berúg

Részegen elhagyta a jogsiját, majd ezt a meglepő levelet kapta

Kis híján szívrohamot kapott az a srác, William George Armstrong, aki egyik este részegen elhagyta a jogsiját, majd nem sokkal ezután egy utazási irodától kapott egy levelet arról, hogy lefoglalt náluk egy nagyjából 7000 dolláros álomnyaralást a Maldív-szigetekre. És persze udvariasan megkérték, hogy a megadott időpontig egyenlítse ki a számlát. William talán már épp elkezdett volna azon agyalni, hogy hányadik korsó sör után mehetett be az irodába és foglalhatta le ezt a luxusutazást, amikor a borítékban megtalálta a jogsiját és egy másik levelet is. Eszerint az egész csak a cheltenhami Flight Centre egyik alkalmazottjának, Steve-nek a prankje volt – miután megtalálták…
Hirdetés

Berúgott és élő adásban csináltatott piercinget a CNN munkatársa

Sokunknak sok mindenről maradhat emlékezetes ez a szilveszter, de azoknak, akik a tévézést, konkrétan a CNN élő adásának követését választották, kétségkívül Don Lemon “alakítása” miatt lesz felejthetetlen ez az este. A műsorvezető – aki Brooke Baldwinnal számolta vissza az időt 2017-ig – minden pillanatot megragadott, hogy legurítson egy-egy tequilát, aminek persze az eredménye sem maradt el… és mivel ittasan az ember hoz meggondolatlan döntéseket, Lemon végül egy piercinget is csináltatott magának. Mutatunk pár videót az ominózus estéről. Itt épp azt vallja be a műsorvezető, hogy most már nyitott egy kapcsolatra, szabad a szíve. Don Lemon is so drunk right now…

Másnaposok-sztori a valóságból: ez a srác Essexbe indult bulizni, Barcelonában ébredt

Közülünk és a baráti körünkből is voltak már néhányan, akik másnaposan furcsa helyeken ébredtek, például exnél vagy ismeretlen embernél, rosszabb esetben parkban, bokorban vagy az utcán. De ami egy 21 éves brit sráccal történt, az még egyikünkkel sem esett meg szerintünk: Alexander Caviel Essexben indult el bulizni, de Barcelonában ébredt! Miután a haverokkal Jägerbombokat, 90 fontos (nem olcsó) pezsgőt, és ki tudja még, mi mindent fogyasztott, Alex a megszokott útjára indult, a helyi grillcsirkéshez, hogy valami kaját vegyen. Ekkor látta, hogy a közeli buszmegállóból nemsokára indul a reptéri busz a Stanstedre, és hirtelen jó ötletnek tűnt számára, hogy elutazzon valahová….

Megnyílt a világ első klinikája másnaposoknak

A másnaposság konkrétan szívás, ezt senki sem tagadja. És persze érthetetlen, hogy miért tanulta meg előállítani azt a sok jó piát az emberiség, ha utána betegek vagyunk tőle… és legalább egy álló napig rosszul vagyunk (jobb esetben csak ennyi), ha átestünk a ló túloldalára az ivászattal. Bár vannak próbálkozások, biztos és ezer százalékosan bizonyított gyógymód a másnaposság ellen nincs. De valahol mégis próbálkoznak azzal, hogy a piálást túlzásba vitt arcok egy kicsit jobban legyenek – és hol máshol tennék ezt, mint a világ egyik legőrültebb (pozitív értelemben véve, persze) kontinensén, Ausztráliában. Ma olvastuk, hogy Sydney-ben konkrétan másnaposokat gyógyító klinika nyílt,…

Mi történt vele? A pornósztár Jesse Jane elájult Las Vegasban

Nyugtalanító hírt olvastunk Jesse Jane-ről: a 35 éves pornósztár néhány barátjával a Las Vegas-i Planet Hollywood Resort and Casinóból távozott épp kedden kora délután, amikor a híresség egyszer csak összeesett. A TMZ úgy tudja, egyszerűen csak túl sokat ivott, a kommentelők szerint pedig a nagy meleg sem jött éppen jól neki… mindenesetre reméljük, hogy csak felöntött a garatra, és csak azért ájult el, nem pedig valami komolyabb probléma miatt. A következő videót a TMZ-n találtuk. Láthatod te is, ha megnézed, hogy Jesse nem reagál, egyik férfi ismerőse próbálja magához téríteni, a többiek viszont – számunkra érthetetlen módon – csak röhögnek….

Hirdetés
Hirdetés