bűnöző

Ebből a dokumentumfilmből kiderül, milyen nehéz manapság a jakuzák sorsa

Japánban 2012-ben szigorítottak a szervezett bűnözésre vonatkozó törvényeken – onnantól kezdve már a gyanú is elég ahhoz, hogy letartóztassanak valakit. Ezzel az olyan szervezetek ellen akartak fellépni, mint például a jakuza. Jogosan merül hát fel a kérdés sokunkban: mi lett azokkal, akik korábban ennek a csoportnak a tagjai voltak? Nos, a következő dokumentumfilmből kiderül, hogy nem sok jó várt rájuk. A kisfilmnek köszönhetően egy Mr Makoto nevű gengsztert ismerhetünk meg, aki elmondja, hogy bizony az elmúlt években az ő és a társai sorsa elég rosszra fordult. Korábban saját irodájuk lehetett, amire a nevüket is kiírhatták, most viszont a többségüknek nehéz hitelkártyához…
Hirdetés

A nap észlénye: fogadott a rendőrökkel a körözött bűnöző, de ő vesztett

Következő történetünk főszereplőjének, Champagne Torinónak (nem tudjuk, ez-e a valódi neve, szerintünk nem) elég sok van a rovásán, mert több bűntette miatt is körözi a rendőrség, de úgy látszik, ez nem elég neki. Nemrég ugyanis beszólt a helyi rendőrőrs, a Redford Township Police Department Facebook oldalán a zsaruknak, aztán pedig fogadást ajánlott: ha következő posztjuk eléri az 1000 megosztást, ő önként feladja magát. Sőt, azt írta, egy tucat fánkot is visz a rendőröknek, és felszedi a szemetet az iskoláknál. A rendőröket általában komoly embereknek ismerjük, akik nem mennek bele hasonló játékokba, de ezúttal – annak reményében, hogy a gazfickó tartja a szavát…

Ilyen gyerekkor után nem is csoda, hogy börtönben kötött ki Jeremy Meeks

Jeremy Meeksről sokan tudjuk, hogy ő az a jóképű bűnöző, akinek egy rendőrségi fotó segített jelentős rajongótábora és modellkarrierje felépítésében, ám a letartóztatása előtti időszakról keveset tudunk – gyerekkoráról pedig egyáltalán nem beszélt. Eddig. Nemrég ugyanis a Man About Town magazinnak adott interjújában elárulta, milyen körülmények között töltötte életének korai szakaszát – hát, a szavait olvasva nekünk nem is tűnik olyan meglepőnek, hogy Jeremy már fiatalon a bűnözés útjára lépett. “Apám börtönbe került, anyám heroinfüggő volt, a bátyám, lánytesóim és én pedig szenvedtünk az élet megpróbáltatásai miatt” – mondta szerintünk kicsit színpadiasan a bűnözőből lett modell. Forrás: Sickchirpse.com

38 szerencsés bűnöző kiválthatja a börtönt 4 hónapos kiképzéssel

Az HBO egy merész és merőben új dokumentációval áll elő, mely valójában egy amerikai börtön rehabilitációs programját mutatja be. 38 szerencsés visszaeső bűnöző kap lehetőséget az új életre és a több éves börtönbüntetést 4 hónapért cserébe kiválthatják. Persze az a 4 hónap életük legdurvább időszaka lesz, ugyanis Dwayne Johnson vezetésével egy kőkemény katonai kiképzésen fognak átesni. Az USA-ban egyszerűen túl vannak terhelve a börtönök, 10 kiengedettből 7-en visszaesők, így a kormány új módszert próbál a bűnözők megtörésére. Március 27-én kerül a képernyőkre, érdekesnek ígérkezik!

Már a New York-i divathéten modellkedik a letartóztatási fotóval híressé váló fegyenc

Jeremy Meeks, vagyis a Hot Felon (Dögös Fegyenc) egy amerikai pasas, aki a mugshotjával, vagyis a letartóztatásakor készült fotóval vált híressé. Még meg sem szokhatta a rácsokat, amikor már modellszerződéseket kínáltak neki amiatt, hogy az internet mennyire felkapta a jóképű fickó fotóját, szabadulása után pedig tényleg sikert és munkát is tudott kovácsolni a 15 másodperc hírnévből. Nemrég például a divatvilág egyik legnagyobb eseményén, a New York Fashion Weeken láthatta a közönség Meeks-et, aki a backstage-ben pl. a Vogue korábbi főszerkesztőjével pózolt, szóval úgy tűnik, hogy tényleg befutott.

