ázsia

Ő a Meki legdögösebb dolgozója?

Van egy lány valahol Tajvanon, akit Wei Han Xu-nak hívnak, és nemrég egy kis túlzással olyan népszerű lett, mint Ronald McDonald – a piros hajú bohóc a gyorsétteremláncnál, ahol ez a leányzó dolgozik. Bizony, Wei Han Xu a tajvani Meki alkalmazottja, méghozzá alighanem a legszexibb, aki gyorsan ismertté vált nemzetközi körökben is, amikor egy RainDog nevű blogger lefotózta, és megosztotta a róla készült képeket az interneten. A Shockmansion-on talált képek alapján kétségkívül megértjük, hogy mi fogta meg az embereket WeiWei-ben. Annyit tudunk még a lányról, hogy öt éve a helyi McDonald’s alkalmazottja, emellett főiskolára jár, de a hírek szerint elképzelhető,…
Hirdetés

Ezeket a dolgokat ne tedd az alábbi országokban!

Ahány ház, annyi szokás – és persze ahány ország, annyi hagyomány, amiket az emberek többsége – ha már oda utazhat – megpróbál betartani. Ha most készülsz nyaralni, akkor talán számodra is hasznos lehet a következő összeállítás, de szerintünk érdekességnek sem utolsó. Azt tudtad-e, hogy Franciaországban pénzről kérdezni, vagy anyagiakról beszélni nagy surmóságnak számít? Ukrajnában ne adj páros számú virágot (mert azt a temetőbe szoktak vinni), Új.Zélandon ne dudálj, mert az sértő lehet az emberek számára, Indiában pedig ne érints meg ellenkező nemű embert nyilvános helyen. Japánban ne adj borravalót (sértésnek veszik), az USA-ban viszont ennek elmulasztása lehet bántó. Mexikóban ne…

Ázsia egyes részein egy tabletta meth olcsóbb, mint egy Whopper

Érdekes, de nagyon hatásos összehasonlítási alapot választott a GlobalPost ahhoz a statisztikához, ami a meth tabletták árait hasonlítja össze különböző ázsiai országokban – egy Burger King szendvicshez, a Whopperhez mérték az árakat. Áltagosan egy Whopper öt dollárba kerül – nos, ennyiből Thaiföldön, Vietnamban, Laoszban és Mianmarban is tud venni az ember legalább egy, de van, ahol két tablettányi metamfetamint. Persze a tisztasága kérdéses (a hatóanyag-tartalma kb. 10-20%, ellentétben a Mexikóból, de Délkelet-Ázsiából is áramló, jóval drágább kristályos formával, melynek 90%-os is lehet a tisztasága), de így nem véletlen, hogy ez Ázsia kedvenc kábítószere, és hogy hiába foglaltak le a hatóságok…

Ez a világ legveszélyesebb építkezése?!

Korábban mi is beszámoltunk a világ legparásabb függőhídjának tartott átkelőről, ami Kínában, Pingjiang megyében található, de úgy tűnik, a helyiek nem elégszenek meg ennyivel, és a legveszélyesebb építkezés címét is magukénak szeretnék tudni. Ez sokak szerint máris az övék, és a következő fotók láttán talán te is így gondolod majd: nézd csak meg a munkásokat, akik mindenféle védőfelszerelés nélkül (na jó, sisakjuk azért van), több ezer láb magasságban építik az utat. A munkások szó szerint csupán egy-két lépésre vannak a haláltól: egész nap a pallókon egyensúlyoznak, nehogy leessenek. Tériszonyosoknak nem való ez a munka. A munkásokon úgy látjuk, azért a…

Elképesztő dolgok, amiket nem tudtál Kínáról!

Ahány ház, annyi szokás, és ahány ország, annyi furcsaság – de mintha Kínának valahogy több jutott volna a furcsa, vagy épp megdöbbentő dolgokból. A következő, DailyNewsdigen talált összeállítás is ezt támasztja alá – jöjjenek hát a legelképesztőbb dolgok, amiket szerintünk te sem tudtál Kínáról. A katonák tűt viselnek uniformisaik nyakában (így muszáj felemelniük a fejüket). 100 millió kínai él napi 1 dollárból. A ketchup eredetileg egy kínai halszósz, amit arrafelé Ke-tsiapnak hívnak. A kínaiak szeretik Drive-Thru-ban megvenni a mekis kaját, majd leparkolnak a kocsijukkal, bemennek az étterembe, és ott eszik meg az ételt. Több mint 54 millió keresztény él Kínában….

