britain's got talent

Hirdetés

Megkérte az utcazenészt, hadd énekeljen vele egy dalt – ez történt utána

Néhány napja egy Jade Helliwell nevű lány Leeds-ben meglátott-meghallott az utcán egy zenész srácot, és megkérte, hadd énekeljen el vele egy dalt. A srác Dawid Osial tényleg elég jó, de a járókelők akkor döbbentek meg igazán, amikor Jade is elkezdett énekelni, méghozzá Leonard Cohentől a Halleluját. Persze, azt hozzá kell tennünk, hogy a 25 éves lány egyébként profi énekesnő, de előadásuk így is megdöbbentően jó: a Straight Up Yorkshire nevű Facebook csoportba május elsején feltöltött videót már több mint 11 millióan látták, és több mint 175 ezren osztották meg. Íme, a felvétel: Vannak olyan kommentelők, akik szerint ők ketten jobbak, mint…

Még mindig a csinos bűvésznő produkciójáról beszélnek a netezők

A Britain’s Got Talent hétvégi adásában egy Josephine Lee nevű bűvésznő is szerepelt, méghozzá nem is akármilyen produkcióval – még a mindig oly kritikus Simon Cowellt is sikerült meglepnie. A 29 éves, csinos bűvész hölgy lufikat lebegtetett, nem is akárhogy, majd egy szekrényből “varázsolta ki” azokat. A végén pedig olyat mutatott, amitől egyszerűen mindenkinek leesett az álla… de nem áruljuk el, nézd csak meg a produkcióját a saját szemeddel. Íme, a videó: Josephine Lee works her magic on the Judges… by shami-bhai Josephine Lee produkciója nemcsak a zsűrit nyűgözte le, hanem a twitterezőket is, sokan azóta is róla beszélnek. Erm,…

Vannak, akik kételkednek a láncfűrészes előadás hitelességében

Már többször beszámoltunk a 26 éves Alex Magaláról, akinek a múltkori előadását a Britain’s Got Talent producerei nem engedték élőben leadni. A szakemberek túl veszélyesnek ítélték meg, ezért csak felvételről láthatták a tévénézők. A fiatalember új műsora sem volt gyenge, ám többen azt mondják, hogy kamu volt a rúdról láncfűrészre csúszás, mert az artista biztonsági kötelet használt. Nézzétek meg először a felvételt, majd a twitteres fotót, és döntsétek el ti, hogy igaza van-e a kétkedőknek, vagy csak egy a háttérben lévő kábelről van szó. Alex Magala had a safety wire #bgt #fake pic.twitter.com/qDpwebGFjT — martin rowell (@martyrowell) 2016. május 28.

Nem engedték, hogy élő adásban mutassa be életveszélyes produkcióját

A Britain’s Got Talent producerei láttak már egy-két őrült performanszot, de elég ritkán fordul az elő, hogy azt mondják valakinek, hogy bocsi, de ez nem mehet le élő adásban, most azonban ezt közölték a 26 éves Alex Magalával. Az ok az volt, hogy attól tartottak, hogy valami rosszul sül el a produkció közben, és akkor élő adásban nézi végig fél Nagy-Britannia azt, ahogy valaki brutális halált hal – emiatt Magala előadását előre felvették a biztonság kedvéért. Hogy mégis mi volt ilyen kockázatos? Volt benne kardnyelés, fúrok, meg ilyesmik: Láthattuk őt már korábban is tehetségkutatókban:  

A kardnyelő őrült előadását a zsűri is nehezen bírta

A Britain’s Got Talent zsűrije látott már egy-két merész dolgot, hiszen az emberek mindenféle képzelt vagy valós tehetségükkel az ő műsorukat keresik fel és nekik bizony mindent végig kell nézni. Azért az ő idegeiken is lehet még táncolni: Alexandr Magala kardnyelős produkciója mind a zsűriből, mind a közönségből sikerrel csalt elő hangos reakciókat, ugyanis nem akármilyen dolgokat csinált egy pengével a torkában.

Britain's Got Talent: black metalos károgással adta elő a Let It Go-t és továbbjutott

A Britain’s Got Talent még mindig a világ egyik, hanem a leghíresebb tehetségkutatója és 2007 óta rengeteg világhíres produkciót láthattunk a Fountain Studios színpadján. Idén is láthattunk pár figyelemreméltó előadást: beszélő kutyát, profin táncoló bácsikat és egy magyar tánccsapat is újra a reflektorfénybe került. Most a visszafogottan öltözködő, de láthatóan elég metálos beállítottságú Aaron Marshall-ra figyeltek fel, aki a Jégvarázs című Disney animációs film betétdalát, a Let It Go-t adta elő. Azonban a kristálytiszta énekhang helyett a pokol bugyraiból előtört halálhörgés szólalt meg, mivel az eredeti, nyugodt dallam alá black metalos krákogással adta elő a híres dalt. Mindenki meglepetésére négyből…
Hirdetés

Egy kis hazai: Hihetetlen zsákolás a Face Team alapítójától

A Face Team-et Takács Áron 2004 januárjában alapította Tatán 7 barátjával. Az évek során egyre több nagy hazai és külföldi fellépésre került sor. Az eddigi legnagyobb sikerek közé tartozik a Csillag születikben véghez vitt fantasztikus produkció. Ami még ennél is lélegzetelállítóbb, az az, hogy Britain’s Got Talentben a csapat több ezer résztvevő közül a legjobb 40 szereplő közé került. Emellett olyan nagy eseményeken is szórakoztatták a kosárlabda szerelmeseit, mint az NBA Europe Live (Rómában és Milánóban), a moszkvai adidas NBA 5ive Tour, illetve a ciprusi FIBA EuroCup All Star Gála. Hasonló showműsort adó csapatokkal ellentétben a Face Team nem csak…

Te tudod, hogy csinálta? Hihetetlen bűvésztrükkök a tehetségkutatóban!

Valószínűleg a nézőknél már csak Simonék örültek jobban annak, hogy a Britain’s Got Talentbe a kanadai Darcy Oake képében nem egy sokadik énekes/táncos jelentkezett, hanem egy illuzionista (vagy, ahogy ők nem szeretik magukat nevezni, bűvész). Persze ezen a területen is kiemelkedőt kell alkotni, hiszen volt már külön erre szakosodott tehetségkutató a briteknél is, azonban Oake galambos mutatványai mindenkit levettek a lábáról. A kérdés csak az: hogy csinálta őket?

A 80 éves néni úgy salsázott, hogy Simon Cowell bocsánatot kért tőle!

Hihetetlen előadásnak lehettek a tanúi azok, akik nézték a Britain’s Got Talent utolsó adását: egy 80 éves, hihetetlenül udvarias és kedves néni, és évtizedekkel fiatalabb táncpartnere léptek színpadra, hogy egy fantasztikus salsa bemutatóval rukkoljanak elő. Már az zseniális volt, ahogy Simon Cowell pimasz “Ön szerint meg tudják nyerni ezt a versenyt?” kérdését egy tökéletes válasszal ütötte félre a Paddy nevű nagymama, de a tánc is olyan volt, hogy a viszonylag korán “buzzoló” Simon a végén bocsánatot kért, mondván, hogy kicsit lassan indult a produkció, és ezért szavazott nemmel, de utána őt is levették a lábáról (ahogy ez az arcán is…

Hirdetés
Hirdetés