chris pratt

Nő a feszültség – a Jurassic World: Bukott birodalomban a férfi főszereplő nagyobb gázsit kapott, mint a női

Chris Pratt 10 millió dollárt kapott a Jurassic World: Bukott birodalom főszerepéért, míg női párja, Bryce Dallas Howard csak 8 milliót – adja hírül a tekintélyes Variety című filmes szaklap. A Business Insider gazdasági portál felhívja a figyelmet arra, hogy a két színész egyforma súllyal szerepel a franchise-ban, ezért legalábbis különös a 20 százalékos különbség Dallas rovására. A BI azt is megemlíti, hogy ez újabb csapás Hollywoodnak, ahol egyre többen feszegetik, hogy a nők rendre kisebb gázsit kapnak, mint a férfiak. Legutóbb az keltett felzúdulást, hogy Mark Wahlberg 1,5 millió dollárt kapott az All the Money of the World című film 10 napos utóforgatásáért, míg a női…
Hirdetés

Az Utazók hangja

Az Utazók (Passengers, hazai bemutató: január 12.) két űrhajósról szól, aki aludni szeretne. Jennifer Lawrence és Chris Pratt ugyanis korábban ébred fel a 120 évre tervezett hibernálásból, és míg ötezer társukat akkor ébreszti majd a gép, amikor megérkeznek új, paradicsomi bolygójukra, ők arra készülhetnek, hogy egy hatalmas, elhagyott űrhajón kell tölteniük az életüket. A képlet persze nem ennyire egyszerű, a film még számos fordulatot és meglepetést tartogat… de az Utazók nézőire akkor is vár az egyik nagy, mozin kívüli meglepetés, ha a közeljövőben a londoni metrón utaznak. Ugyanis a hatalmas, hipermodern luxusűrhajó, az Avalon folyamatosan beszélget két magányos utasával (és…

Hihetetlen: Chris Pratt így rappel egy részletet a Forgot About Dre-ből

Sokan várjuk már a jövőre mozikba kerülő A galaxis őrzői vol. 2-t, ezért hát nem is csoda, ha a szereplőkkel kapcsolatos cikkekre is lelkesen kattintunk. Így voltunk ezzel mi is, amikor a LadBible anyagára rátaláltunk, amiben egy 2014-es videót “poroltak le” – gyorsan hozzátennénk, hogy nem is értjük, mi ezt miért nem láttuk eddig, mert mind Chris Prattet, mind a hip-hopot nagyon bírjuk. De nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy a színész milyen elképesztő könnyedséggel adott elő Dr. Dre, Eminem és Hittman közös számából, a Forgot About Dre-ből egy részletet egy rádióműsorban. A mindenkit ámulatba ejtő produkciót itt…

Elárulták, milyen lesz a Jurassic World 2

Mindenki arra számított, hogy a hihetetlenül sikeres Jurassic World – több mint 652 millió dolláros bevétel – folytatása a szokásos mintát követi majd. Azaz minden nagyobb lesz: a költségvetés is, a dínók is meg az akciójelenetek is. Colin Trevorrow, az első rész rendezője és az új epizód egyik forgatókönyvírója azonban cáfolja, hogy ebbe az irány szeretnének elmenni. „Nem hinném, hogy a közönség azt várja, hogy legközelebb minden nagyobb legyen, mert nem ezért szeretik ezt a sorozatot – mondta Trevorrow a Jurassic Outpostnak. – Azt tervezzük, hogy izgalmasabb és rémisztőbb lesz. Így kell bánnunk ezzel a történettel, ez a helyes módszer….

Nézd meg a dinóürülékes jelenetet, ami kimaradt a Jurassic Worldből

Fölkerült a YouTube-ra a Jurassic World kivágott jelenete, amelyet feltehetően azért hagytak ki a filmből, mert attól tartottak, a nézők egy részének sérteni fogja az ízlését. A rövid jelenetben a két főszereplő, Chris Pratt és Bryce Dallas Howard dinóürülékkel keni be magát, hogy a feltámasztott őshüllők ne kapjanak szagot. A jelenet vicces, és a kommentelők szerint nem kellett volna kivágni a filmből, mert ha valaki ennyitől megsértődik, inkább ne járjon moziba. A színésznő a minap bevallotta a Hollywood Reporternek, hogy sms-esekkel zaklatja az 1,6 milliárd dollárt hozó első rész rendezőjét, Colin Trevorrow-t, aki javában írja a második rész forgatókönyvét. Folyton…

