démon

Egy spanyol horrortól rettegnek a netflixes előfizetők

Pár napja látható a Netflixen a Rec rendezőjének, a spanyol Paco Plazanak legújabb horrorfilmje, a Verónica. A történet nem nagyon egyedi (ezekkel a panelekkel operált az Ouija: A gonosz eredete és az Insidious is), viszont azt mondják, hogy tényleg ijesztőre sikerült, voltak olyanok, akik lekapcsolták a tévét, amikor megjelent a démon. A Verónica rövid sztorija: A történet szerint a címszereplő fiatal lány néhány iskolás barátnőjével összefogva a már több rémisztő produkcióból is ismert ouija tábla segítségével kapcsolatba akar lépni az elhunyt apukájával. Az iskolában, napfogyatkozáskor végzik el a nagy mutatványt, amelynek eredményeként valamit – ami nem teljesen a kedves papa…
Hirdetés

Igaz történet alapján: a film, melyben a démon apácákat száll meg

Ha szereted a démonos filmeket, valamint az “igaz történet alapján” mondat az alkotásokkal kapcsolatban még inkább lázba hoz, akkor most egy olyan előzetest mutatunk be, mely garantáltan elnyeri tetszésedet. A démonos történetek mindig is népszerűek voltak a filmiparban, főleg, ha van bármi kis igazságtartalmuk is. A “Démonok között” és az “Annabelle” rendezője ismételten megmutatja, hogy a dokumentációk alapján tud valami rémisztő és megdöbbentő filmet kerekíteni. A “The Crucifixion” cselekményében egy zárdát száll meg a démon, ahol a papok nem tudják kiűzni a rosszakarót, sőt, egyre több furcsa jelenséget tapasztalnak, valamint több embert is hatása alá von az entitás. Érdekesnek ígérkezik!

Meglepő magyarázat lehet az arizonai férfi “démon fotójára”

Nem mindennapi fotót készített még tavaly év végén egy arizonai férfi. Richard Christianson ijedtséggel vegyes megdöbbenéssel osztotta meg képét a közösségi médiában, azt kérdezve az emberektől, hogy őszintén mondják el, mit látnak ezen a képen. Egyesek egy démont, aminek két szarva is van, mások a végítélet hírnökét vélték felfedezni a képen kirajzolódó furcsa alakban, megint mások szerint egy nagyon is hétköznapi és egyszerű magyarázat van a dologra: Christianson egy pálmafát fotózott le, aminek történetesen épp ilyen a formája. Íme, a nem túl jó minőségű kép, amit azóta több ezren lájkoltak és osztottak meg a közösségi médiában: Mutatjuk kicsinyítve is, hátha így…

Ilyen volt a Démonok között 2-ben Janettel készült interjú a valóságban

Ha láttad a Démonok között 2-t, akkor biztosan nem tudod elfelejteni sem a filmet, sem azt a tényt, hogy valós eseményeken alapszik. Illetve biztosak vagyunk abban, hogy emkékszel arra az interjúra is, amit Janet Hodgsonnal készítettek az otthonában – melynek során démoni hangon szólal meg. Nos, ez az eset is megtörtént a valóságban, és nem kevésbé volt ijesztő, sőt. Mi próbálunk bízni abban, hogy igazából nem ez a kislány beszél olyan rémesen ijesztő hangon, de minden jel szerint mégis így van. Ha készen állsz egy kis hidegrázásra, itt tudod megnézni, milyen volt a Janettel készült interjú a valóságban. Forrás: Viralnova.com

Ősi kannibál szellem szállta meg a modellt élő adásban

Úgy tűnik, Thaiföldnek is megvan a maga ekszöszájzbúkja, avagy az, amikor élő adásban beleköltözik valakibe egy gonosz szellem. Egy bizarr műsorból származik a felvétel, amelyen azt látni, hogy a műsor vendégét, egy csinos modellt megszállja egy ősi, “legendás” kannibál szellem, a műsorvezetők pedig meg is interjúvolják a furcsa hangon megszólaló, kannibál démont, aki disznóvért követel és nagyon titkolózik. Mi azért sokkal nyomjuk ezt, mint a thai televíziók: Vannak még érdekes dolgok az interneten ebben a témában:

Tényleg természetfeletti erővel bírtak a régi varázskönyvek?

