anyuka

50 Cent jól beszívatta ezeket a srácokat, mondván, hogy az anyukájukkal randizik

Persze, tudjuk, kevés az esély arra, hogy egyik nap az anyukád közli: van valakije, aki történetesen egy világhírű rapper, és szeretné neked bemutatni az illetőt. Te hogyan reagálnál? Hát, mi valószínűleg ahhoz a sráchoz hasonlóan, akinek a következő videóban majd’ kiugrik a szíve a helyéről izgalmában. De az egész persze csak egy remekül előadott prank, a főszerepben pedig 50 Cent, az anyukák, és a rendesen beszívatott tinédzserek. A hírnév elképesztő hatással van a srácokra: egyikük még a nevét is megváltoztatta volna, sőt, apa-fiú albumot is szívesen kiadott volna a világhírű rapperrel. Már persze, ha Fitty tényleg összejött volna a mamájával….
Hirdetés

Gyereknevelés skater módra: így ringat egy deszkás anyuka

Sokak élete a gyereknevelés során teljesen megváltozik és rengeteg szokással, hobbival és sajnos a sporttal is kénytelenek egyesek felhagyni. Ez persze nem kötelező, ha kreatív vagy! Sportos szülőkről szeretünk beszámolni, ugyanis nem csak motivációt adnak a videóik, hanem kicsit el is oszlatják a félelmeket, melyek sokakban vannak a felnőttkorra gondolva. A most következő anyuka bemutatja, hogy egyáltalán nem muszáj a gördeszkázással felhagynod a gyereknevelés során, ugyanis egy kis félcső tökéletes lehet a baba elringatására! When your baby can’t sleep and you are a skater.. 😄 Posted by True Skateboarding on Wednesday, 2 August 2017

Facebookon mutatta meg ez a bátor nő, hogy nézett ki heroinfüggőként

Szerintünk nagyon bátor dolgot tett egy nyugat-virginiai nő: Melissa Lee Matos a Facebookra posztolt néhány képet, hogy megmutassa a világnak, hogy nézett ki kemény heroinfüggőként. A nő már egy éve és öt hónapja tiszta, arcáról eltűntek a sebek és sötét foltok, és azt mondja, végre “rátalált az életre”, és újra szívből mosolyog. Azt szeretné elérni, ha példáját látva mások is elhinnék, hogy igenis van remény, és lehetséges a gyógyulás, ennek érdekében pedig segítséget kérnének. A bal oldali képen láthatod, hogy nézett ki heroinfüggőként Melissa, és hogy mennyire másképpen fest manapság: A következő két fotót kommentár nélkül mutatjuk: Melissa egyébként anyuka, van…

Krúzolás az extrém anyukával: gyereknevelés skater módra!

Nem ritka, hogy olyan videókat hozunk el, amiben a szülők közösen a gyerekükkel sportolnak, sőt, valamilyen extrém irányzatnak hódolnak. Bár az extrém sportok sokak szerint a fiatalabb generációt célozzák meg inkább, bőven lehet hallani idősebb képviselőkről, akik gyakran az ifjú titánokat megszégyenítő módon nyomják a trükköket. Persze ha valakinek gyereke lesz, az sem jelenti azt, hogy azonnal búcsút kell intenie a kedvenc sportjainak. Bár általában apukák a főszereplők, most boldogan mutatjuk be azt az anyukát, aki rácáfol arra, hogy a gyereknevelés mellett nincs idő a sportra! A gyerkőccel való levegőzés is lehet extrém, főleg, ha a csöppséget egy skateparkon keresztül…

Nem vitte ki a szemetet, az anyja elpostázta neki a koliba

Kicsit biztosan meg is lepődött Connor Cox, a New Wilmingtonban lévő Westminster College diákja, hogy pár nappal azután, hogy otthon járt, máris csomagja jött az édesanyjától, de rögtön arra gondolt, hogy anyukája egy “care package”-et, vagyis egy mindenféle jóval megpakolt ételcsomagot küldött neki. Nagyot tévedett. A dobozban ugyanis szemét volt: egész pontosan az a szemét, amit ő elfelejtett kivinni a szobájából, amikor otthon járt. A meglepődésnek persze óriási röhögés lett a vége, respekt a mamának!

Vibrátoros bugyi prank: vicceld meg barátnődet anyukád előtt!