Küzdelem életre-halálra: évi 30 millió kakas hal meg viadalban (18+)

A kakasviadal kifejezést a világ egyes területein szó szerint veszik: a Fülöp-szigeteken és Ázsiában ez egy több mint 6000 éves múltra visszatekintő hagyomány, melyet manapság már legális keretek között űznek. Természetesen máshol tiltott a hasonló eseményen szervezése. Ugyan a világ és a helyiek többsége is fel van háborodva, semmit sem tudnak tenni. A “sport” mára hatalmas üzlet, több milliárd dolláros pénzforgalom bonyolódik le évente a rendezvényeknek köszönhetően. Mára nem csak állattartókról beszélünk, hanem edzőkről és managerekről is, akik ennek a “bíznisznek” mind fontos részét képezik. Az állatok lábára éles fegyverszerű fémdarabot rögzítenek és csak ezek után kezdődik meg a brutális…

Különleges képek: így néz ki egy-egy pohár tea a világ különböző részein

Ha ebben a náthás-influenzás időszakban sok teát iszol, talán már unod is a témát. De ebben a cikkünkben olyan képeket fogsz látni, amik után talán megváltozik a véleményed erről az italról – mi sokkal változatosabbnak és izgalmasabbnak látjuk a teát, sőt, estig el is kortyolgatunk egy-egy csészével. Na, nem olyat, amilyet a pakisztáni bácsi készít, hanem inkább valami olyasmit, mint amilyet a britek vagy az oroszok isznak. Ti kóstoltatok már valami különleges teát itthon, vagy külföldön? Írjátok meg nekünk, hogy mi volt az, és milyen volt. Japánban a matcha tea finomra őrölt zöld tea porból készül. Ennek is megvan a…
Hirdetés

Túl sokat internetezett, levágta a kezét

Az, hogy Ázsiában a videojáték- és internetfüggőségnek egy teljesen más szintjét sikerül űzniük a helyi fiataloknak, talán nem annyira ismeretlen. Ám mégis, mi lehet erre a gyógyír, hogyan lehet egy egész életét a gép előtt leélő fiatalt visszarángatni a társadalomba és a való életbe? A 19 éves kínai Wang egy elég radikális megoldást választotta ennek: levágta bal kezét, hogy így vessen véget féktelen internetezési hajlamának. A srác saját maga döbbent rá, hogy túl sok időt tölt a gép előtt, így fogott egy konyhakést, kisétált a nantongi strandra és végrehajtotta magán az amputációt. A doktoroknak bár sikerült visszavarrniuk a fiú kezét,…

Ázsia legnagyobb downhill versenye visszatért!

Az év talán utolsó rangos downhill versenye zajlott novemberben Bali szigetén. Ugyan helyileg Klungkung városában került sor az eseményre, a résztvevők itt jó formán csak megszálltak, hiszen a szabadban, a közeli erdőkben és a kalandos pályákon töltötték a legtöbb idejüket. Indonézia ismét kitett magáért, hiszen november 8-9. között egy hihetetlenül nagyszabású megmérettetést hoztak össze. A jó hangulat miatt sem a résztvevőket, sem a nézőket nem érdekelte a hatalmas hőség, mely még mindig tombol a szigeten. Változatos terepek, gyönyörű erdők és vizek, egzotikus növények, állatok és ételek: hamisítatlan ázsiai hangulat, melyet a közel 10 perces videó teljesen átad amellett, hogy montis…

Így tanulnak szorozni Japánban. Itthon is be kellene vezetni?

Sok videó készült már arról, hogy nagy számok összeszorzásánál van egy másik módszer is az iskolában tanultak helyett, amit nyugodtan hívhatunk az “ázsiai trükknek”, hiszen Japánban és Kínában is így tanítják matekórákon a szorzást (az alapján, hogy az “Asians” szinte külön mém lett a neten a nagyon okos, aprólékos, kiemelkedő emberekre, ez nem rossz reklám a módszernek). A dolog egyszerű, és csupán vonalak húzásán alapszik, kíváncsiak vagyunk, te hogy látjátok, írásban ez, vagy az itthoni módszer a gyorsabb, érthetőbb, hatékonyabb? Értelemszerűen van hátránya, legalábbis annyi, hogy nagy számjegyeknél a sok vonal elkerülésére trükközni kell, de lehet, hogy ez a “kényszer”…

Hirdetés
Hirdetés