Chris Pratt sem tud ellenállni az új férfi frizuradivatnak

Korábban mi is írtunk az igényes, illetve igénytelen férficopfokról, amik valósággal elárasztották az Instagramot tavaly. De mivel itt az új év, itt van az új frizuradivat ideje, és bizony ez nem is váratott sokáig magára – legalábbis ha ismét az Instagramot nézzük példaként, akkor láthatjuk, hogy ott gombamódra szaporodnak a különböző manbraidek, vagyis férfi hajfonatok. Igen, pasikról beszélünk, még mindig. A következő összeállításban láthattok pár példát arra, milyen fonatok számítanak most menőnek, illetve azt is megmutatjuk, hogyan fonódik össze ez a trend Chris Pratt nevével. Sokan a One Direction szívtipróját, Harry Styles-t próbálják utánozni, aki még 2014-ben villantotta meg első…

Chris Pratt Photoshop-versenyt hirdetett Facebook-oldalán, ez lett belőle

Chris Pratt nem csak remek szerepei és színészi tehetsége miatt, hanem jófejsége miatt is egy közkedvelt sztárnak számít, azonban tudhatná, hogy az internet népétől kérni Photoshop-os munkákat picit meggondolatlan cselekedet. A sztár saját Facebook oldalán hirdetett egy versenyt: egy olyan képet kért, ami alkalmas lehet arra, hogy borítóképnek berakhassa azt. “Nem ismerem a Photoshopot. De te igen, így ez egy remek alkalom lehet, hogy felfigyeljek rád, elismerést szerezz tőlem vagy elmenjünk ingyen kajálni valahova, mondjuk az Applebee’s grillbárba vagy bármi, határ a csillagos ég. Szóval, kell egy fejléc 1 x 3.5-ös arányban. Jó lenne, ha szerepelne rajta Peter Quill, Owen,…
Hirdetés

Chriss Pratt már élőben is prezentálja velociraptoros mémjét

Chriss Pratt-et lassan nyugodtan nevezhetjük a filmipar Dave Grohl-jának, hiszen ő is szinte hetente tesz valami jót rajongóival. Most épp beteg kisgyerekek álmát valósította meg azzal, amikor meglátogatta őket a Louisiana-i Our Lady of the Lake Regional Medical Center-ben. Mivel ő is tisztában van a velociraptoros mémmel, mely az internet kedvence lett, ott helyben ő is megcsinálta, csak a kisgyerekekkel: Azoknak sem kellett tartaniuk, akik nem látták a filmet, mivel rengeteg játékot és hatalmas filmplakátokat hozott magával, amit személyesen írt alá mindenkinek. További képek a látogatásról: A Jurassic Zoo mém pedig hihetetlenül elterjedt, természetesen legfőképp az állatgondozók között: Loving the…

Jurassic World-ös Prank áldozata lett Chris Pratt

Emlékeztek még a mutáns pók-kutyás átverésre? A lengyel prank-mesterek csapata, az SA Wardega újra visszatért és ezúttal Hollywoodban garázdálkodtak! Most nem mást sikerült halálra rémiszteni, mint a Jurassic World főszereplőjét, Chris Pratt-et, akit stílszerűen dinókkal igyekeztek minél jobban megijeszteni. A rejtett kamerás felvételek alapján ez sikerült is nekik: a műdinók gyakorlatilag a semmiből rontottak rá egy folyosón szegény Chris-re, azonban a végén még ő is elismerte a minőségi figurákat és az ötletet, immáron mosolyogva és nevetgélve. https:// (forrás: Uproxx Movies)

Chris Pratt először nyilatkozott arról, hogyan érezte magát kövéren

Megsúgjuk: nem jól. Chris Pratt neve biztosan ismerősen cseng sokaknak, hiszen olyan filmekben láthattuk őt, mint pl. A galaxis őrzői, Pénzcsináló, de sorozatszínészként sem utolsó: ismerhetjük őt A narancsvidékből és Városfejlesztési osztályból is. Utóbbiban Andy Dwyer karakterét alakította, melyhez meg is kellett híznia. Konkrétan közel járt a 137 kilós súlyhoz, amit nagyon nehezen élt meg. Negatív tapasztalatáról a Men’s Health magazinban nyilatkozott: “Impotens, kimerült, érzelmileg depressziós voltam. Valós egészségügyi problémáim voltak, amik komolyan befolyásoltak engem. Ez rossz a szívednek, a bőrödnek, a szervezetednek, a lelkednek. És én ezt oda-vissza csináltam. Lefogytam a Pénzcsináló miatt, majd megint meghíztam, aztán megint leadtam…

Hirdetés
Hirdetés