Hirdetés

bungee jumping

Csak egy kicsit sikerült félre ez a bungee jumping

Mindannyian tudjuk, hogy a bungee jumpingnál az életünk a megfelelő szakmai segítségen és -felszerelésen múlik. Ha valami nem stimmel, akkor nagy baj lehet – sőt, ahogy mi látjuk, itt már egy apró hiba is végzetes következményekkel járhat. A következő videóban láthatod, mire gondolunk: egy nő valahol Közép-Bolíviában ugrott le egy hídról, de a kötél valószínűleg túl hosszú volt, így nem rántotta őt vissza a levegőben. A nő a híd alatt folyó kis patakba csapódott – minden bizonnyal ennek köszönheti, hogy túlélte az esetet. Ha a talajon ér földet, szerintünk nem állt volna fel onnan. Miután az eseményt szervező férfi egy magánklinikára vitte…
Hirdetés

Közel 20 év után vált valóra Will Smith álma, kipróbálta végre a bungee jumpingot

Vannak álmok, amelyeknek megvalósulására még egy sztárnak is várnia kell, akár majdnem 20 évet is. Ilyen volt Will Smith azon vágya, hogy kipróbálja a végre a bungee jumpingot. Nemrégiben azonban ez az egyébként nem olyan elérhetetlen dolog is megvalósulhatott, a színész ugyanis a Zambia és Zimbabwe határán lévő Viktória-vízesésénél vetette magát a mélybe, és épp az ugrás közben mondta el többek között azt is, hogy ilyen régóta vágyott kipróbálni. A 111 méteres ugrást persze nagyon élvezte, a videó végén meg is jegyezte: „Ez fantasztikus volt!” Forrás: theladbible.com

Túl hosszú volt a kötél, tragédiával végződött a bungee jumping

A bungee jumping igen népszerű adrenalinnövelő szórakozás, de sajnos egy apró hiba is okozhat tragikus balesetet. A napokban a 36 éves Fábio Ezequiel de Moraes szerette volna egy kicsit jól érezni magát, ám a 40 méteres magasságból való ugrás tragédiával végződött, túl hosszú volt ugyanis a biztonsági kötele. A brazíliai São Paulóban készült felvételen látszódnak az ugrás előtti pillanatok, majd ahogy a mélybe veti magát. A helyszínen ott volt a felesége és a kisfia is.

Videó: látványos bungee jumping, de az ugró valamit elfelejtett

Mairtin Farragher biztosan alig várta, hogy leugorhasson a dél-afrikai Bloukrans Bridge-ről – ez az egyik legmagasabb olyan hely a világon, ahonnan bungee jumpingolni lehet. Nos, a várakozás és valószínűleg az izgalom hevében a srác elfelejtette kiüríteni a zsebeit az ugrás előtt, és hát nem kis értékű cucc maradt benne: az iPhone-ja, ami – mint a következő videóban is látszik – kiesett, és valószínűleg millió darabra tört a kanyon alján földet érve. Íme, Farragher videója, amit eddig több mint 25 ezren láttak a Facebookon. Az eset képekben: Forrás: DailyMail.co.uk
Hirdetés

Oltári prank: a vőlegény azt hitte, bungee jumpingozni viszik

A lány- és legénybúcsúk ideális lehetőséget jelentenek arra, hogy a menyasszonyt és a vőlegényt úgy rendesen megszivassák a barátaik. Nos, a következő videóban szereplő vőlegény haverjai éltek is ezzel a lehetőséggel: azt mondták a srácnak, hogy bungee jumpingozni viszik, majd bekötötték a szemét, és elindultak. De igazából csak az egyik út melletti korlátig jutottak, amit olyan gondosan segítettek átlépni a vőlegénynek, mintha tényleg bungee jumping ugrás előtt állna. Pár szóval bátorították az ugrás előtt, majd jött a döntő pillanat – a haverok pedig elkapták, hogy azért össze ne törje magát a nagy szivatás közepette. Persze a végén van káromkodás, de röhögés…

Súlyos állapotban az orosz lány a DIY rope jumping után

Egy 19 éves orosz lány, Ksenia látható a lenti videóban: ő volt az, aki barátaival egy panelház tetejéről akart egy “illegális” (pár srác által csak úgy összeállított) rope jumping ugrást végrehajtani (ez olyan, mint a bungee jumping, csak itt az esés végén nem visszaránt a kötél, hanem lelassít, így biztonságosan landolsz), de a dolognak pont olyan csúnya vége lett, mint amilyen rossz ötletnek ez hangzik. A kötél ugyanis nem fogta meg a lányt – Ksenia túlélte az esést, de súlyos állapotban szállították kórházba.

Hirdetés
Hirdetés