apokalipszis

Jön az Apokalipszis? Vérvörösre változott egy folyó Kínában

Mint azt a fenti képen, illetve a címben is láthatod, Kínában tényleg vérszínűre változott egy folyó. A dolog Jiujang városában történt, és bizony sokan nem is hittek a szemüknek, amikor a helyi főiskola közelében sétálgatva észrevették, hogy a folyóval valami nagyon nincs rendben. De még mielőtt néhányan az Apokalipszistől kezdenének rettegni, gyorsan hozzátennénk: ilyesmiről nincs szó. Legalábbis reméljük. Egy diák legalábbis azt mondta a People’s China Daily-nek, hogy ők látták, honnan jön a víz: egy csőből ömlik kifelé az iskolához közeli híd alól. Később kiderült, egy vágóhídról jön, ahol – állítólag – nem tudtak arról, hogy állatok vére ömlik tőlük a folyóba….
Hirdetés

“Kakapokalipszist” okozott a kutyaszart mindenhol szétkenő robotporszívó

Senkinek nem kívánunk olyan ébredést, mint amilyenben az arkansasi Jesse Newtonnak és családjának volt része egyik nap, amikor azt látták, hogy robotporszívójuk mindent összekent kutyaszarral. Szó szerint mindent: a padlót, a szőnyegeket, de a bútorokat és a gyerekek földön felejtett játékait is. A férfi a Facebookon osztotta meg a “Kakapokalipszis” történetét, na és persze a fényképes bizonyítékokat, hozzátéve, hogy valószínűleg elfelejtették kiengedni Evie nevű kutyusukat este, aki így jobb híján az egyik szőnyegen könnyített magán. Erre szaladt rá a robotporszívó, a többi pedig már… na igen, szar ügy. Szerintünk a robotporszívóra nem túlzás az eset után azt mondani, hogy fostalicska lett….

Túl akarod élni a világvégét? 2.3 millió Dollárért megteheted!

A világvége eljöveteléről sok különböző elmélet kering, melyek szinte azóta jelen vannak, mióta elkezdett az emberiség filozofálni. Persze az apokalipszis eljövetelének időpontja és formája nem eldöntött, rengetek teória létezik. Egy biztos: az armageddon egy remek lehetőség, hogy a gazdag embereket le lehessen húzni. Sokan már most készülnek a világ végének eljövetelére, ugyanis olyan föld alatti, előtte elkészített evakuáló létesítményeket készítenek, melyekben jövőbeli tulajdonosa átvészelheti az apokalipszist. Most bemutatjuk, hogy hogy kell elképzelni egy ilyen föld alatti csodahelyet, melyre bárki szert tehet, már ha van felesleges 2.3 millió Dollár (660 millió Ft) a számláján.

Ma jön el a világvége?

Ha hinnénk Nostradamus jóslataiban, akkor a tegnapi napba sűrítettünk volna mindent, és a bakancslistánk végére érünk, merthogy este kellett volna jönnie a világvégének. Ahogy írta, „tűz fog esni az égből néhány országban, és égni fog néhány palota: nagy lesz a tűz”. De sokkal inkább látható volt az Orinoidák meteorraj, amely több napig tart, a csúcspontja pedig ma este lesz. A meteorzáport a Halley-üstökös okozza, amely 75 évente éri a Földet. A „tüzes zuhany” a maják jóslataiban is benne van, mint potenciális világvége-okozó. És mivel azért több világvége-jóslata sem vált már be a 16. században élt francia orvosnak, nyugodtan lehetett egy…

Zombiapokalipszissel szívatták meg a fogműtéttől kába húgukat

A bölcsességfog műtétje után kábultan kitántorgó Millicentet elég rendesen átverték a fiútestvérei. Az előre megtervezett tréfát a kocsiba beültetett lány teljesen benyalta, vagyis hogy az orvosnál töltött idő alatt a világ kifordult magából és egy járvány következtében zombik szállták meg a városukat. A srácok nem bíztak semmit a véletlenre, az előre felvett rádiós közleményeket és a szülőkkel rögzített párbeszédeket valós időben történő cselekményként prezentáltak a húginak. A YouTube-ra tegnap felpakolt videót már közel 1.5 milliószor nézték meg.

