dh

Autumn Ride – Maczák Viktor őszi kalandjai Kékestetőn

Az Északi-középhegységben, a Mátrában található Kékestető Magyarország legmagasabb hegycsúcsa. Az 1014 méteres csúcs rengeteg kalandot tartogat a túrázóknak – na meg a sportolóknak is. A tél beköszöntével általában a havas sportok szerelmesei veszik át az uralmat a hegy felett, azonban hó hiányában a bringások még ilyenkor is szívesen zúznak az erdőben. Maczák Viktor novemberben kilátogatott a downhill trackre, szerencséjére a csípős időn kívül semmiféle kellemetlen, gátoló tényezővel nem találkozott, hónak nyoma sem volt. Kalandjairól természetesen videó is készült, mely láttán mi is azonnal a Kékesre vágyunk!
Hirdetés

A Chainreaction Cycles-Nukeproof csapata idén nem indul DH-ban

Az idei év első legizgalmasabb és talán legszomorúbb híre is egyben a Chainreaction Cycles-Nukeproof csapatát érinti, egészen pontosan a downhill szakosztályt. A downhill témában legendás csapatnak számító team úgy döntött, hogy idén az enduro szakágra fog koncentrálni. Úgy tűnik, hogy Sam Hill nagy hatással volt a teamre, ugyanis a korábbi DH Világkupa fenegyerek az endurora váltott,  ráadásul tavaly elvitte az Enduro World Series összetett aranyát is. Mint kiderült, a dh-s Mike Jones is távozott a  csapattól, Elliot Heap pedig enduroban volt indulni. Szomorú, hogy egy korszak lezárul. (forrás: Chainreaction)

Ezek voltak az idei dh világkupa legjobb pillanatai

Tartalmas év végéhez érkezünk a napokban, az élet különféle területeihez hasonlóan az extrém sportok világában is sok dolgot éltünk meg és láttunk 2017-ben. A downhill sport egyik, ha nem legfontosabb eseménysorozata a világkupa, melynek futamai idén is rengeteg izgalmat tartogattak. Rengeteg futamra került sor 2017 során, a versenyzők gyakorlatilag bejárták a világot: Kanadától Andorrán át Európa rengeteg országában megfordultak, majd az ausztrál világbajnoksággal zártak. A világ legjobb downhillesei gondoskodtak az élményekről, melyekből a legjobbakat és legemlékezetesebbeket kiválogatva a Red Bull elkészített egy tömény és tartalmas összefoglalót. Már alig várjuk a 2018-as szezont!

Világbajnoki futam, első kézből: Muszula Balázs carnsi menete

Ugyan a Downhill Világbajnokság óta már egy hónap is eltelt, mégis van okunk rá, hogy felidézzük az ausztrál eseményeket, ugyanis egy új videó jelent meg a témában. Hazánk junoir downhill tehetsége, a fiatal Muszula Balázs is részt vett Cairnsben, ahol nagyszerűen helytállva képviselte hazánkat. Riderünk remek menetet ment, melyről videó is készült, ami szerencsére a napokban felkerült a Youtube oldalára. Kicsit megkésve, de mi így is örülünk neki!

Csapatfrissítés: Eddie Masters jövőre a Pivot teamet erősíti!

A szezon vége felé úgy tűnik, hogy elkezdődnek a le -és átigazolások időszaka is, legalábbis most futott be egy hír a Pivot háza tájáról, mely jövőre még az eddiginél is erősebb lesz. Bernard Kerr, Rupert Chapman és Emilie Siegenthaler hármasa a 2018-as szezonban Eddie Masters-szel fog kiegészülni, aki nem csak a csapatot, hanem az új-zélandi vonalat is erősíteni fogja. Eddie mind enduro, mind downhill témában ismert világszinten: mind a UCI és Crankworx eseményeken, valamint az EWS fordulókon is otthon érzi magát. A team olyan támogatókkal büszkélkedhet már, mint Shimano, a FOX és a Maxxis, Eddievel pedig rider fronton is még…

