berlin

Egykor és most: fekete-fehér fotók Berlinből 1945-ből és napjainkból

A második világháború végén, 1945-ben – vagyis már 70 éve – Berlin ostromának idején a Vörös Hadsereg fotósa, Georgiy Samsonov készített jó pár képet. A Reuters fotósa, Fabrizio Bensch rátalált ezekre a felvételekre, és úgy döntött, vesz egy olyan gépet, amilyen anno Samsonovnak volt, és fekete-fehér filmmel készít fotókat ugyanazokon a helyszíneken, ahol orosz kollégája dolgozott hét évtizede. Mennyire más ezeket a régi képeket összevetni azokkal, amelyek napjainkban (ugyanazzal a technikával) készültek Berlinben! Orosz katonák 1945 májusában az August utcán, vagy Rosenthaler utcán (felső kép), az alsón pedig ugyanez a helyszín látható 2015. áprilisában. Orosz katonák egy égő épület előtt…
Hirdetés

Két euróért kínált pólókat az automata, de a pénz bedobása után egész más történt

Nem kis meglepetés érte a berlinieket a minap: az Alexanderplatzon egy pólóautomatát találtak, ami 2 eurós, vagyis körülbelül 600 forintos áron kínált felsőket. Nagyon olcsó, ugye? Nos, ezt ők is így gondolták, és többen máris készítették a kéteurós érmét, amit bedobtak a gépbe. Ám miután az elvette a pénzt, meglepő dolog történt: a vásárlók előtt, a kis képernyőn egy rövid bejátszás jelent meg, ami azt mutatta be, milyen körülmények közt dolgoznak az olcsó ruházati termékeket előállító munkások. A videóból kiderül, hogy a nők minden nap 16 órát dolgoznak, 13 centes órabérért. Nem is csoda, ha a végén, amikor felvillant a…

New York és Berlin egy videón: elkészült Bruno Hoffmann új editje!

Az ifjú tehetség, Bruno Hoffman stílusára igen sokan irigyek, na meg persze a támogatói bázisára is. Bátran kijelenthetjük, hogy manapság a BMX street egyik legmeghatározóbb figurája, melyet a világbajnoki címe és az X-Games ezüstérme is bizonyít. Az ifjú tehetségnek több nagy támogatója is van, többek között a Federal Bikes, a Vans és a Red Bull is szponzorálja. Az év elején hatalmas változás történt a sportoló életében, ugyanis leszerződött az Éclat céghez. Legújabb editjét azonban nem az új csapatának köszönheti, ugyanis a legendás Vans készített el a német fenegyerekkel egy lenyűgöző összeállítást, melynek helyszínéül két város szolgált: New York és Berlin!…

Így zajlott a berlini bevásárlóközpontos monti verseny

Lengyelország után a németekhez is ellátogatott a hangulatos versenysorozat, ugyanis Berlinben került megrendezésre a Downmall 2. fordulója. A bevásárlóközpontban helyet kapó verseny az előzőhöz hasonlóan lenyűgözően sikerült. Extrém környezet, profi sportolók és hatalmas tömeg: talán ezek jellemzik legjobban a rendezvényt. A plázában, a mozgólépcsőkön és az emeletek között kialakított ugratókon valamint a különböző elemekkel tarkított pályán komoly küzdelmet folytattak a versenyzők. A nyomvonalon a legjobb időt Tomas Slavik tekerte, míg a lengyel fenegyerek, Dawid Godziek mutatta be a legmerészebb trükköt és ezzel egy újabb arannyal örvendeztette meg a Dartmoort. Egy hasonló versenyt szívesen megnéznénk mi is, mondjuk a WestEndben vagy…

Aludj farakáson, koporsóban, rácsok közt vagy a levegőben ebben az extrém szállodában

Ha mostanság Berlinbe utazol, és egy éjszakára kifizetnél 100 euró közeli összeget is azért, hogy extrém helyen alhass, akkor mutatunk egy szállodát, ahol ez valósággá válhat számodra. A Propeller Island City Lodge a legkülönösebb alvási lehetőségeket kínálja számodra – itt akár cellában, meztelen képekkel díszített falak közt, farakáson vagy koporsóban is alhatsz! Nem vicc, legfeljebb német humor. A farönkök tetején lévő ágyhoz kis létra vezet fel, az erkélyről pedig állítólag gyönyörű a kilátás. Túlsúlyos vendégeknek nem ajánlott ez az 1.6 méteres magasságba felfüggesztett ágy, ahová létrán lehet felmászni. A gyémánt szobában is eltöltenénk egy-két éjszakát, bár a honlapon figyelmeztetnek: “vigyázat:…

Berlin tejszínhabbal lázad a bringasávban parkolók ellen

Biztosak vagyunk benne, hogy nem egyszer történt meg már veletek is az eset, hogy miközben a kijelölt nyomvonalon haladtok kerékpárotokkal a városban, utatokat egy autó állta el. Ez természetesen nem csak idegesítő, de nagyon balesetveszélyes is. Németországban kitalálták, hogy milyen módon bosszulják meg a sofőrök “csak 5 percre futok be” mentalitását. Egy kis csapat összeállt, aki gerillakommandóként söpört végig a városon és ellátta a bringások útjában álló járművek baját. Az egészben az a poén, hogy a tükrök letörése helyett egy jóval humánusabb módot választottak: tejszínhabbal jelezték nemtetszésüket. Az “Aber bitte mit Sahne” projekt valóban szép kezdeményezés, melyet mi is szívesen…

Berlini streetes BMX móka Alex Donnachie módra

Egy hetes berlini kikapcsolódás – jól hangzik, ugye? A város kötelező látnivalóinak meglátogatása mellett te mivel töltenéd el az idődet? Alex Donnachie bringázással! A Vans team tagja egy hetet töltött el a német fővárosban, ami kapcsán egy rövidke videó is napvilágot látott. A skót BMX-es megmutatta a németeknek is, hogy hogyan nyomja egy igazi streetes! A technikás tehetség a legendás filmessel, Rich Forne-val állt össze és így született meg a most következő videó! Alex, Rich és a Vans név hallatán már előre tudtuk, hogy minőségi anyaggal van dolgunk. Kár, hogy ilyen rövidre sikerült, de a minőség azért kárpótol érte!
Hirdetés

BMX Street: Ha van stílus, akkor ez az!

Russel Wadlin és Lucas Filliung neve a BMX street világában nem ismeretlen: kreatív, megkapó stílusukkal még a sportban kevésbé jártasokat is elcsodálkoztatják. Berlinben járt a két tehetség, ahol hihetetlen kombókat hoztak össze és olyan elemeket is bevontak trükkjeikbe, amiket valószínűleg kevesen tudnának ily módon felhasználni. Bár ők a “weird”, azaz “fura” kifejezést használták a videó címében, mi inkább az über-király jelzővel illetnénk a nem mindennapi felvételeket!

Rollerpornó Berlinből

Mindig nagy örömmel esünk neki azoknak a videóknak, amiket a régen az Addict Scooteringnek is dolgozó Roots Boy Production pakol össze. A vérprofi filmes srácok most a Phoenix és a Blunt közös európai turnéjának berlini állomásáról hoztak el egy roppantmód figyelemreméltó videót. A technikás rollerezés világának TOP 3-as dobogóján tutira ott van Jessee Ikedah, és Tyler Bonner is. Örömmel jelentjük, hogy az alábbi turnévideóban mindketten főszerepet kaptak. Trükkjeik annyira frissek, hogy biztosak vagyunk a következőben: Ezek a srácok egy új, még jobb rolleres generáció előszelei!

Hirdetés
Hirdetés