Ördög, Sátán, démonok, gonosz lelkek – az embereket mindig is foglalkoztatták ezek a lények, de ilyenkor, Halloween táján még nagyobb az érdeklődés az erről szóló történetek, cikkek, legendák iránt. Az Uproxx.com is foglalkozott egyik cikkében ezzel a témával – először Rebecca Romney-t, a Bauman Rare Books nevű könyvkereskedés vezetőjét kérték meg arra, hogy tisztázza: mi is az a varázskönyv. Ő elmondta, hogy nagyon leegyszerűsítve minden olyan könyv, ami gyakorlati mágiát tanít, annak tekinthető, ezen kívül nem választható el a vallásos tartalomtól sem, hiszen aki varázsolni akar, annak hinnie kell valamiféle természetfeletti hatalomban (legyen az isteni vagy démoni eredetű). “A varázskönyvek…

Ördögi és démoni ünnepségek a nagyvilágból

Számos olyan ünnepséget szerveznek a világon rendszeresen, amik démonokhoz, boszorkányokhoz, vagy épp az ördöghöz kapcsolódnak. A legtöbben közös, hogy színes ruhákban, látványos felvonulással készülnek helyiek na meg az odasereglő turisták, és persze buliznak egy nagyot, de persze olyan meglepő hagyományok is léteznek, mint a babák átugrálása Spanyolországban. Következzen most a legismertebb ördögi és démoni ünnepekről szóló írásunk. Krampus Festival – Klagenfurt, Németország Krampuszok alatt most nem a Télapó cuki vagy szexi kísérőit értjük, hanem azokra a kecskefejű, szarvakkal rendelkező teremtményeket, akik leviszik a gyerekeket az Alvilágba, hogy ott megegyék őket. Persze, saját fesztiváljuk is van a németországi Klagenfurtban, melynek leglátványosabb…
Hirdetés

Okkult rajzok egy 18. századi könyvből (18+)

Az ördög és a szolgái démoni illusztrációi láthatók egy 18. századi könyvben, amely vegyesen latinul és németül íródott, 31 színes illusztrációt tartalmaz az ördögről és a démoni szolgáiról, valamint 3 oldalt a rituális szimbólumokról. Habár Angliában 1716-ban volt az utolsó kivégzés boszorkányság miatt, a könyv is 1775-ös. Az illusztrációk vegyesen görög-római mitológiai szörnyek, föníciai istenek, bibliai ördögök. A mű a londoni Wellcome Library tulajdona, ők digitalizálták az illusztrációkat, és néhány kép le is tölthető, a címe azonban meglehetősen hosszú: Compendium rarissimum totius Artis Magicae sistematisatae per celeberrimos Artis hujus Magistros. Forrás: bildgeist.com és dangerousminds.net

Démon szállta meg őket? Tinik kerültek kórházba a Charlie Charlie Challenge miatt

Május végén mi is írtunk már arról, hogy egy új “kihívás” terjed a közösségi médiában. A Charlie Charlie Challange tulajdonképpen egy szellemidézős játék, a Bloody Mary és az Ouija keverékeként is emlegetik. Az egész elég egyszerű: kell hozzá egy papírlap, amit négy részre kell osztani, egy függőleges és egy vízszintes vonallal. Majd az ellentétes sarkokba egy-egy “igen” és “nem” kerüljön. A függőleges és vízszintes vonalra jöhet két ceruza, úgy, hogy a felső álljon meg az alsón, de tudjon mozogni – ez lesz a lényeg. Bár az egész csak játék, azért vannak, akik komolyabban veszik a kelleténél. Négy kolumbiai gimist két…

Ijesztő vagy csodálatos: te mit gondolsz a fiatal művész 3D-s rajzairól?

A szépen kivitelezett 3D-s rajzokért nagyon odavagyunk, ezért is kaptuk fel a fejünket Jerameel Lu műveire. A 24 éves Fülöp-szigeteki mérnök azt írja saját magáról, hogy csak hobbiból rajzol. Mivel éjszakánként dolgozik és nappal alszik, amit elég nagy kínszenvedésként él meg, nos, 3D-s rajzai épp ezért nem valami vidámak, sőt… Nekünk viszont nagyon tetszenek – igényesek, szépen kivitelezettek, művésziek, és persze nem kicsit hátborzongatóak. Nektek hogy tetszenek? A következő képekre pillantva az az érzésünk támad, hogy Jerameel Lu fantáziájának szüleményei mindjárt kijönnek a papírlapból. Íme, a művész néhány további munkája. Karikatúrákat is készít. Elhiszed, hogy ezekhez csak grafitot használt? Elképesztő…

Hirdetés
Hirdetés