A 21. századi szexuális segédeszközök világában számtalan lehetőség közül választhatnak a magányos vagy kísérletező egyének. Természetesen a különféle eszközök elszaporodásával egyre több prank is születik a témában! Ha úgy érzed, hogy izgalmakra vágysz a mindennapok során, melyet a nap bármelyik szakán szívesen átélnél, na meg nem mellesleg nőből vagy, akkor érdemes lehet beruházni egy beépített vibrátoros bugyira, mely távirányítóval vezérelhető. Videónk hőse meglepte a barátnőjét egy ilyennel, majd kocsikázásra indultak és a srác édesanyja is beszállt a kocsiba. Természetesen a vezérlő jó kezekben volt, így – a videón is láthatóan – nem kis kihívás lehetett a hölgynek nyugodtan viselni az…

Kisfia végignézte a Facebookon live streamelő 26 éves nő halálát

A Facebook live stream persze egy tök jó dolog, hiszen élőben adhatunk videós közvetítést a barátainknak arról, éppen hol vagyunk, és ők a bolygó bármely pontjáról bekapcsolódhatnak. Sajnos azonban olykor szörnyű tragédiák is történnek az okostelefonok kamerái előtt, amiket a nézők élő-egyenesben láthatnak. Egy Arkansas-i anyuka halálának is így lehettek szemtanúi a barátai – Keiana Herndon december 28-án épp a terveiről beszélt Facebook-os közvetítésében, többek közt arról, hogy vissza akar menni az iskolába. Kisebbik fiát a karjában tartotta, ezért a kicsi gyakorlatilag végignézte azt, ami következett: a 26 éves nő egyszer csak elkezdett furcsán viselkedni. Törölgette az arcát és remegett,…
Hirdetés

Videó: heroin-túladagolás után balesetet szenvedtek, így találtak rájuk

Nem először mutatjuk meg nektek, mit tehet a drog az emberekkel. Hétfőn az ohiói West Toledóban egy húszas évei elején járó pár szenvedett balesetet – a 24 éves Taylor Swartzlander és 22 éves párja, Haley Kirkendall autója átsodródott a forgalommal szembeni irányba, majd a járdaszegélyen átugratva egy gyorsétterem parkolójában állt meg. A segítségükre siető emberek közül egy Tyler Rieger nevű srác telefonjával fel is vette a párt, akik öntudatlan állapotban, tűkkel körülvéve hevertek az üléseken. A kiérkező mentősöktől naloxont kaptak, majd az egyik közeli kórházba vitték be őket, ahonnan azóta kiengedték mindkettőjüket. Szóval végül is szerencséjük volt. Tetteikért viszont felelniük kell: paraphernalia nevű…

Tényleg ő lenne Andy anyukája a Toy Story-ban?

Egyesek szerint fején találta a szöget Jon Negroni – a saját filmes oldalát üzemeltető férfi ugyanis egyik bejegyzésében megfejtette, ki lehet Andy anyukája a Toy Story-ban. A levezetést valahol ott kezdi, hogy figyeljük csak meg: a srác cowboy kalapja nem olyan, mint Woody-é (legfeljebb színében és anyagában), hanem inkább Jessie-ére hasonlít. És tényleg: nézd csak meg az első képen Andy kalapját, a másodikon pedig a cowgirlét. Addig csűri-csavarja mondandóját, mígnem ki nem lyukad a lényegnél: Andy anyukája nem lehet más, mint Jessie eredeti tulajdonosa, Emily. Egyesek szerint ez az elmélet egy ideje már kering az interneten, de vannak, akik régen…

A rendőrőrs mosogatójában fürdették meg a hányásban talált babát

A hét hőseinek is nevezhetnénk azokat a rendőröket, akik, miután letartóztattak egy nőt ittas vezetésért, és benéztek a kocsijába, az ott – konkrétan hányással borítva – talált kisbabát magukhoz vették. Az egy év körüli kisfiút bevitték magukkal a rendőrőrsre, ahol (gyerekkád híján) a mosogatóba engedtek vizet, hogy megfürdessék a babát, majd törölközőbe bugyolálták, szeretgették, ringatták, sőt, valaki még egy macit is szerzett neki. A gyerkőc elmondásuk szerint nagyon jó kisfiú volt, példaértékűen viselkedett, a mosogatóban való fürdést pedig szerintünk kimondottan élvezte – és elég nagy szüksége is lehetett rá szegénykének. A rendőrök gondját viselték, míg a gyerekvédelmisek érte nem jöttek….

Hirdetés
Hirdetés