Így néz ki 5 milliárd forintnyi dollár egyetlen matracban eldugva

A Breaking Bad főhőse, Walter White volt olyan elegáns, hogy béreljen egy külön helységet annak a sok millió dollárnak, amit összehozott, de a TelexFree nevű céggel piramisjátékozó 28 éves arc már nem volt ilyen bátor és/vagy elegáns. Ő a klasszikus párnahuzatos-ágyneműtartós témára próbált ki egy új variációt: egyetlen, jókora méretű matracban próbálta meg elrejteni összprofitját, ami körülbelül 20 millió dollár, vagyis úgy 5.7 milliárd forint volt. Massachussetts állam rendőrei nem tudták megállni és közzétették a fotót a nem mindennapi látványról:

Saját üvegszemét használta fegyverként ez a barátságos fickó

Első ránézésre a Twin Peaks rémisztő gonosztevője, Gyilkos Bob jutott az eszünkbe, amikor megláttuk az 54 éves, floridai Edward Dorsey fotóját, és ugyan ő nem ölt embereket, de azért vele se szívesen ragadnánk be egy liftbe. Dorseyt ugyanis családon belüli erőszak gyanújával kapcsolták le a zsaruk, de amikor a sürgősségire vitték kivizsgálni, ő többször is a doktorokhoz és a nővérekhez vágta az első dolgot, ami a keze ügyébe került – az üvegszemét, és amikor rászóltak, hogy ezt lehetőleg ne csinálja már, csak azt üvöltözte, hogy ő azt tesz, amit akar. Bájos.
Hirdetés

Figyelj, hol a kezük! Sokakat kiraboltak már ezek az aranyos kislányok

Közhely, de a látszat néha csal. Mert ki gondolná például, hogy két népviseletbe öltözött, tüneményes thai kislány igazából minden hájjal megkent tolvaj? Pedig így van, amit egy férfi Redditen megosztott fotója is bizonyít. A képen a  két gyerkőccel pózol a férfi barátnője, akivel vasárnap keresték fel a Wat Phra That Doi Suthep nevű thai templomot az észak-thaiföldi Chiang Maiban. A nő mosolyog, a férfi fotóz, de azt nem veszi észre egyikük sem, hogy a fotó jobb oldalán álló kislány épp kicsatolja a nő óráját. A pár azt mondja, csak akkor figyeltek fel a dologra, amikor később megnézegették a templomnál készült képeiket. A…

50 évvel öregebbnek maszkírozta magát, mégis elkapta a rendőrség

Shaun Miller egy 31 éves heroindealer, aki egészen kreatív módját választotta a rendőrök elől való bújkálásnak: nagyjából 80 évesnek maszkírozta magát. A maszkírozás eredménye Mission Impossible filmekbe illően jó lett, de ez sem segített rajta, az ATF ugyanis három nappal ezelőtt elkapta: bekerítettek egy házat, és utasították a bent lévőket, hogy jöjjenek ki. Ugyan elsőre mindenki egy öreg pasasnak nézte Millert, de az alapos ellenőrzésen már nem ment át az Ethan Hunt taktika, és kattant a bilincs.

Már nemcsak a karrierje, de a társasági élete is szépen épül az egykor rabfotóival híressé vált Jeremy Meeksnek

Mi is többször beszámoltunk a rendőrségi fotóival híressé vált, márciusban szabadult Jeremy Meeksről, akinek már a rácsok mögött elkezdett szépen ívelni a modellkarrierje. Nos, úgy tűnik, az egykori rab, aki lőfegyver birtoklása miatt csücsült, most már kint is szépen gyűjti a barátokat, és a jelek szerint nem is akármilyen társaságba csöppent. Legújabb instagramos képein ugyanis az látszik, hogy Gigi és Bella Hadid modell testvére, a karrierjét szintén szépen építgető Anwar az új cimborája, aki legutóbb a június-júliusi amerikai Teen Vogue címlapján szerepelt. (Forrás: metro.co.uk) JEREMY MEEKS (@jmeeksofficial) által közzétett fénykép, 2016. Aug 17., 11:42 PDT thank you so much @teenvogue…

Hirdetés
Hirdetés