Egy futam mind felett: Craig Evans győztes Hardline menete

A világ egyik, ha nem legdurvább, embert próbálóbb és szó szerint legrázósabb downhill versenyére a hétvégén került sor, mely után ismét új anyaggal jelentkezünk. Az eredmények és a teljes közvetítés után most egy újabb videót hoztunk el, melyben az összes rider közül a legjobbat nézhetitek meg. Craig Evans brutális formában volt és a technikás walesi tracken a veszélyre fittyet hányva csak úgy végigszáguldott a tönkök, sziklák és dropok közepette. Ilyen egy aranyat érő zúzás! Craig Evans’ winning Red Bull Hardline 2017 runWatch Craig Evans’ winning run from one of the toughest downhill races in the world Posted by Red Bull…

Portugál dh kalandok: Lacondeguy és Pardal a Lousã Parkban jártak!

A legendás erdei bringás pályák és downhill komplexumok sorolása közepette sokan nem is gondolnak Portugáliára, pedig ez a gyönyörű ország ad helyet a Lousã Bike Parknak! Portugália lenyűgöző pályaegyüttesén több mint 25 különböző trail kapott helyet, melyeken az erdei bringás kalandorok mind downhill, mind montis élmények kapcsán megtalálják, amire vágynak. Andreu Lacondeguy és Francisco Pardal a Red Bull munkatársakkal karöltve felkeresték a gyönyörű erdei paradicsomot, melyen a megszokott minőségben mutatták be, hogy Portugália megérdemli, hogy fent legyen a downhill térképen!
Hirdetés

Lezajlott a legrázósabb dh verseny: eredmények a Hardline-ról!

A verseny, mely tegnap sikeresen elrajtolt és le is zajlott, idén már többször szerepelt nálunk. A Red Bull nagy sikerű eseménye, a Hardline 2017-ben sem maradhatott el. A szervezők most is kitettek magukért, ugyanis a résztvevőknek nem volt könnyű dolga a trackkel. A pálya hosszú, változatos, rázós volt és kimondottan veszélyesre sikerült. Ezzel minden versenyző egyet ért, ugyanis a sziklás-fatönkös szakaszokat hatalmas ugratók és dropok is tarkították, melyek valóban még a leggyakorlottabb ridereket is meg tudták tréfálni. Úgy tűnik, hogy Craig Evans hibátlanul vett minden akadályt, mellyel megelőzte a tavalyi bajnokot és így bezsebelt egy valóban értékes díjat. Gratulálunk, reméljük,…

VB összefoglaló: a hétvége legjobb downhill pillanatai

A múlt héten szépen el voltunk látva különböző sportos eseményekkel. Míg a hatalmas trükkök szerelmesei a Suzuki Nine Knights versenyén ámuldozhattak, addig a downhill rajongók a cairnsi megmérettetés nézése közben izgulhattak. A downhill világbajnokság idén is rengeteg izgalmat tartogatott, fordulatokban és esésekben sem volt hiány, lévén, hogy a technikás pálya ráadásul igen poros is volt. A szerencsétlen pillanatok mellett természetesen rengeteg lenyűgözőben is részesei lehettek a nézők, melyekből a legjobbakat most mi is elhoztuk!

DH vb eredmények: Loic Bruni és Miranda Miller a csúcson!

A hétvége downhill szempontból nagyon fontos volt, ugyanis megrendezésre került az év egyik legvártabb eseménye, a világbajnokság, melyről a napokban több cikket is hoztunk. Bár jó idő várta a ridereket, a pályán hatalmas por állt, mely merőben megnehezítette a dolgukat. Több kisebb-nagyobb esést is elszenvedtek a sportolók, aki azonban kockáztatott, az sokat nyerhetett. Íme az végeredmények: Elite férfi: 1 // Loïc Bruni (FRA) – 3:26.656 2 // Mick Hannah (AUS) – 3:26.995 3 // Aaron Gwin (USA) – 3:28.623 4 // Jack Moir (AUS) – 3:29.257 5 // Troy Brosnan (AUS) – 3:29.649 Elite nők: 1 // Miranda Miller (CAN)…

Hirdetés
Hirdetés