arany

Vett egy tankot, de arra nem volt felkészülve, amit talált benne

Nick Mead egy átlagos 55 éves férfi. Azzal az apró különbséggel, hogy “kicsit” odavan a katonai járművekét: Helmdonban található farmján eddig úgy 150 ilyen járgányt gyűjtött össze, és akik ellátogatnak hozzá, ezeket vezethetik is. Persze valószínűleg jó pénzért. Nick azt is fontosnak tartja, hogy időről időre új jövevényekkel frissítse parkjának meglévő gépállományát, ezért nemrég például az eBay-en vásárolt egy tankot 30 ezer fontért. Igen, az eBay-en ezt is lehet. Arra viszont nem számított, mit találnak majd gépész haverjával, Todd Chamberlainnel, amikor úgy döntöttek, átnézik egy kicsit a gépet. A tank üzemanyagtartályában ugyanis 2 millió fontot érő, vagyis 736 millió forint…
Hirdetés

Egy futam mind felett: Nicholi Rogatkin győztes menete Rotoruaból

A múlt hét legfontosabb eseménye számunkra minden bizonnyal az új-zélandi montis hét volt, ugyanis Rotorua vidékét ismét bevették a világ legjobb bringásai, hogy megmérkőzzenek különböző versenyszámokban. Dual Speed and Style, Downhill, Pump track – egyszerűen minden megtalálható volt a versenyhéten. Számunkra a pálmát a slopestyle események vitték, melynek eredményeiről tegnap be is számoltunk. Szerencsére a győztes menetről videó is készült, így most ti is megtekinthetitek az aranyérmes Nicholi Rogatkin menetét, aki bebizonyította, hogy az off-szezonban mutatott videóban látható hihetetlen formáját versenyen is tudja hozni. Valahogy így képzeljük el a tökéletes futam definícióját!

Arannyal és gyémánttal készíttetett karácsonyi pulcsit 2 Chainz

A rapperek többsége mindig is szerette az ékszereket, arany és gyémánt pedig nem hiányozhatnak egy magára valamit adó művész nyakából. Persze ezt a fajta luxust más téren is lehet viselni. 2 Chainz nagy rajongója az exkluzív és drága dolgoknak, Youtube-on nem kevés videót láthattunk már tőle, melyeken különböző luxuscikkeket vásárol és mutat be. A karácsonyi hangulat őt is megihlette, az amerikai csúnya ünnepi pulcsis szellem pedig őt is átjárja, így nem volt kérdés, hogy egy luxusfelsőt készíttet magának, melyhez nem kevés aranyat és gyémántot használtak fel – persze 27 millió Forintos árért azért tényleg extrának kell lennie!

Vajon csak Tygát akarja visszahódítani meztelen naptárjával 21 éves exe?

Nekünk nagyon úgy tűnik, hogy Demi Rose nem adja fel egykönnyen: miután Kylie Jenner 2017-es naptárjából “kiszivárgott” pár fotó, Demi is megmutatta a világnak, hogy ő milyen képekkel köszönti a jövő évet. Sokaknál máris ő nyert (már ha ez most bárki szemszögéből is verseny volt a Kardashian klán kicsi kincse és Demi között), hiszen a fotókon teljesen meztelen, testét csak egy kis arany festék takarja (meg persze itt-ott a keze). De vajon ezekkel a képekkel sikerül újra felkeltenie Tyga figyelmét? Egy biztos: a 21 éves Instagram modell rajongótábora tovább fog növekedni… Forrás: Sickchirpse.com

Az arany nyomában: beszámoló Aaron Gwin világkupa szezonjáról

Aaron Gwin neve a montis sportban mindig is kimagaslott. Az évek során az UCI versenyein rendre az élmezőnyben végző rider karriere során nem kevés aranyat gyűjtött be, idei világkupa teljesítményéről pedig órákig lehetne mesélni. 2016 kétségkívül jó szezont jelentett Aaronnak, ugyanis mind a monti világkupán, mind pedig az amerikai downhill bajnokságon és hihetetlen formában volt. Az US dh világbajnoki címe mellett az UCI világkupa szériáján is bizonyított, s ugyan a csapatváltás híre után sokak kételkedtek benne, bebizonyította, hogy a Specialized után is van élet. A 4. világkupa aranyát sikerült begyűjtenie, melyről a Red Bull egy kis összefoglalót is készített: nézzétek…

