dél-afrika

A Nitro csapat Dél-Afrikában a helyi fiatalokkal közösen zúzott

A Nitro Circus csapata a turnéja során az utóbbi időben Dél-Afrikába érkezett, ahol jó pár napot közösen töltenek el, egymással és a helyiekkel. A műsorok mellett persze egy kis kalandozás is belefér, ami azt jelenti, hogy a teamből többen buszba szálltak és felkerestek több helyet is. Először egy szebb napokat látott házi parkba látogattak el, ami valóban nem éppen a legjobb állapotban volt, Ryan Williams és a többiek azonban így is remek trükköket tudtak beadni. A parkozás idén a streetezésé volt a főszerep, ahol egy nagyobb, helyi fiatalokból álló társaságot örvendeztettek meg, akik nem csak csodálkozhattak a sportolók képességeiben, de…
Hirdetés

Ritkán látni egy ilyen pici és tökéletes street flairt rollerrel!

A flair trükk alapfigurának számít rengeteg sportágban, ez persze nem azt jelenti, hogy a szaltós-pörgős-forgást ne lehetne nehezíteni vagy új szintre emelni. A magas és minél kacifántosabb verziók mellett a sportolók már egy ideje új kihívásokkal is próbálkoznak a trükkel kapcsolatban. Egészen pontosan arról van szó, hogy az utcán kiszemelt spotok közül minél kisebbet válasszanak ki a flairhez. Egyes esetekben már a fizika határait feszegetik, ugyanis nem ritka, hogy egyszerűen lehetetlennek tűnik a kis “eldobón” a szaltó. Ryan Williams otthon van a témában, Dél-Afrikában turnézva egy igen picike spoton akarta beadni, mely ugyan megizzasztotta, a végére csak sikerült neki!

Kiscicaként simogatta az oroszlánt egy rögbijátékos – hamar rájött, hogy nem kellett volna

Most őszintén: van annál nagyobb baromság, mint egy vadállatot úgy kezelni, mintha cuki kis házikedvenc lenne?! Persze, a kérdés költői, mert biztos van még hasonlóan nagy hülyeség, de ma alighanem ez a videó a legnagyobb agyatlanság, amit láttunk. Egy walesi rögbijátékos, Scott Baldwin nemrég Dél-Afrikában járt a csapatával, ahol egy parkban benyúlkáltak az oroszlánok ketrecébe, és úgy simogatták őket, mintha cicák lennének. Persze az egyik oroszlánnál elszakadt a cérna, és meg is harapta Baldwint, aki érthető módon nem játszhatott a következő meccsen. Csapatának edzője szerint a történtekért egyértelműen nem az oroszlánt terheli a felelősség, rá nem is neheztel az incidens miatt….

Te mit tennél, ha 85 font helyett hirtelen 850 000 érkezne a számládra?

A fenti kérdésre sokan rávágják: “természetesen gyanítanám, hogy valami nincs rendben, ezért szólnék az illetékeseknek, meg a banknak, és nem költeném el a pénzt”. De ugyan már. A legtöbb ember képtelen ellenállni annak, ha nagyobb összeg érkezik a számlájára. Mondjuk a várt 85 font helyett 850 000 fontot utalnak át neki. Ez történt egy 27 éves dél-afrikai diáklánnyal, Sibongile Manival is, aki nem is bírt magával, és a maniból 50 ezer fontnak gyorsan búcsút is mondott: új frizurát csináltatott, emellett szemmel már jól látható összegeket dizájnercuccokra és bulizásra költött. A dolog persze kiderült – egyrészt, mert Sibongile Mani nagyon megváltozott, és…

Talán most először videózták le, ahogy egy 40 tonnás bálna teljesen kiugrik a vízből

Te mit tennél, ha egy gumicsónakban unatkoznál épp a tengeren a haverokkal, amikor egyszer csak egy 40 tonnás bálna bukkanna fel nem messze tőletek? Aki – csak hogy egy kicsit megmozgassa az állóvizet, a szó minden értelmében – még ugrándozni is kezdene. Hát, miután túlesnél az első sokkon, és megúsznál egy gatyacserét, szerintünk te is azt tennéd, amit egy Craig Capehart nevű búvár: elővennéd a telefonodat, és elkezdenél videózni. A férfi az a szerencsés, aki talán először videózta le a dél-afrikai Mbotyi partjainál, ahogyan egy 40 tonnás hosszúszárnyú bálna teljesen kiugrik a vízből – így az egész testét látni lehet…