Apokaliptikus deszkázás, avagy skatepark lett a megsemmisült útból

Az utóbbi idők egyik legjelentősebb földrengés kára minden kétséget kizárólag az USA-ban, a Vasquez Canyonban történt, ahol is gyakorlatilag megsemmisült az autóút. Persze aki kreatív, ezt az állapotot is fel tudja fogni pozitívan. Egy csapat skater úgy gondolta, hogy miért ne fordíthatnák a javukra a kialakult helyzetet, így kilátogattak a darabjaira hullott útszakaszra. Későbbiekben mások is felfedezték a helyet, ugyanis BMX-esek, sőt, még graffitisek is felkeresték a filmbe illő vidéken. Bizony, az igazi skaterek szinte bármit deszkázhatóvá tudnak tenni!

Így kell felkészülni a világvégére, avagy bunker a kert alatt

A 36 éves angol fiatalember, Colin Furze nem híve az aggodalmaskodásnak, inkább alaposan felkészült a világvégére. Nem aprózta el, mindenre gondolt, komplett birodalmat épített ki… a föld alatt. Udvara alsó részében minden megtalálható, szóval ha eljön az apokalipszis, csak lesétál a bunkerébe, ahol még a WC szellőzése is rendben van, a levegőszűrés ugyanis tökéletes, az energiaforrást is biztosította, de ha meg kell védenie magát, arra is lesz elég fegyvere. Forrás: shockmansion.com
Hirdetés

A férfi, aki már most készen áll a világvégére

Egész nap megállás nélkül edz, egy kisebb hadsereget fel tudna szerelni a fegyvereiből, és úgy általában nagyon készen áll pl. egy zombi apokalipszisre, vagy egy hatalmas háborúra James Yaeger. Felhalmozott már egy jókora készletnyi ételt és gyógyszert, és mindezt nem rejtegeti a világ elől: több éve feltöltött egy videót, amiben bemutatja saját magát, mint a férfit, aki tuti túléli a világvégét, ha az nem valami természeti katasztrófa lesz. A videót nemrég újra felfedezte a net, nem véletlenül – azóta egyébként többször is szerepelt a neve a hírekben, pl. emberöléssel fenyegetőzött, amikor a fegyverbirtoklást szigorítani akarták, vannak érdekes dolgok a Youtube-csatornáján:

Vicces fotók: máris itt a zombi apokalipszis?!

Vicces, de elgondolkodtató összeállítást találtunk a TheChieve.com -on, ami arra próbál rávilágítani, hogy a mindennapok során a legtöbben szó szerint nem tudunk lekattanni a telefonunkról. Bárhol járunk, bármit csinálunk, szinte már zombik módjára mozgunk, mert csak a Facebookot, az Instagramot, a leveleinket, stb-t nézegetjük, teljesen kizárva a való világot. A következő fotókon jót mosolyogtunk, de egy kicsit magunkba is néztünk – bizony, néha hajlamosak vagyunk ilyen zombik módjára közlekedni. És ti? Hogy álltok ezzel a dologgal? Amíg átgondoljátok, jöjjenek a képek! Ez a kis rajzocska is elég elgondolkodtató… te is ezt szoktad csinálni? Miért is féljünk a zombi apokalipszistől, ha…

Meglepetés zombivadászattal várták otthon a szülinapost

Adott egy szülinapos, aki pont az év legrémisztőbb napján, Halloweenkor született. Persze ez egyáltalán nem borítja ki a srácot, sőt, imádja a dolgot, hiszen a zombifilmek megszállottja. Ezért is szervezett egy emlékezetes meglepetésbulit neki felesége a haverokkal. A szitu a következő: a feleség a hálószobába zárkózott be az élőhalottak serege elől, ami elborította az egész házat, őt kell tehát megmenteni. Fegyverként a szülinapos és a kamerás egy-egy Nerf játékpisztolyt és zseblámpát kapnak a feladathoz. Igen kitett a társaság magáért: a sötét ház, a kevés fény, a rémisztő hangok és a király smink tökéletesen beillik egy PC játékba vagy egy zombiapokalipszises…

Hirdetés
Hirdetés