betegek

Felháborító trend: súlyos betegekkel és emberi szervekkel szelfiznek a kórházi alkalmazottak

Új trend hódít a közösségi médiában, de nem valami fantasztikus dologról van szó, amit nekünk is kedvünk támadna követni. Sőt, kifejezetten egy felháborító, undorító és elítélendő dolog ez: orvosok és nővérek súlyos beteg, sőt, olykor haldokló betegeikkel szelfiznek, vagy visszaélve pozíciójukkal megalázó helyzetben szerepeltetik fényképeiken a szerencsétlen beteg embereket. Legutóbb egy Anna Kim nevű nővér ellen indult vizsgálat, aki haldokló betegekkel fényképezkedett. A sakhalini kórházban dolgozó nő azt is beismerte, hogy olykor az ágyhoz kötözik az embereket, illetve, hogy az orvosok csak azoknak segítenek, akiknek akarnak. Akiknek nem akarnak, hát, azokkal mindannyian tudjuk, mi fog történni a kórházban. Úgy tudjuk,…
Hirdetés

Lepukkant gamer szobák

Minden normális emberben megmarad az igény a játszásra még azután is, ha már kinőtt a gyerekkorból. Sokan vagyunk úgy, hogy időről-időre rácsavarodunk egy videó játékra, s ilyenkor hosszabb-rövidebb időre megszűnik a külvilág. Az átlagos gamer egy új játékba belemerül pár napig, hétig, de az őrület tetőfokán sem feledkezik meg arról, hogy van egy élete, családja, minimális higiéniás igénye. És akkor a hétköznapi játékosokon túl ott vannak azok, akik teljes megszállottsággal vetik bele magukat a játékba, s mire végeznek egy olyan addiktív progival, mint mondjuk a napokban megjelent GTA V, azt veszik észre, hogy elhagyta őket a csajuk/pasijuk, kirúgták őket az…

Hirdetés
Hirdetés