Ez a kisfilm megmutatja, miért veszélyes közlekedés közben a mobilunkba feledkezni

Az utcákon nálunk is nap mint nap látott, telefonjuk kijelzőjére tapadva sétáló – és rosszabb esetben így a volán mögé ülő – embereket mutat be a dél-afrikai #ItCanWait kampány most következő kisfilmje. Az első képkockák láttán még úgy érezheted, hogy inkább ezeknek a telefonjukba mélyedve járkálóknak a kifigurázása a cél, hiszen láthatod, hogyan mennek neki oszlopoknak, esnek le a lépcsőn vagy pottyannak a tóba. De nézd csak végig, és szerintünk te is figyelemfelkeltőnek fogod érezni ezt a pár másodpercet. #ItCanWait, vagyis várhat az az üzenet, mert egyetlen esemes vagy Messengeres beszélgetés sem ér annyit, mint egy ember élete. Ez a…

A falusiak szerint maga az ördög küldte ezt a torz kisbárányt

Számos olyan hely van a Földön, ahol az emberek mind a mai napig hisznek a boszorkányságban, na meg az ördög létezésében. Egy dél-afrikai faluban például a közelmúltban egy torz bárány született, amit a helyiek véleménye szerint egyértelműen az ördög küldött. Nézd csak meg a képeket, és érteni fogod, mire gondolnak- habár ördögöt emlegetni szerintünk azért tényleg túlzás. Döbbenet, de kicsit tényleg emberinek tűnő vonásai vannak. Ugyanakkor biztosan nem születhetett valami perverz pasastól (a birkák és az emberek közti kromoszómaszám-különbség miatt az egyik faj egyedei nem ejthetik teherbe a másikat). Szakemberek véleménye szerint a halva született patás kisállat mamája a vemhesség…
Hirdetés

Hinta, extrém változatban: darus lengedezés a tenger felett

A hinta mindig is meghatározó szerepet töltött be minden gyermek életében. Bármennyire is rohamos a technika fejlődése, a klasszikus játszótéri elem szerintünk sosem fog eltűnni. Persze attól még, hogy felnő valaki, nem muszáj felhagynia a hintázással. Az adrenalinfüggők imádják a klasszikus játékot kicsit felturbózni és veszélyesebb, extrémebb szituációkra újratervezni. Dél-Afrikában, Fokváros partjainál egy elhagyatott hajóroncs daruja tökéletes lehetőséget nyújt a hinta újragondolására, melynek eredménye egy több mint 20 méter hosszú lengedezés a szikrázó napsütésben, a gyönyörű égszínkék tenger felett. Te bevállalnád?

Várni kell az X Gamesre? Nézd meg az Ultimate X beszámolót!

A nyár egyik legfontosabb extrém sportos eseménye, az X Games még odébb van, de ez persze nem jelenti azt, hogy az év során nem találkozhatunk addig más, hasonlóan király rendezvényekkel. Az “X” betű gyakran szerepel az extrém sportágak és versenyek nevében, úgy tűnik, hogy a dél-afrikai BMX-eseket is megfogta, ugyanis a kontinens egyik legjelentősebb eseménye, az Ultimate X nevében is szerepel. A komoly BMX-es megmérettetésre a közelmúltban került sor, melyen jó pár világsztár és sokak kedvencei is részt vettek. Így alakultak a végeredmények: 1) Brock Horneman 2) Declan Brooks 3) Brian Fox 4) Pat Casey 5) Tom Isted 6) Daniel…

A szegény afrikai gyerekeknek a gördeszka jelenti az életet

A megélhetés és hobbi mellett a sport sokaknak sokkal többet jelent, többek között közösségépítés szempontjából is nagyon fontosak. Ugyanazon sportok űzői kisebb-nagyobb csapatokat formálnak, akik nem csak együtt sportolnak, hanem segítik is egymást. Az extrém sportok nagy általánosságban ugyan nem csapatsportok, mégis olyan társaságok jönnek létre, akik egymást támogatják és segítik a fejlődés útján. A sportnak a világ szegényebb régióiban is fontos szerepe van. Dél-Afrika lakosainak legnagyobb része nélkülözésben él, a szegénységből pedig kevés kiutat találnak. A National Geographic feldolgozásában hoztunk el nektek egy érdekes esetet. A történet Durban külvárosában repít el bennünket, ahol egy kis közösség él, ahol a…

Hirdetés
Hirdetés