A világ legjobb parkosa: Logan Martin győztes FISE menete

A BMX freestyle szezon egyik legizgalmasabb pillanatának lehettek szemtanúi azok, akik követték a kanadai FISE fordulót. A versenyszéria alapból mindig különlegesnek számított, persze az UCI hivatalos világkupai minősítése csak tovább emelte a szintet. A kínai forduló már több alkalommal szerepelt nálunk, most ismét egy FISE-os anyaggal jelentkeztünk, mely a fent emlegetett BMX park témából származik. Logan Martinra mindig is nagy esélyesként tekintettek, ha bajnoki címről volt szó, azonban a legelső fordulón nyújtott teljesítménye és a 6. hely láttán sokan hitüket vesztették benne. Az ausztrál fenegyerek azonban nem adta fel, a következő versenyeken egyre jobban szerepelt, majd a végső megmérettetésen Chengduban…

A Rampage aranyat érő futama: így nyomta Brandon Semenuk

A Rampage legfrissebb kiadásán a versenyzők egy teljesen új területtel ismerkedtek meg, ez persze nem gátolta meg őket a lenyűgöző trükkök bemutatásában. A napokban több alkalommal is jelentkeztünk Rampage-es anyaggal, valamint arról is beszámoltunk, hogy Brandon Semenuk csúnyán leiskolázott mindenkit. Tegnap bemutattuk Antoine Bizet legendás dupla hátra szaltóját, mely ugyan elképesztett mindenkit, nem volt elég az első helyre. Brandon igen komoly menetet hozott össze, melybe több szaltókombináció és egy hatalmas flat spin 360 is belefért. Szoros volt a küzdelem, de egy ilyen futamot nem lehetett túlszárnyalni!
Hirdetés

A trükk, ami aranyat ért: Shane O’Neill elképesztő figurája

A hétvége legnagyobb durranása minden kétséget kizárólag a Nike nevéhez fűződik, ugyanis a Stree League Series elnevezésű szériáját zárták le a legutolsó, mindent eldöntő, Super Crown fordulóval. Fordulatokban és emlékezetes pillanatokban nem volt hiány, mind közül a legkomolyabb az újdonsült bajnok nevéhez fűződik. Shane O’Neill ugyan már jó párszor feltűnt az SLS történetében, az ausztrál skater idén hihetetlen formában volt, ezt már korábban az is bizonyította, hogy megszerezte a Golden Ticket meghívót a szuperdöntőre. Szoros volt az állás az első helyezettek között, azonban a nollie 360 flip és csúszás kombináció a korláton olyan magabiztos 9.4 pontot jelentett neki, melyet lehetetlen volt überelni. SLS bajnoki cím,…

Apa lesz Max Whitlock, a britek kétszeres olimpiai bajnoka?

Egy kis túlzással most mindenki Max Whitlockról beszél az Egyesült Királyságban, ugyanis történelmi aranyérmet szerzett talajon – ő lett az első brit férfi tornász, aki olimpiai bajnok lett -, majd vasárnap a lólengés döntőjét is megnyerte a riói olimpián. Ráadásul nemcsak elképesztő teljesítménye miatt érdekes a 23 éves Whitlock az emberek számára, hanem azért is, mert 9 évnyi együtt járás után jegyezte el élete első szerelmét, Leah Hicktont, akivel hamarosan össze is házasodnak. Sokan azt találgatják, hogy talán már a baba is úton van, mert a 24 esztendős Leah a Zika-vírus miatt nem utazott Rióba szerelmével, hanem essexi otthonukból szurkolt…

Gyerekrajzokból ékszerek, avagy a művész anyukák emléktárgyai

A TasarimTakarim projekt egy nem mindennapi ötlettel állt elő. Alapítója hosszú éveken át gyerekekkel dolgozott, akiknek alkotásait az átlagtól eltérő módon teljesen művészi szemmel nézte – ezen alapokból kiindulva elhatározta, hogy valódi művészi magasságokba emeli a rajzokat. Özgür Karavittal társulva a begyűjtött rajzokból elkészített vázlatait kézzelfogható formába öntötte, azaz a kedves kis ábrákból nyakláncot készített. Az aranyékszereket a lánya által készített darabok alapján készíti, azonban nem elképzelhetetlen, hogy rendelésre bárki elküldheti gyermeke művét, melyből egy életre szóló emléket “kovácsol”. (Boredpanda)

Hirdetés
Hirdetés