz. Az elképesztő átalakulás a halott növényektől az olajig több mint 100 milló évig tart. Az univerzum monumentális és ez a mi életünket is más perspektívába helyezi.
Ez a kitekintés formálta a farmerek effekteit és árnyalatait szintúgy, mint a nyomott mintákat és színeket. A természetes folyamatok tematikája látható a farmerek koptatásain amelyek ködös és poros árnyalatokban köszönnek vissza.
Ennek tetejébe sok nyers és durva formát használtunk föld, és kavicsok érzetét keltve. A keleti filozófiában méltó kiegészítő inspirációra találtunk a kollekcióhoz. A ciklikus időfelfogás lelassítja az iramot és helyet hagy az elkötelezettség és a felelősség számára. Ezeknek az ideáknak szentelünk figyelmet a jelenlegi kollekcióban. - Meséli a Cheap Monday főtervezője, Örjan Andersson
Ha kedvet kaptatok a Cheap Monday-es cuccokhoz nézzétek meg az Offlineshop kínálatát!
Elkészült az eddigi leghosszabb Liberty videó, (sorban az ötödik) amelybe körülbelül fél év leforgása alatt annyit filmeztek a tagok hogy összevágva is 33 perc lett. Nagy részt kapott Varga Imre, Richter Dénes, Horváth Balázs és Mané Garrincha.
A közös/friends részben Horváth Renátó, Bukva Zoltán, Fábián Dávid, Banka Péter, Hornyák Krisztián, Szabó Gábor, Juhász Endre, Pocsai Roland, Kovács Róbert, Boronyák Dénes, Tabányi Zoltán, Menkö Alexander, Konrád Ádám, Kiss János, Szabó Máté, Diószegi Zsolt, Hajnal Ádám, Vertetics Gábor, Simonyi Donald, Bereczka Sándor és Kuncz Albert látható.
A csapat korábbi videóit a videók lapon nézheted meg: http://libertyskate.uw.hu...
Enjoy, és ne felejtsd el HD-ra tenni! ;)
A HUF csapata a napokban mutatta be az első eresztést a 2012-es őszi csukáikból.
A kollekcióban olyan modellek kaptak helyet mint az 1984-es Hufnagel Pro, HUF 1 Vulc és a Choice.
A színeket tekintve sem panaszkodhatunk, kezdve a sz egészen élénk pirostól, a fehér vagy bézs cipőkön keresztül az oliva zöldig minden megtalálható.
Nézzétek meg az első képeket a galériában.