ajak

Nem tudja becsukni a száját, de még nagyobb ajkakat akar ez a plasztikafüggő srác

Hát, ebben a cipőben még nem jártunk, de ez a plasztikafüggőség elég szar dolog lehet: az embernek minden pénzét elviszi, de tényleg, és még csak elégedettséghez sem vezet. Mert hát egyik beavatkozás után jön a másik, és a páciens sosem tudja megszeretni, vagy legalább elfogadni magát teljesen. Ennek valószínűleg elég komoly pszichológiai háttere lehet, de ebbe most nem is szeretnénk belemenni. Inkább mutatunk egy példát: a következő videóban egy Jonathan nevű srácot láthatsz, aki a Botched című tévéműsorban szerepelt nemrég. A reality két orvosával arról konzultált, hogy még nagyobbra szeretné feltölttetni az ajkait. Érdekesség, hogy az elmúlt két évben 11 üvegcsényi feltöltő cuccot…
Hirdetés

Az ajakfeltöltés már nem menő: Ázsiában inkább redukálják

Az ajakfeltöltéssel tehetjük teltebbé, ívesebbé, színesebbé az ajkakat, és korrigálhatjuk a száj asszimmetriáját. Mindenki erre vágyik, ugye? Bár statisztikák szerint az utóbbi években hatalmas ugrás volt az ajakműtétek terén, úgy tűnik, hogy most szó szerint másik irányba indul el a dolog. A telt ajkak már nem menők – legalábbis Ázsiában egyre kevésbé, ugyanis rengetegen vállalkoznak az ajakredukáló műtétekre. A 15-30 perces művelet után természetesen bevarrják a heget, melynek látványával egy lájtosabb horrorfilmbe illő karakternek is nevezhetőek a páciensek. A varratok felszívódása vagy eltávolítása után még jó pár napig több szempontból is kímélni kell a szánkat, de ez mind megéri, ugyanis…

Blac Chyna így vesz részt a Kylie Jenner Challenge-ben?

Kedden mi is írtunk arról, hogy a tinik egy új kihívás, a #kyliejennerchallenge miatt próbálnak olyan szájat “varázsolni” maguknak, mint amilyen Kylie Jennernek van, de a végeredmény az esetek többségében undorító vagy szánalmas. Nos, a dologról Blac Chynának is megvan a véleménye: a 26 éves, sztriptíztáncosból lett modell-vállalkozó szavak nélkül, egy fotóval tudatta a világgal Instagram oldalán, hogy mennyire eltúlzottnak tartja ezt a dolgot. Íme a fotó, amin egy viaszból készült, hatalmas műszájat visel. Ez a “kiegészítő” egyébként kapható lesz Blac Chyna 88_fin névre keresztelt online divatüzletében is. Ti mit szóltok Blac Chyna fotójához? Szerintünk zseniálisan teszi nevetségessé ezt az…

Gusztustalan új trend: kacsaszájúvá válnak a tinik a Kylie Jenner challenge miatt

Nemrég mi is írtunk olyan csajokról, akik Kylie Jenner telt ajkaihoz hasonlóakat szeretnének, és ennek érdekében nem riadnak vissza “csodatévő készülékek” használatától vagy egyéb beavatkozásoktól sem. Nos, úgy tűnik, ezeknek a lányoknak a fotói csak a kezdetet jelentették egy olyan őrületben, ami mára sajnos még inkább elhatalmasodott a neten. Hódít ugyanis a #kyliejennerchallenge hashtaggel útjára indult “kihívás”, melynek lényege, hogy lányok, illetve most már fiúk is Kylie Jenner ajkakat próbálnak maguknak csinálni. Ezt a legtöbben úgy érik el, hogy üveget kezdenek el szívogatni addig, míg a keletkező vákuum nem okoz duzzanatot – mintha egy méhecske csípte volna meg a szájukat….

60 centis lemezzel tágítják a világ legnagyobb ajkait

Az afrikai kontinens tele van rejtélyekkel, és olyan felfedezetlen titkokkal, amikre, ha egyszer nyilvánosságra kerülnek, az egész világ rácsodálkozik. Legutóbb egy dél-etiópiai lány, vagyis az ő ajkai érték el ezt a hatást. Róla egy ausztrál forgatócsoport szerzett tudomást, amikor a lakóhelye környékén forgattak. “Mindig is lelkes olvasója voltam a Guiness Rekordok Könyvének, és gondoltam, hogy most valami odaillőt látunk. Erre abból is rájöhettem volna, hogy még a minket kísérő helyieket is megdöbbentette ez a találkozás” – mondta Abrahem Joffe, a forgatócsoport egyik tagja egy brit lapnak. A 20 éves lány, Ataye Eligidagne a világ legnagyobb ajkainak büszke tulajdonosa, amiket fémlemezzel…
Hirdetés

A női ajkak bűvöletében alkot a hiperrealisztikus festő

Legutoljára szintén egy olyan hiperrealista stílusban alkotó, szinte fényképeket festő pasasról számoltunk be, akinek van egy nagyon erős központi témája: Gustavo Silva Nunez kedvence a víz, kollégája, Hubert de Lartigue pedig a nők megszállottja. Technikailag talán kevésbé elképesztő (elvégre Nunez olyan lehetetlen dolgokkal is próbálkozott, mint a csobbanás ábrázolása), de a témája miatt talán kedvesebb az ő galériája, melyben rengeteg portré mellett van egy “részletek” nevű fejezet is. A festő azt szinte kizárólag egy szintén nem könnyen ábrázolható dolognak, a női ajkaknak szenteli – van itt mosoly, csók, fújás, jég, csokoládé, de akkor sem vall kudarcot, amikor szemet, kebleket, vagy…

Hirdetés
Hirdetés