dan atherton

Dan Atherton bemutatta a legújabb, nem rég épített pályáját!

Az Atherton testvérek neve legendás az extrém sportolók körében, leginkább a montis sport szerelmesei ismerik őket, ugyanis a trió az évek során rengeteg világversenyen bizonyított. Dan 15 évesen kezdett komolyabban bringázni, akkoriban BMX volt a menő, azonban gyorsan rákapott a montira is. Igen jól tette, ugyanis rengeteg címet zsebelt be, többek között világkupa győzelmet és 4 brit nemzeti bajnoki címet is magának tudhat. Bringázás mellett persze a pályaépítéshez is nagyon értett, melyet még mindig folytat. A közelmúltban egy új projektbe kezdett Wales északi részén, melynek eredményét most be is mutatja. Mindig is imádtuk ezeket a vidékeket, főleg, ha egy ilyen…
Hirdetés

Álomba illő, erdőn-mezőn átívelő tracket készített Dan Atherton

Az Atherton család neve a montis szakmában széles e világon ismert, persze ez nem véletlen: Dan, Gee és Rachel tettek róla az évek során, hogy mind személyük, mind pedig az Atherton Racing neve beleégjen az emberek memóriájába. Dant gyakran emlegetik a legstílusosabb riderek között. Persze a bringázás mellett a pályaépítéshez is igen ért, melyről többször megbizonyosodhattunk. Legújabb projektje Wales gyönyörű erdeibe vezette, ahol lehetőséget kapott nem egy, hanem egyszerre kettő, különböző nyomvonal kialakítására. A szépséges Dyfi vidékén és annak szépséges fái között igen komoly track kapott helyet, mely még tovább dobja Wales amúgy is menő bringás képét. Ilyen erdei pályán…

Az Atherton Racing új kora: promófilm a Trek Factory-tól

Tavaly a szezon zárása után egymás után érkeztek a hírek a montis világban történt változásokról, mely több híres csapatot is érintett. Többek között az Atherton Racing sem maradt ki a sorból, ugyanis a GT-vel véget ért a közös pályafutásuk. Azt már tudtuk, hogy a GT helyét a Trek veszi át. A Factory Team tisztában van azzal, hogy nem kis dolog az Atherton testvérekkel (Gee, Dan és Rachel), valamint Taylor Vernonnal közösen dolgozni, így a szezon elejére egy ütős videót is készített az említett 4 ridernek. Az éjszakai felvételeket igen eltalálták, ritkán látni ilyen hangulatos anyagot, örülhet az Atherton csapat!

Változás a dh élmezőnyben: az Atherton Racinget mostantól a Trek támogatja!

Alig pár napja röppent fel a hír, miszerint a szerződés az Atherton csapatot és a GT között felbotlott. Nem kell sokat várni a fejleményekre, ugyanis már hivatalosan is bejelentették, hogy mostantól a Trek lett a team hivatalos szponzora! Az Atherton Racing egy olyan csapat, melyet szerintünk senkinek sem kell bemutatni: a 4 versenyző, név szerint Dan, Gee és Rachel Atherton testvérek, valamint Taylor Vernon együtt hihetetlen eredményekkel rendelkeznek. A világversenyeken rendre az élvonalban végző riderek nem sokáig maradtak támogató nélkül, ugyanis a következő szezonban a Trek Factory Racing Downhillt fogják mostantól erősíteni. Hogy mi lesz Brook MacDonalddel a nem túl…

Visszatérés Wales rázós pályájára: az idei Hardline legjobb pillanatai

A Red Bullt nem lehet nem dicsérni, ha versenyről van szó, ugyanis a már ismert versenyeiket a megszokott elánnal és szinte mindig egy kis csavarral rendezik, valamint kreatív és innovatív ötletekben sem szűkölködnek soha sem. A Hardline nem egy új verseny, azonban pályája minden évben egy picit változik, így a versenyzőknek a meglepetés garantált. A Red Bull és Dan Atherton közös dobása idén is nagy siker volt, a hivatalos aftermovie pedig lehozza nekünk a rendezvény felejthetetlen pillanatait! Hibátlan esemény, mint már megszokhattuk.

Rázós szakaszok: most megtudhatod, hogy miért "hard" a Hardline!

A Red Bull és Dan Atherton közös versenyéről idén is több alkalommal beszámoltunk, ugyanis ha a páros összeáll, akkor a megszokott magas minőségű eseményt és egy brutális, kemény szakaszokkal tűzdelt pályát hoznak össze. A Hardline név tökéletesen leírja, hogy milyen trackre számíthatnak a versenyzők: a pálya folyamán különböző rázós szakaszok váltogatják egymást, megtalálhatóak kacskaringós, lejtős, csúszós, erdős-mezős részek is, mindeközben ugrásokban és dropokban sincs hiány. Az embert próbáló rendezvény rázós szakaszairól egy kis összeállítás is készült, melyből megtudhatjátok, hogy miért is ez lett a rendezvény neve!

Közeleg az idei Hardline: Dan Atherton pályája idén is brutális lett!

Alig múltak el a downhill világbajnokság és a Suzuki Nine Knights versenyének izgalmai, a Red Bull újra borzolja a kedélyeket egy újabb jelentős eseménnyel, mely a közeljövőbe kerül megrendezésre: jön a Hardline! A Hardline nevű eseményhez a fent említett vállalat adta a nevét és a pálya építésére kijelölt csapat élére a megszokott módon a híres Dan Athertont tette meg, aki jó szokásához híven idén is minden tőle telhetőt megtesz. A track a tavalyinál is durvább lett, ugyanis még veszélyesebb szakaszokkal várja a montis társadalom legjobbjait! Sajnos a megálmodó és készítő Dan lesérült, még így is nagyon oda tudta tenni magát!…
Hirdetés

A Red Bull Hardline volt az év egyik legnehezebb versenye

A Red Bull cég nagyon kitesz magáért, ha sportolók támogatásáról vagy rendezvényszervezésről van szó: exkluzív, egyedi, hihetetlen, látványos pályákat építenek fel a világ legjobb versenyzőinek. A Hardline nevű eseményhez a fent említett vállalat adta a nevét és a pálya építésére kijelölt csapat élére Dan Athertont tették meg, aki a 6 hetes projektben igen kitett magáért. A montis társadalom krémje vett részt a megmérettetésen, többek között Danny Hart, Loic Bruni, Brendan Fairclough, valamint Gee és Dan Atherton is elindultak a futamon. A mesébe illő Walesben zajló eseményen egy igen komoly pályával találkoztak a résztvevők: a hihetetlenül technikás nyomvonal letarolt erdős részeken…

Hirdetés
Hirdetés