2020

Hivatalossá vált: a 2020-as Olimpián BMX park is lesz!

Az utóbbi években hatalmas változásokat hallhattunk az Olimpiai sportágakkal kapcsolatban, a pletykák és tervek szerencsére be is igazolódtak, ugyanis extrém irányzatok is felkerültek a listára. A BMX-es rajongók örülhetnek, ugyanis egyik kedvenc irányzatuk felkerült a sportágak sorába. A tegnapi nap folyamán a sejtések beigazolódtak: a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a hivatalos oldalán bejelentette, hogy 2020-ban, Tokióban BMX Freestyle Park kategóriában megmérkőzhetnek a riderek az aranyért. Egyre extrémebbé válik az Olimpia! (forrás: UCI)
Hirdetés

Már biztos: 2020-ban jön a Godzilla vs King Kong

Egy ideje már hallhattunk és olvashattunk arról, hogy éveken belül jön egy olyan film, amiben a mozivászonról ismert két ikonikus óriás, Godzilla és King Kong találkozik egymással. És a dolog most már biztos: a Warner Bros. vezérigazgatója, Kevin Tsujihara és a Legendary vezérigazgatója, Thomas Tull tegnap jelentette be, hogy 2020-ban kerül a mozikba a Godzilla vs. Kong című produkció. De a rajongók addig sem maradnak King Kong és Godzilla nélkül. 2017. március 10-én mutatják be a Kong: Skull Island című filmet, majd 2018. június 8-án a Godzilla 2-t. Thomas Tull szerint egyébként a Godzilla fontos mérföldkő a rajongók számára: sokan…

A 2020-as nyári olimpián már a gördeszkásoknak is szurkolhatunk?

Az olimpiai szervezők állítólag öt új sportág bevezetését fontolgatják a 2020-as nyári játékokra. A hírek szerint tárgyalnak róla, hogy az akkori ötkarikás versenyeken már a gördeszkások is összemérhessék tudásukat, továbbá a baseball-, a karate-, a sport hegymászás, valamint a szörfversenyeket is bevennék a hivatalos programba. „Izgalmas, hogy talán a gördeszkázás is olimpiai szám lesz – mondta Tony Hawk a Time magazinnak. – Ez nemcsak egy nagyszerű lehetőség az én sportágamnak, de a játékoknak is jót tesz. Most fontosabb, mint valaha, hogy megőrizzük a gördeszkázás sajátos kultúráját, ami vonzóvá és odaillővé teszi a sportunkat.” Forrás: altpress.com és time.com

Elképesztően fog kinézni a londoni metró 2025-ben

London városának vezetése olyan földalatti tömegközlekedést szeretne kialakítani a 2020-as évek közepére, tehát 10 éven belül, ami 2060-ig megállja majd a helyét, és le is leplezték a terveiket, amelyeknek futurisztikus hangulata mindenkit lenyűgözött: nem akarnak óriási különlegességeket, csupán egy modern stílusú, sok-sok apró kényelmes újítással bíró metrókocsi-rendszert. Az új szerelvények pl. nem lesznek elszeparálva egymástól, az utasok átjárhatnak közöttük, az ajtók nagyobbak és kényelmesebbek lesznek, a metró és a peron közt nem lesz akkora rés, stb. Persze az apróbb, de látványos újítások sem maradnak el, pl. a külső LED-fény, ami pirosra váltva jelzi, hogy az ajtók záródnak, valamint a papír-alapú…

A gördeszkázás is olimpiai sportág lesz?

Az utóbbi években egyre több extrém sport kerül be a világjátékok repertoárjába. A téli olimpiai játékok egyik legnézettebb sportja a snowboard, de a BMX crossban is megmérkőzhetnek egymással a sport legjobbjai a 2008-as Pekingben megrendezett Olimpia óta. Igen nagy esély van rá, hogy egy újabb látványos sporttal bővül a “kínálat”: még pedig a gördeszkával! A megjelenés mellett egyre több nagy név lobbizik és egyre valószínűbbnek vehetjük, hogy 2020-ban a legjobb skaterek is indulhatnak a világjátékokon. A The Wall Street Journal Chris Cole-lal beszélgetett a terveken, aki elmondása szerint a snowboard után már csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül be…

Hirdetés
Hirdetés